II. János magyar király

[Magyar lap]

 

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

II. János
János Zsigmond arcképe
Magyarország választott királya
Uralkodási ideje
1540. szeptember 13. – 1570. december 1.
Koronázása	nem koronázták meg
Elődje	I. János
Utódja	Miksa
Erdélyi fejedelem
Uralkodási ideje
1570. december 1. – 1571. március 14.
Elődje	nem volt
Utódja	Báthory István
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Szapolyai-család
Teljes neve	Szapolyai János Zsigmond István[1]
Született	1540. július 7. Buda
Elhunyt	1571. március 14. Gyulafehérvár
Nyughelye	Gyulafehérvári érseki székesegyház 1571. május 25.
Édesapja	I. János
Édesanyja	Jagelló Izabella
A Wikimédia Commons tartalmaz II. János témájú médiaállományokat.

II. János - Szapolyai János Zsigmond István - (Buda, 1540. július 7. –Gyulafehérvár, 1571. március 14.) Magyarország választott, meg nem koronázott királya (rex electus non coronatus) 1540 és 1570 között, Erdélyelső fejedelme (princeps Transylvaniae) 1570 és 1571 között. Apja I. János király, anyja Jagelló Izabella királyné. II. János Magyarországon uralkodói jogait nem gyakorolhatta, hiszen annak trónját Habsburg Ferdinánd foglalta el, bár János királyi jogai a koronázás nélkül egyébként sem voltak teljesek. A történelem egyetlen unitárius vallású uralkodója.[2]

Magyar király és erdélyi fejedelem

János Zsigmond arcképe

Szulejmán és János Zsigmond találkozója Zimonyban, 1566-ban

Szapolyai János magyar királynak és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának a fia. Még születési évében, 1540. szeptemberében, a rákosi országgyűlés II. János néven Magyarország királyává választotta. Bizonytalanabb volt a jogállása, mint Habsburg Ferdinándnak. A magyar királyi címet és hatalmat az 1526-os pozsonyi országgyűlésen megszerző Habsburg Ferdinánd folyamatosan megkérdőjelezte II. János hatalmát. Ferdinánd magyar királyi jogcímét a regnáló nádor által törvényesen összehívott pozsonyi országgyűlés választása jelentette, ahol azonban csak 13 magyarországi főúr jelent meg 1526. december 17-én. A kis- és középnemesség távol maradt az eseménytől. Szapolyai Jánost több mint egy hónappal korábban szabályosan, de illegitim módon összehívott országgyűlésen választották meg magyar királynak.

Habsburg Ferdinánd folyamatosan próbálta érvényesíteni a Habsburg–Jagelló örökösödési szerződésben meghatározott, az országgyűlésen szentesített jogait Magyarországon. Ígérgetésekkel sikerült a maga oldalára állítani a magyar főurak jelentős részét, emiatt Szapolyai Jánosnak ideiglenesen Lengyelországba kellett menekülnie, és csak török támogatással tudott újból hatalomra kerülni. Gyakorlatilag a Bécs ellen vonuló török csapatok szerezték neki vissza Budát 1529-ben. Habsburg Ferdinánd az Oszmán Birodalom felé 1 millió arany éves adó megfizetésére is kötelezte magát, ha török jóváhagyással a Habsburgok égisze alatt uralhatta volna az országot.

Szapolyai János halálát követően a Habsburg csapatok szinte évenkénti rendszerességgel támadták a Magyarországon állomásozó török hadakat és a török párton álló magyar seregeket. II. János király megválasztását követően Habsburg Ferdinánd újból hadsereget küldött Buda elfoglalására. Ettől az időtől kezdve terjedt el a mondás. hogy „két pogány közt, egy hazáért.”

II. János magyar király hatalma a keleti országrészre terjedt ki. Az ország nyugati részét a Habsburgok birtokolták, de az általuk uralt Nyugati Magyar Királyság gyakran csak a Vág folyó völgyéig terjedt ki. A magyarok állandóan várták Ferdinánd segítségét a török ellen, ám amikor haddal jött Magyarországra, mégis törökpárti magyar hadakkal kellett küzdenie.

1541. május 25-én a török szultán Erdélyt a „fiának fogadott” János Zsigmondnak adta, közben a török csapatok csellel elfoglalták Buda várát 1541. augusztus 29-én. A török szultán álságos ígéretet tett, hogy csak II. János király felnőtt koráig őrzi meg Buda várát és ezt követően visszaadja a fővárost a magyar királynak. A törökök megengedték, hogy a magyar állam kincstárát, okleveleit az özvegyen maradt Izabella királyné és fia II. János magyar király, illetve a teljes királyi udvar társzekereken szabadon elvihesse, a magyar udvar elvonulhatott Erdélybe. A magyar királyi udvar először Lippára, majdGyulafehérvárra költözött, az egykori püspöki palotába, melyet átalakítottak királyi (később fejedelmi) lakhellyé. II. János király helyett a hatalmat 1551-ig MartinuzziFráter György, majd az ő meggyilkolása után Izabella gyakorolta haláláig, 1559-ig.

János Zsigmond igen művelt ember volt, nyolc nyelven olvasott és beszélt. Kimondottan szép férfi volt, alkata közepes, haja szőke, bőre finom, arca hosszúkás, ajka vékony volt, részben apjától, részben anyjától örökölve. A magyar nyelven kívül beszélte a lengyel, olasz, német, román, latin, görög és török nyelveket. Szenvedélyes könyvbarát volt, támogatta Bakfark Bálint erdélyi tartózkodását, és zenekedvelő lévén ő maga is jól játszott lanton, orgonán és fuvolán. Szerette a táncot, a zenét és az éneket. Karcsú testalkata ellenére sokat vadászott, lándzsát vetett és jó céllövő volt, mai szóval sportos testalka volt.

Műveltségén kívül híres volt türelméről és igazságosságáról. Órákon keresztül képes volt hallgatni a különböző hiten lévő papok hitvitáit. Műveltségén és nagyfokú türelmén kívül tudni kell azt is, hogy jó sportoló, jó kardvívó és vadász volt, éppen ezért korán bekövetkezett halálával kapcsolatosan is kérdőjeleket tehet fel az elfogulatlan olvasó.

II. János király idejében a Keleti Magyar Királyság még nagyon fontos gazdasági, kulturális és katonai potenciállal rendelkezett. A törököket leszámítva Európában nem volt olyan állam, amelyiknek 50 000 katonája lett volna, mint a Keleti Magyar Királyságnak.

Habsburg Ferdinánd és Izabella királynő közötti tárgyalások eredményeképp II. János lemondott királyi címéről, Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségek fejében távoztak Magyarországról. II. János és Izabella 1551. augusztus 8-án elhagyta Erdélyt és Sziléziába költözött.

Habsburg Ferdinánd 1551-ben kezdődő uralma hamar kiábrándította a magyarokat és a székelyeket, sőt még az erdélyi szászok is kezdtek elégedetlenkedni. Ferdinánd első intézkedései közé tartozott, hogy a számára ismeretlen gazdag országot feltérképeztesse, hogy mennyi arany, ezüst, só és egyéb fontos ásvány van az országban, amivel növelni tudná saját hatalmát. Ferdinánd igyekezett kicserélni a teljes erdélyi állami adminisztrációt, lassan kiszorította a magyarokat minden funkcióból, pedig abban az időben Erdély lakosságának megközelítően 70%-a magyar vagy magyarul beszélő székely volt. Ferdinánd a magyarok és székelyek helyett németeket tett a különböző intézmények élére. Érdekes epizód Hans Dercshwam szepességi szász leírásában jelzett tény, amikor a szepességi szász -akit azért küldtek Erdélybe, hogy fürkéssze ki az ország ásványokban leledző gazdagságát-, magyar ruhát csináltat, mert Erdélyben mindenki magyar, még cselédek is, és ezért nem akar kitűnni a németes ruhájával.

Hamarosan kiderült, hogy Habsburg Ferdinándnak nincs elég ereje ahhoz, hogy Magyarországot megvédje, a török csapatok sorra foglalták el az ország fontos városait. Török kézre kerültek olyan fontos települések, mint Becse, Becskerek, Csanád, Lippa, Veszprém, Drégely, Szolnok, Temesvár, Karánsebes és Lugos. E fontos magyar településeknek elveszítése Habsburg Ferdinánd rövid uralma alatt történt.

Ferdinánd uralmával elégedetlen székelyek 1554. március 1-jére, Pozsonyba összehívott országgyűlésen nem jelentek meg, csupán két székely küldött jelent meg, de azok is csak azért, hogy előterjesszék sérelmeiket, a székelyek ugyanis ragaszkodtak ősi jogszokásaikhoz, törvényeikhez, adómentességükhöz és szabadságjogaikhoz, melyet eddig az összes magyar király elismert. Ferdinánd 1554. április 26-án kiadta azt az oklevelet, amellyel megerősítették a székelyek korábban már több magyar király által elismert szabadságjogait, mivel tudatában volt annak, hogy a székelyek nélkül, a székelyek ellenében a Keleti Magyar Királyságot nem tudja megtartani. A székely nemzet életében nagyon fontos az 1555-ben megtartott székely nemzetgyűlés, amelyen az addigi jogszokásokat kodifikálták, egységes törvénybe foglalták Székelyudvarhelyen. A székely konstitúció azért is nagyon fontos, mert a napjainkra fennmaradt példány magyar nyelven maradt fenn.

János Zsigmond arcképe

Ferdinánd azonban hiába kedveskedett a székelyeknek, mert az uralmával elégedetlen magyarok és székelyek 1556. januárjában kezdeményezték az országgyűlés összehívását, hogy hívják vissza a trónra Izabella királynét és II. János magyar királyt. Az elégedetlenkedő erdélyi és magyarországi rendek ezért 1556. március 8-án országgyűlést tartottak és döntöttek arról, hogy visszahívják Izabella királynőt és II. János magyar királyt a Keleti Magyar Királyság trónjára. A Török Birodalom mellett, II. János magyar királyt, Európa akkoriban jelentős nagyhatalmai, Lengyelország és Franciaország is elismerte.

Az erdélyi és magyarországi rendek sürgetésére végül Izabella királyné és a fiatal király 1556. október 22-én ünnepélyes külsőségek között bevonult Kolozsvárra, ahol Báthory István nagyívű, latin nyelvű beszédet tartott. Az ország sorsát egyelőre Jagelló Izabella királyné vezette, ugyanis a rendek rábízták az ország igazgatását az özvegy királynéra, II. János nagykorúságáig. Ezen a gyűlésen többek között a rendek azt is elfogadták, hogy a székelyek a szászokhoz hasonló terheket kell viseljenek, ami rendkívül felháborította a székelyek többségét. A székelyek ugyanis eddig csak a vérükkel adóztak és csak a király koronázásakor, vagy a királyi családban születendő gyermek esetén "ajándékoztak" egy-egy ökröt székely portánkként.

A székelyek elégedetlenségét Habsburg Ferdinánd természetesen kihasználta, s újból megígérte a székelyek adómentességét, sőt újból háborúval válaszolt.

A Keleti Magyar Királyság lakosságának többsége, azonban nem felejtette el ilyen gyorsan Ferdinánd "jótéteményeit", a többség keményen harcolt az ország függetlenségéért, sőt 1557-ben a Habsburg-párti magyarok is egyre többen II. János választott magyar király oldalára álltak, így szabadult fel az idegen, német uralom alól Várad, Huszt, Tokaj és Kassa városa és környéke.

Izabella királyné 1558. október 8-án Székelyudvarhelynek királyi városi címet adományozott, az oklevélben kikötötték, hogy a város lakóit vendégek tartásával, a királyi udvarba küldött követek útiköltségének fedezésével, illetve Udvarhelyszék tisztjeinek fizetendő bírságokkal és más törvénytelenségekkel ne terheljék. Ekkor kapott Udvarhely városa címeres pecsétet, melyben kék mezejű pajzsban egy vívótőrt tartó páncélos kar, s kezében a vívótőrön fel van tűzve egy szív, medvefő és korona. A pecsét körirata: Sigilium Oppidi Siculicalis Udvarhely. Izabella királyné ugyanebben az évben adott ki oklevelet Csíkszereda városának is.

Hiába kedveskedett Izabella királyné ezekkel az oklevelekkel, a Habsburgok biztatására a székelyek újból el kezdtek elégedetlenkedni és lázongani, az 1559. évi segesvári országgyűlésre előterjesztették sérelmeiket.

Izabella királyné 1559. szeptember 15-ei korai halála miatt, a Habsburgok újból megpróbálták a Keleti Magyar Királyságot megkaparintani. Hiába lett lassan nagykorúvá II. János magyar király a Habsburgok nem mondtak le e gazdag ország megszerzésétől, ezért felbiztatták Heraklidesz Jakab moldvai vajdát (a román történelemírásban Despot voda), hogy támadja meg az országot. A moldvai vajda mellett Balassa Menyhért (Izabella királyné egykori magyarországi főkapitánya) és más Habsburg-párti urak folyamatosan lázítottak a törvényes magyar király, II. János ellen, míg végül Felső-Magyarország jelentős területei Habsburg uralom alá kerültek 1561. végére. A mozgolódás kiterjedt a Székelyföldre is.

Az erdélyi rendek túlnyomó többsége azonban egységesen lépett fel II. János magyar király mellett és 1562. január 15-én Gyulafehérváron elhatározták, hogy hadat indítanak a Habsburgok oldalára állt Balassa Menyhért és társai ellen. II. János hadai azonban a Habsburgok oldalán álló magyar csapatoktól vereséget szenvedtek a Közép-Szolnok vármegyei Hadad mellett Zay Ferenc kassai kapitánytól. A hadadi vereséggel azonban nem dőlt el semmi, azért a Habsburgok a legaljasabb tettre szánták el magukat. Azt tervezték, hogy megöletik a fiatal magyar királyt. II. János ellen olyan emberek fogtak össze, mint Balassa Menyhért, Székely Antal, Walkay Miklós, Forró Miklós és sokan mások. Mindannyian magyarok, akik arra törekednek, hogy a törvényesen megválasztott magyar királyt megöljék. II. János azonban hamar megtudta a szervezkedést és a merénylők közül Walkayt és Forrót elfogatta. A magyar királyi udvar emberei követelték a merénylők kivégzését, de a jószívű király megbocsátott a merénylőknek.

II. János király hasonlóképpen igyekezett lecsendesíteni a székelyeket is, de a Székely Antal vezette székelyek bízva erejükben és nagy létszámukban, a király békülő szavaival nem törődtek. A székely lázadók mintegy 40 000 fegyveressel összegyűltek Udvarhely városában és arra esküdtek fel, hogy a régi szabadságjogaik nélkül nem teszik le a fegyvert. A lázadó székelyekhez csatlakoztak az erdélyi szászok is. Ők egyébképpen a történelem folyamán sok alkalommal fordultak a törvényes magyar uralkodó ellen a Habsburgok biztatására. A székelyek többi része azonban továbbra is kitartott II. János magyar király oldalán.

II. János Segesvárra vonta össze hadait a lázadó székelyek ellen. A királyi sereg mintegy 20.000 katonát tett ki, mely a lázadó székelyek fegyvereseinek éppen a fele volt, de a király seregében is számos székely volt. A lázadó székelyek ellen a király két csapatra osztotta seregét, az egyiket Majláth Gáborra bízta, míg a másikat személyesen János Zsigmond vezette. A Pálfavi Nagy György, Gyepesi Ambrus és Bán András vezette székelyek Majláth Gábor vezette királyi seregeket meg is verték, majd felperzselték Szászrégent, Görgényt és Gernyeszeget. Ezt követően azonban, a lázadó székelyek Radák László és Pekry Gábor vezette válogatott lovasainak nem tudott ellenállni és Kisgörgénynél vereséget szenvedtek. Ez a vereség annyira lehangolta a lázadó székelyeket, hogy elfogták vezetőiket és a királyhoz küldték.

A székelyek lázadását követően a király Segesvárra országgyűlést hívott össze, melynek alkalmával keményen megbüntették a lázadó székelyek vezetőit. Az 1562. évi segesvári országgyűlésen döntöttek arról, hogy a székelyek kiváltságait megvonják, állami tulajdonba veszik a székely nemzet tulajdonát képező vashámorokat, vas- és sóbányákat, az addig szabad székelyeket egyszerű földönlakókként - jobbágyokként - kezelik. Büntetésképpen a székelyek meg kell építsék Udvarhely városában a "Székely támadt", Háromszéken pedig a "Székely bánja" várakat. A székelyek sóbányájának őrzésére sóőröket telepített le, így jött létre Parajd települése, a sóbánya vezetésére sókamara ispánt nevezett ki.

II. Szulejmán és II. János találkozója 1566. június 29 -én

Az első sókamara ispán Literáti Székely János, akit 1568-ban megbízott azzal, hogy a székely lófőknek továbbra is szabadon adjanak sót. A székely nemzet sókamara ispánját később már konkrétabban megnevezik, amikor éppen Literáti Székely János fiát, Székely Mózest (később az egyetlen székely fejedelme Erdélynek) sófalvi sóbánya kamaraispánjaként emlegetik az oklevelek 1583-tól.

Habsburg Ferdinánd 1564. július 23-án eltávozott az élők sorából, de ezzel a Habsburg törekvések nem fejeződtek be, hogy Magyarországot megszerezzék, hanem a Ferdinándot követő Habsburgok alatt is folytatták Magyarország támadását. Ferdinándot követő Habsburg Miksa, azt hitte, hogy a székelyek az 1562-ben történt vereségük miatt el fognak pártolni II. Jánostól, de csalódnia kellett, mert 1566-ban Gyula ostrománál mintegy 10.000 székely harcolt a Habsburg csapatok ellen. Nagybánya visszafoglalásakor épp egy székely katona tűzte ki a vár falára II. János király zászlaját.

A Habsburgok a fegyveres támadásokkal és lázításokkal párhuzamosan, folyamatosan arra próbálták rávenni II. János magyar királyt, hogy mondjon le királyi címéről és helyette elégedjen meg a "fejedelmi" címmel. II. János magyar király a kereszténység széthúzását meg akarta akadályozni és komoly tárgyalásokat kezdeményezett a Habsburg udvarral, ezért Erdély egyik legfelkészültebb diplomatáját Báthory Istvánt küldte Bécsbe. A Habsburgok felrúgva a diplomácia legelemibb szabályait 1565. június 5-én bebörtönözték a több nyelven beszélő Báthory Istvánt és csak két esztendő után engedték el, II. János magyar király folyamatos unszolására. Báthory a nagy megaláztatás miatt, soha többé nem volt hajlandó németül megszólalni.

A Tolvajos-tetői 1567-es ütközet János Zsigmond csapatai és a csíki székelyek között, nagyon kétséges, hogy egyáltalán megtörtént-e, hiszen 1567-től 1727-ig egyáltalán senki nem emlegeti, egyetlen krónikás sem említi. A Habsburg uralom 1711-es berendezkedése után 16 évvel, 1727-ben történik meg az első írásos említése ennek a "csatának". A Habsburgok igyekeztek átformálni a magyar történelmet, a maguk politikai célja szerint.

A speyeri szerződés

Lásd még: Speyeri szerződés

A Habsburgok folyamatos unszolásra, illetve remélve azt, hogy egykor a Magyar Királyság ismét egységes lesz, 1570.augusztus 16-án, a speyeri szerződésben II. János magyar király lemondott a magyar királyi címéről és beleegyezett abba, hogy a jövőben csupán „János Zsigmond fejedelemként” címeztesse magát. A speyeri egyezmény megakadályozta volna Erdély elkülönülését, mivel a princeps cím korábban is létező erdélyi rang volt, aki a mindenkori király alattvalója (a vajdamár az Árpád-kor óta viselte a princeps címet). János Zsigmond ezzel az aktussal Erdély vajdája lett volna, mint apja volt a mohácsi csata előtt. A speyeri egyezmény azonban halála miatt nem lépett érvénybe.

A történészek véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy az Erdélyi Fejedelemség pontosan mikor, milyen aktussal jött létre. A többség szerint a fejedelemség a speyeri szerződéssel alakult meg, II. János királyságról való lemondásával és a princeps cím felvételével. Vannak azonban olyanok is, akik szerint János Zsigmond valójában a vajda címet kapta Miksától, ezért Erdélyi Fejedelemségről csak Báthori István önálló uralkodásával, az 1571-es év tavaszától beszélhetünk. A harmadik elterjedt vélemény szerint a valódi dátum 1565, a szatmári egyezmény aláírása, amikor János először mondott le királyi címéről.

Halála

Sírja a gyulafehérvári székesegyházban.

János Zsigmond 1571. március 14-én, a speyeri szerződés ratifikálása után négy nappal hunyt el. Ravatalánál Dávid Ferenc búcsúztatta a dévai várban. Halálával egyben a Szapolyai család is kihalt. Halálával a speyeri egyezmény szelleme alapján I. Miksa új vajdát nevezhetett volna ki a helyére, ehelyett azonban Báthory István önálló fejedelemséget alakított ki az erdélyi vajdaságból.

Halála ugyanolyan gyanús volt, mint több magyar király halála, sokan feltételezték, hogy mérgezés áldozata lett.

János Zsigmondot 1571. május 25-én temették el Gyulafehérváron, az unitárius egyház szertartása szerint, az 1009-ben, István magyar király által alapított székesegyházban, Hunyadi János kormányzó és édesanyja Jagelló Izabella szarkofágjai mellé.

II. János magyar király mellére egy arannyal bevont ezüst táblát helyeztek a következő szöveggel:

"Felséges Második János Fejedelem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb., a néhai őfelsége, János király, a lengyel Zsigmond király és Bona királyné leányától származó Izabella királyné fia, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb., választott királya, isteni sugallatból felékesítve a nyelvek adományával, az élet tisztaságával, a lelkierővel, hadi szerencsével, hadicsellel és az összes hősi erénnyel, a harc és az igazi kegyesség kedvelője, korának XXXI. évében, március XIV. napján hajnal előtt három órakor az ővéinek leptikus betegségekben, a kíméletlen halál elragadta őt, akiben a magyar nemzetség királyi magva, jaj, teljesen megszakadt, és fejünk koronája valóban lehulott, a hatalom pedig a külső nemzetekhez sodródott. Krisztus születésének MDLXXI. évében."[3]

Nem sokkal később 1599-ben a sírrablók II. János király szarkofágját feldúlták, kirabolták, amikor a Habsburgok biztatására és azok pénzén Mihály vajda katonái elfoglalták Gyulafehérvárt és Erdélyt, s ekkor tűnt el ez az aranyozott ezüst lemez is, amelynek szövege fennmaradt.

A vallásszabadság híve

Szapolyai János Zsigmond katolikusként nevelkedett, eleinte Buda várában, majd az ország fővárosának a törökök általi elfoglalása után Gyulafehérváron. Születése után kezdett terjedni a reformáció Magyarországon. Udvari orvosa, Blandrata György hatására előbb a lutheránus, majd a református hitre tért. Érett korában nagy hatással volt rá Dávid Ferenc, akinek hatására végül unitáriusként halt meg. Király létére is nagy türelemmel volt a más hiten lévők iránt, sokszor hangoztatta Dávid Ferenc szavait: "Istennek képére és hasonlatosságára, jó cselekedetre újonnan teremtett emberek vagyunk, hogy Krisztus az igaz hit által mi bennünk lakózzék és az ő törvénye a mi szívünkbe beirattassék.

A hit Isten ajándéka, mely hallásból van, és a hallás Isten igéje által.

A hit szabadság nélkül csak bilincs, a lélek bilincse…

A szabadság nélküli, bilincsbe vert lélek csak pince-világosságban sínylődő színtelen virág.

A „bércre esett” fa a világosság felé törekszik, s így minden mellette álló fát túl akar nőni.

De egyszál magában emelkedik felfelé az ég felé, és nem elnyomva a mellette levőket."

Történelmi tette, hogy megszüntette a hivatalos államvallást és vallásszabadságot hirdetett. Az erdélyi országgyűlés 1557. június 1-jén kimondta, hogy mindenki olyan hitben élhet, amilyenben akar, de azt is kimondta, hogy az új felekezetek követői ne háborgassák a régi egyház, a római katolikus egyház követőit. Az 1568-ban összeült tordai országgyűlés kimondta a vallásszabadságot, a templomok közös használatát. Az 1568. január 6-13. között megtartott országgyűlés döntése mérföldkő az emberiség történelmében, mert ekkor mondták ki először Európában a lelkiismeret és vallásszabadság törvényét. Ezzel a törvénnyel a református, unitárius, római katolikus és lutheránus vallás közjogi elismerésben részesült. Ekként teljesedett ki a reformáció Erdélyben és kialakult a "négy bevett vallás" rendszere, melyet manapság történelmi egyházaknak is neveznek.

Az erdélyi fejedelemség megszilárdítása

Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, ezzel állt be a hagyományosan „három részre szakadt Magyarország” állapota. Valójában Magyarország nem szakadt részekre. Területének egy bizonyos hányada török fennhatóság alá került, a maradék viszont egyetlen Magyar Királyság volt, amelyben két király uralkodott, akik a ténylegesen birtokolt területeiket igazgatták, de az ország egységét sosem kérdőjelezték meg. A Nyugati Magyar Királyság és Keleti Magyar Királyság említése nem fedi a történeti valóságot. Sokkal pontosabb az „egy ország, két király” megfogalmazás.

A keleti, Szapolyai által birtokolt területekből jött létre 1571-ben az Erdélyi Fejedelemség. II. János Zsigmond ekkor lemondott a rex electus címről és beleegyezett abba, hogy a jövőben csak a princeps címet használja. A princepsi cím kétféle értelmezésre adott módot. Egyfelől megegyezik az erdélyi vajdák 12. század óta használt címével, így Habsburg oldalról azt akarták elérni, hogy Erdély kormányzója jogilag a Magyar Királyság egy tisztviselője legyen, az erdélyi vajda, akinek a magyar király az ura. Az Erdélyi Fejedelemségben azonban a princepsi címet fejedelemként értelmezték és szuverén méltóságként alkalmazták.

1566-ban I. Szulejmán szultántól ún. szövetség-levelet (atnáme) szerzett, amely tartalmazta Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. A szultáni legitimáció azonban nem állt összhangban a magyar érdekekkel. Az athnáme érvényét vesztette a speyeri szerződéssel. E szerződés alapján alakult ki a Partium, ugyanis a történelmi Erdélyen kívül az Erdélyi Fejedelemséghez tartoztak Magyarország olyan Tiszán túli területei, mint Nagyvárad, Szatmár, Debrecen és környéke.

Jelentősége, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor élhet békességben, ha egyrészt a német, másrészt a török barátságát is bírja. Az ő uralkodása idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg. Uralkodása alatt a törvényhozás nyelve a magyar lett, az erdélyi országgyűléseben a rendek tagjai gyakran magyarul beszéltek, sőt az ő idejében egyes törvényeket magyar nyelven fogalmazták meg.

Neki is köszönhető, hogy az erdélyi rendek - melyek halálakor már többségében protestáns hiten voltak -, 1571-ben a római katolikus hiten lévő Báthory Istvánt választották meg Erdély fejedelmének.

Jegyzetek

1. Ugrás fel↑ „Török Bálint és György barát tartá víz fölé a csecsemőt, a ki atyja kívánságához képest saját és anyai nagyatyja nevéről János Zsigmond nevet kapott s melléknevül a Szentszék óhajtására (első királyunkra emlékezve) Istvánt,” (Lásd Veress, 1901).
2. Ugrás fel↑ Harris, Mark W: The A to Z of Unitarian Universalism. Scarecrow Press, 2009. 279. o.
3. Ugrás fel↑ Bethlen Farkas: Erdély története II. – A váradi békekötéstől János Zsigmond haláig (1538–1571) II.-V. könyv, Fordította: Bodor András, Enciklopédia Kiadó, Budapest, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 332. old.

Irodalom

• Magyarország története 1526–1686. Akadémiai, Bp. 1985
• Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526–1848. Akadémiai, Bp. 1989
• Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989
• Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007.
• Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006.
• Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond Erdélyi fejedelem élet és jellemrajza, Cristur Székelykeresztúr 1934.
• A magyar nemzet története – Szilágyi Sándor szerk. (1894-98, Athaeneum)
• Barta Gábor – Az Erdélyi Fejedelemség születése
• Bertényi Iván, Gyapay Gábor – Magyarország rövid története (Maecenas, 1992)
• Fodor Pál – Magyarország és a török hódítás (Argumentum, 1991)
• Kulcsár Péter – A Jagelló-kor (Gondolat, 1981)
• Makkai László – Erdély története (Renaissance Kiadó, 1944)
• Makkai László, Mócsy András – Erdély története a kezdetektől 1606-ig (Akadémiai Kiadó, 1986) Szerzők: Barta Gábor, Bóna István, Makkai László, Mócsy András, Tóth Endre, Vékony Gábor
• Oborni Teréz – Erdély fejedelmei (Pannonica, 2002)
• Sugár István – A budai vár és ostromai (Zrínyi Katonai Kiadó, 1980)
• Szabó Péter – Az erdélyi fejedelemség (Kulturtrade Kiadó, 1997)
• Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440–1711, Magyarok Európában II. Háttér, Bp. 1990.
• Veress Endre, dr.: Izabella királyné 1519–1559, Athenaeum, Budapest, 1901. URL: Lásd Külső hivatkozások

További információk

• Veress Endre:Izabella királyné (MEK)
• Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. 1569–1581 (MEK)

Előző uralkodó: I. János

Magyarország uralkodója 1540 – 1570

Következő uralkodó: Miksa

Előző uralkodó: nem volt

Erdély fejedelme 1570 – 1571

Következő uralkodó: Báthory István