A spanyol származású Szent Domonkos 1216-ban alapította meg a prédikálást középpontba állító szerzetesrendjét. Korán kapcsolatba került Magyarországgal, ugyanis térítő tevékenységét legszívesebben a kunok között végezte volna, ám pápai utasításra a dél-franciaországi eretnekeket kellett visszasegítenie az egyházba. Így végül nem is járt hazánkban, ám a reguláját követő szerzetesek már 1221-ben megtelepedtek nálunk. Fogadalmuk szerint teljes szegénységben kellett hirdetniük Isten igéjét, így vagyontárgyaik sem lehettek, kolostorban éltek, és koldulásból tartották el magukat.
Fra Angelico: Szent Domonkos a perugiai oltáron (Forrás: hu.wikipedia.org)
Szent Domonkos 1221. augusztus 6-án hunyt el abban a boldog tudatban, hogy rendtársai már megkezdték a kunok térítését. A következő két évtizedben legalább húsz kolostort létesítettek az országban, de elhivatottságuk a Kárpát-medencén túlra is vezérelte őket: Julianus barát és társai a magyarok keleten maradt őseinek megtérítésére is vállalkoztak. Mint tudjuk, ők hozták magukkal a közelgő mongol veszedelem hírét is. A tatárjárás szinte nyomtalanul tüntette el a legtöbb rendházat, köztük a pestit is.
Antal Károly: Julianus és Gellért barát szobra a Halászbástyán (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Annak pontos helyét emiatt nem ismerjük, csak annyi bizonyos, hogy a város déli felében helyezkedett el, és templom is tartozott hozzá. A pogány hordák ugyan földig rombolták, de a barátok hamarosan újjáépítették, akik nem mellesleg a mindenkori pápa különös támogatását is élvezték. Domonkos ugyanis Rómával szoros együttműködésben szervezte meg a rendet, és mivel teológiai szempontból ők számítottak a legtájékozottabb szerzeteseknek, az egyházfő tanácsadói is általában közülük kerültek ki. Tekintélyüket a világi politikában is méltányolták, így például 1308-ban a Károly Róbertet megválasztó országgyűlés résztvevői is a pesti domonkos kolostorban gyűltek össze.
A főváros két felének egykori különállását jelzi, hogy a tatárjárás után a domonkosok a Duna szemközti oldalán is létesítettek kolostort, méghozzá IV. Béla anyagi támogatásával. Erről szerencsére jóval többet lehet tudni: 1252-ben már valószínűleg állt, 1254-ben pedig a rend itt tartotta a nagykáptalanját. A Szent Miklós oltalmába ajánlott temploma egy egyszerű, téglalap alaprajzú hosszházból és ahhoz keletről csatlakozó, egyenesen végződő szentélyből állt, bejárata pedig nyugaton nyílt. Északi oldalához tapadt a négyszög alaprajzú kolostor, melynek közepét a szokásos módon kerengős udvar foglalta el.
A budai domonkos templom és kolostor Sedlmayr János rekonstrukciós rajzán (Forrás: H. Gyürky Katalin: Domonkos kolostorok. In: Tanítvány. A Magyar Domonkosok Lapja, 2001. 2. szám)
A XIV. század elején több ütemben is bővítették: a kolostort úgy alakították át, hogy benne kaphasson helyet a rendtartományi főiskola, de megőrizze az előírások diktálta alaprajzát. A század második felében a templomot nyújtották meg keleti irányban, az új, sokszögzáródású szentélye már egészen a Várhegy sziklapereméig ért. Buda a XV. században élte virágkorát, amit a Domonkos-rend is érzékelt, és reprezentatív építkezésbe kezdett: egy masszív tornyot emelt az épületegyüttes elé, a templom főhomlokzatának északi sarkára, melyet ma Szent Miklós-toronyként ismerünk.
Roskovics Ignác: Árpád-házi Szent Margit (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)
A rendnek maga Domonkos hozta létre a női ágát is, az apácáknak azonban nem szánt olyan aktív életet, mint a férfiaknak, ők a világtól elvonultan éltek. Ettől függetlenül a női kolostorok is elterjedtek szerte Európában, hazánkban a legismertebbet a Margit-szigeten hozták létre. Alapításának előzménye a tatárjárásig nyúlt vissza, amikor is az állapotos feleségével együtt menekülő IV. Béla (1235–1270) fogadalmat tett: ha túlélik a pusztítást, a születendő gyermeket Istennek ajánlja. Így is történt: Margit számára külön kolostort emeltettek a Nyulak szigetén, melynek munkálatait bizonyos Mihály barát irányította 1246 és 1255 között. A királylány már 1252-ben beköltözhetett a zárt falak közé, és itt is hunyt el 1270-ben. Sírját ma emlékkő jelöli.
Szent Margit sírja a kolostor romjai között (Fotó: Dabasi H. Kinga/pestbuda.hu)
A budaihoz hasonlóan ehhez is tartozott templom, mely az épületegyüttes északi részén állt, a déli felét alkotó kolostor mellett pedig betegház, valamint a királyi család tagjai számára vendégház is helyet kapott. A mindenkori uralkodónak egyébként már a XIII. század legelejétől rendelkezésére állt egy királyi udvarház is a szigeten, melyet még I. Imre király (1196–1204) építtetett. Ez tulajdonképpen egy kisebb vár volt, és a kolostor közelében feküdt. Magát a kolostort is erősített kerítésfal vette körül. Az épületegyüttest a középkor folyamán többször bővítették, Mátyás király idejében a templom már ötvenegy méter hosszú és tizenkét méter széles lett, belső terét pedig gótikus hálóboltozat fedte.
A Szent Miklós-torony napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
A főváros mai területén tehát három helyszínen is éltek domonkos szerzetesek és apácák, a török hódítás azonban mindegyiknek a végét jelentette. Az apácák már a mohácsi csatavesztés hírére nyugatra menekültek, a budai kolostort az 1530-as ostrom idején hagyták el a lakói, és hamarosan követték őket a pesti társaik is. Ami az épületekből túlélte a százötvenéves oszmán uralmat, annak jó része a város 1686-os visszafoglalásakor semmisült meg. Budán egyedül a Szent Miklós-torony falai maradtak felismerhetők, mely városképi szempontból is egyik legfontosabb műemlékünk. Jelentőségét azzal is hangsúlyozták, hogy falába 1930-ban beépítették Mátyás király kilenc méter magas és négy méter széles domborművét (a németországi Bautzenben látható emlékmű másolatát). Az 1970-es években Sedlmayr János vezetésével konzerválták ugyan a romokat, ugyanakkor Pintér Béla tervei szerint köréje építették fel a Hilton Szállodát is.
A Margit-szigeti domonkos kolostor romjai (Fotó: Dabasi H. Kinga/pestbuda.hu)
A Margit-szigeti kolostort a török kiűzése után sem építették újjá, és csak az 1838-as árvíz hatására kezdtek el egyáltalán foglalkozni vele, amikor előkerült Szent Margit és bátyja, V. István sírja. Feltárása a XIX. és a XX. század során több szakaszban zajlott, de még napjainkra sem fejeződött be teljesen. Pestre azonban visszaköltöztek a szerzetesek, és 1700-ra egy kisebb kápolnát emeltek maguknak a Váci utca déli részén. Mivel az leégett, 1720-ban nekiláttak egy új templom és a hozzá tartozó rendház megvalósításának is, a munkálatok azonban lassan haladtak, és mintegy negyvenöt évig tartottak. Beköltözésre ugyan már 1730 körül alkalmassá vált, de a főhomlokzat és a torony csak 1765-re készült el. Felszentelésekor Szent Mihály arkangyal védelmébe ajánlották.
A belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
A szürke és fehér vakolattal borított templom érett barokk stílusáról tanúskodik például a Váci utcára nyíló főbejárata: a kapu felül kosáríves és egy plasztikusan kinyúló párkány koronázza, amit két oldalt jón fejezetű oszlopok tartanak. Ezek viszonylag kis méretűek, bájosságukat pedig a csigavonalakból lenyúló virágfüzérek is fokozzák. A homlokzatot korinthoszi fejezetű falpillérek három függőleges szakaszra tagolják és mindegyikbe egy-egy fülkét süllyesztettek. Azokban szobrok kaptak helyet: a középsőben a Madonna trónol 1749 óta, karjában a kis Jézussal, előttük pedig – a kapu párkányának sarkain állva – két puttó dicsőíti őket. A két szélsőbe 1755-ben került a rend két legfontosabb szentje: Aquinói Szent Tamás és Szent Domonkos. Mindketten a barokkra jellemző drámai testtartást vettek fel, szinte mozdulni akarnak. Miután II. József 1782-ben feloszlatta a domonkos rendet, a pesti templomot az Angolkisasszonyok kapták meg, akik egészen 1950-ig használták. A rendszerváltozás után a premontrei rend vette át, és tartja fenn ma is.
A Thököly úti Rózsafüzér Királynője-templom (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
A domonkos rend 1905-ben tért vissza a fővárosba, amikor a Thököly úton kápolnát létesítettek. Azt hamar kinőtték, ezért 1912–1915 között Hofhauser Antal tervei szerint nagyobb templomot építtettek, melyet 1915. október 3-án szentelt fel Csernoch János hercegprímás a Rózsafüzér Királynéja tiszteletére. Neogótikus stílusú, ami Hofhauser egyik kedvelt fogásán, a főhomlokzatba süllyesztett hatalmas, csúcsíves fülkén is tükröződik. Külső megjelenését a téglaborítás és a tekintélyt parancsoló, nyolcvan méter magas torony határozza meg, belső elrendezése szerint pedig egyhajós ugyan, de azt a szentély előtt egy kereszthajó is metszi. A falakat borító festmények Kontuly Béla alkotásai, a színes üvegablakok pedig Róth Miksa, Zsellér Imre, Palka József és Waltherr Gida műhelyében készültek már a két világháború közötti időszakban.
A szocializmus idején egyházmegyés papok szolgáltak itt is, és bár a rendszerváltozás után visszakapta a rend, 1997-ben egy nagy tűzeset miatt jelentős károkat szenvedett el a templom. A helyreállítást anyagi erőforrások híján a főegyházmegye végezte el, miután 2007-ben ismét kiköltöztek belőle a domonkos szerzetesek és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez került. Napjainkban a prédikáló barátok nincsenek jelen a fővárosban, sok évszázados működésüket azonban emlékek sokasága őrzi.
A nyitóképen: A budai domonkos kolostor Sedlmayr János rekonstrukciós rajzán (Forrás: Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, dominicana.hu)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius