cultură şi spiritualitate
Kritikák
MTI, 2011. november 14. | részletek
Gyarmati György Rákosi-rendszerről szóló könyve
Megjelent Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatójának A Rákosi-korszak című könyve, amelyet Romsics Ignác akadémikus mutatott be hétfőn Budapesten.
Romsics Ignác kiemelte: Gyarmati György fő kutatási területe az 1945 és 1956 közötti időszak, egyebek mellett foglalkozott Bibó István munkásságával és a politikai rendőrség működésével. A korszak történetéről öt tudományos könyve jelent meg, ezek között két idegen nyelvűt is kiadtak - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy a Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956 alcímet viselő kötet átfogó elemzést ad a korszakról gazdag forrásanyagot felhasználva, a kiadványban megjelenő sok fotó és festmény pedig vizuálisan segít megidézni a korszakot. Az ötszáz oldalas könyvben elsősorban nem levéltári hivatkozások szerepelnek, hanem szakirodalmiak - tette hozzá.
A történész professzor kitért arra, hogy a korszak 12 évén belül vannak világosan meghatározható fordulópontok, ilyenek 1945, 1953 és 1956. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az 1945 utáni, néhány esztendeig tartó átmeneti időszak végének meghatározása "sok fejtörést okoz a szakmának". Rákosi Mátyás pártfőtitkár az 1947-1948-as esztendőket nevezte a fordulat éveinek, de ezt az elmúlt húsz évben sokan többféle szempontból megkérdőjelezték - hangsúlyozta.
Romsics Ignác szólt arról, hogy van olyan történész, aki 1947. február 25-re teszi a történelmi fordulópontot, amikor Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok elrabolták. Annak a véleményének adott hangot ezzel kapcsolatban, hogy a változás 1947-48-ban gyorsult fel és 1949-ben zárult le. A kötetből kiderül, hogy a szerző ebből a szempontból fontosabbnak tartja az 1950-es tanácsválasztásokat, mint az 1949-es új alkotmány bevezetését - tette hozzá.
Ismertetése szerint Gyarmati György az 1945-1956 közötti korszakot három részre osztotta a könyvben: 1945-47 a presztalinizálás, 1948-1952 a sztalinizálás, míg 1953-1956 egyszerre a desztalinizálás és a resztalinizálás időszaka volt. A szerző a kötetben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Rákosi 1945-ös Szovjetunióból történt hazatérése óta lényegében a kommunista politikai erők gyakorolták a hatalmat, s ezt a kötet címével is igyekszik sugallni.
Rácz Árpád, a könyvet az ÁBTL-lel közösen kiadó Rubicon vezetője és a kötet szerkesztője rámutatott: több mint ezer fényképből válogatták azt a mintegy 280-at, amelyek végül bekerültek a kötetbe. Igyekeztek a korszakot karikírozó eseményképeket is keresni a könyvbe - jegyezte meg.
Gyarmati György rövid beszédében közölte: "annyi mindent nem beszéltünk ki", ide tartozik a Rákosi-korszak is. A könyv - amely egyben akadémiai doktori disszertációjának is az alapja - születéséről elmondta: "akárhogy is akartam írni az ÁVH történetét, mindig a Rákosi-korszak kerekedett ki belbelőle".
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius