Romsics Ignác - A 20. század képes története

[Magyar lap]

Könyvek

Papp Sándor Zsigmond

Pár szóban - a lényeget

Mindig van bennem egy kis félsz a képeskönyvekkel szemben. Hiszen a túlburjánzó képek és illusztrációk hajlamosak felzabálni a betűt, s vele a tartalmat. Fokozottan fennáll ennek a veszélye, ha történelemről van szó, divatosabb és puccosabb tálalásban: krónikáról, vagyis a történetírás örökzöld lektűrjéről.

Romsics Ignác azonban nemhiába a XX. századi magyar és kelet-európai történelem egyik legalaposabb ismerője: ő az, aki képes a kabarétréfába is drámai mélységet csempészni. Kötete erénye - és ezáltal hiánypótló is egyben -, hogy valóban a XX. századról és nem egy behatárolt régió szűk történetéről szól. Magyarország története mellé felveszi a világtörténelmet, sőt a társadalmi, tudományos és kulturális jelenségek bemutatását is. Hiszen a kor filozófiai irányzatai, képzőművészete, korszakalkotó tudományos felfedezései, mindennapjai nélkül nem kaphatunk átfogó képet a századról. Freud libidója éppúgy mérföldkő, mint Mussolini nemzetiszocialista pártja, vagy az első villamos, netán a hippik megjelenése. A világos, átgondolt szerkezetű áttekintés (négy magyar és négy világtörténeti fejezet a memorizálást megkönnyítő időrendi áttekintéssel) pontosan tagolja ezt az összetett képet.

A négy magyar fejezet Romsics alapvetésének (Magyarország története a XX. században) zanzásított változata, ám a világtörténeti fejezetek kiegészítik a kényszerű szűkszavúságot, hiszen a hazai események így végre nem légüres térben lebegnek, megértésüket segíti a felvázolt világtörténeti kontextus és eszmerendszer, mely ráadásul - további erény - szakít a történetírások divatos Európa-centrikusságával. Sőt beemeli a történetírás tudományától eddig távol tartott környezetszennyezés problémáját, külön fejezetet szentel a kisebbségek kérdéskörének is.

Ami hiányzik viszont a műből, az nagyon hiányzik. Romsics ugyanis azon történészek közé tartozik, akit nem lehet megunni, hiszen az adatok szikárságát szinte kötelezően oldja az "elbeszélés" mindig érdekfeszítő stílusával. Könyvei inkább nagy ívű esszékhez közelítenek, mint a szigorúan vett történetírások precíz érdektelenségéhez. Ám ez a könyv a helyszűke miatt jóval szikárabb nyelven szólal meg, néha csak a legfontosabbakat hadarja el, miközben helyenként meglepően didaktikus. Néha a képeknek tesznek felesleges engedményeket: a feminizmust három hasonló kép illusztrálja, miközben a mozgalomra alig jut pár szó, és néha az egész oldalas porték jelenléte is zavaró. Megpihen rajtuk a szem, ám mégis "túlbeszéltnek" tűnnek. Mindezért kárpótolhat a margókon futó memoárrészletek, újságcikkek vagy más eredeti szövegek beemelése, nem beszélve a számos miniéletrajzról, fogalommagyarázatról, grafikonról és illusztrációról.

A XX. század képes története láthatóan nem a történelem fanatikusainak szól, hanem azoknak, akik szórakoztatva szeretnének felidézni néhány elfelejtett mozzanatot a század történetéből. Akik nem szeretnének lebukni a gyerek előtt, vagy épp kvízjátékra készülnek. Azoknak, akik élvezettel időznek el a korabeli fényképeken, és pár szóból is érteni vélik a lényeget.

Romsics Ignác: A 20. század képes története. Rubicon-könyvek, Budapest, 2007, 502 oldal, 8920 forint

V. Nagy Viktória

A TÖRTÉNÉSZ ÉS AZ EMLÉKEZET
A SZÉLSŐSÉGEK KORA VOLT - ROMSICS IGNÁC ÉS A XX. SZÁZAD

Számos XX. századi alapmunka után két új kötettel jelentkezett Romsics Ignác. A Rubicon-könyvek sorozatban egyszerre jelent meg A 20. század képes története és A 20. század rövid története. Az új vállalkozásról kérdeztük a szerzőt.

- A több kiadást megért Magyarország a XX. században című műve után mi újat tudott mondani ebben a színes albumban?

- Míg az Osirisnál megjelent könyv kizárólag Magyarország XX. századi történetével foglalkozik, addig ez az új a világ és hazánk történetével egyaránt. Az album Magyarországra vonatkozó fejezeteiben nincsenek újdonságok, tulajdonképpen az Osiris-kötet tömörített, a hangsúlyokat kiemelő, mondhatni tankönyvesített változata. Teljesen új rész viszont az egyetemes történet, amiről korábban nem írtam. A másik különbség, hogy forrásszövegek, életrajzok, grafikonok, táblázatok is szerepelnek benne, amelyek a szikár, rövid szöveget pluszinformációkkal egészítik ki. A rendkívül gazdag képanyagot Rácz Árpád állította össze.

- Ami nagy értéke az albumnak. De mit kezdjünk a fotók nélküli, paperback változattal?

- A világban bevett gyakorlat, hogy egy-egy albumot nem sokkal a megjelenés után kiadnak paperbackben is. Magyarországon ez eddig nem volt szokás, most a Rubicon döntött úgy, hogy a két változat egyszerre jelenjen meg. A nagyméretű, képes könyvet körülményes ágyban vagy vonaton olvasni, a paperbacket nem. De vizsgára való készülésnél is jobban használható ez a csak szöveget és mellékleteket tartalmazó változat.

- Ezek szerint egyetemistáknak, főiskolásoknak szól a kötet.

- Inkább az érettségizőknek, de a felsőoktatás alapképzésében részt vevőknek is hasznos lehet. És mindenkinek, akit érdekel a XX. század története. Azoknak készült, akik valamikor tanultak minderről, és fel akarják frissíteni a tudásukat, vagy úgy gondolják, hogy a valaha tanultak már nem érvényesek. Magyarországon és Kelet-Európában 1990 után identitásválság alakult ki, a korábbi kánonok, értelmezések érvényüket vesztették - és ez különösen igaz a XX. századra. Az Anjou-kor vagy Mohács nem vált olyan mértékben problematikussá, mint Kun Béla, Horthy vagy Szálasi alakja. Ugyanez figyelhető meg a világtörténetben is. A XX. század újraértelmezésre vár, amit a magam módján a magyar történet vonatkozásában én az Osiris-kötettel elvégeztem. Most más szinten és formában megpróbáltam ezt megtenni a XX. századi egyetemes történettel is, belehelyezve a magyar történelmet.

- Sokan azt vallják, komoly tudós nem ír a nagyközönségnek.

- Vannak történészek, akik csak a tudományos céhnek írnak, és vannak, akik csak a nagyközönségnek. Én ezt is, azt is művelem, és ez valószínűleg a tanítással függ össze. Mert a tanítás megköveteli az embertől, hogy ne ezoterikus módon, részproblémákról beszéljen, hanem nagyobb perspektívából és közérthetően. A történelmi érdeklődés egyik furcsasága, hogy az embereket két dolog izgatja igazán: a legrégebbi idők, amiről a legkevesebbet tudunk, és az, ami legutoljára volt, és amiről a legtöbb ismerettel rendelkezünk. A korai időszakokkal az a gond, hogy kevés a biztos ismeret, és így túl nagy teret kaphat a fantázia. A XX. századdal más a probléma: nagyon sokat tudunk róla, de miután a ma élő emberek is résztvevői voltak, nekik van úgynevezett szubjektív emlékezetük, amit abszolutizálnak. Amikor a történész megpróbál több nézőpontot együtt láttatni, akkor sok esetben az egyéni emlékezet tiltakozik.

- Amikor felkérték a XX. századi magyar és világtörténet megírására, nem rémítette meg a feladat?

- Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e időt fordítani rá, képes vagyok-e jól megírni. Amikor 2005 nyarán nekikezdtem, olyan struktúrára gondoltam, ami teljesen más lett volna, mint a hagyományos történetek. A kronologikus elbeszélés helyett összefoglaló fejezetek lettek volna, mint például gazdaság, technológiai fejlődés, konfliktusok, nők, városok. Idővel azonban rájöttem, hogy ezt így csak azok fogják tudni használni, akiknek már van valamiféle tudásuk minderről. Végül azt a szerkezetet választottam, ami az idő- rendet és a tematikát a magyar és az egyetemes történet esetében is úgy csoportosítja, hogy megállapít négy nagy korszakot, és ezeken belül érvényesít bizonyos témák szerinti bontást. A négy korszak: a XX. század eleje, a háborúk kora, az 1945 utáni történet és a század vége.

- Miért tárgyalja együtt a két háborút?

- Szerintem a két világháború szorosan összetartozik, a közöttük lévő időszak csak hosszú fegyverszünet. Nem a háborúk közötti ideológiai különbségeket tartom alapvetőnek, hanem azt, hogy nagyjából ugyanazon szereplők hasonló geopolitikai megfontolásokból léptek fel mindkét esetben. Az első világháborút lezáró washingtoni szerződéseket 1921-ben írták alá, és tíz év múlva Japán Mandzsúriában, Olaszország pedig 35-36-ban már Abesszíniában van. Csak számunkra kezdődött a háború 1941-ben, a világ konfliktusai már a 30-as évek elejétől eszkalálódtak.

- Ha már évszámokat említett, ne hagyjuk szó nélkül a korszakolást sem. Ahogy a XIX. századnak állandó jelzője a hosszú, úgy a huszadiknak a rövid. Egyetért ezzel?

- A XX. század 1900-ben kezdődött és 2000-ben ért véget. De ez mesterséges tagolás. Hogy az egyes korokat, illetve évszázadokat hogyan lehet tartalmilag periodizálni, az attól függ, milyen aspektusból közelítünk az adott korhoz. Más a korszakolás, ha a művészetek, és más, ha a politika vagy a gazdaság szempontjából vizsgáljuk. Egyértelmű választ nem lehet adni, mindenesetre a rövid XX. század elnevezést nem tartom meggyőzőnek.

- Miért nem?

- Vajon mit jelentett 1989-90 Japánnak vagy Ausztráliának? A világgazdaságban, sőt, Magyarországon is a 70-es évek első felére tehető a korszakváltás, hasonlóan a művészetekhez, például az irodalomhoz. Ha pedig a korszak igazi, nem mesterséges periodizáción alapuló kezdetére gondolok, akkor inkább 1890 körül látok olyan változást, ami megalapozta a XX. századot, nem pedig 1914-ben vagy 1918-ban.

- Az utolsó fejezet összegzés, ahol többek véleményét is idézi a XX. századról. Képes valamelyikkel azonosulni?

- Ezek a vélemények mind szubjektívek és markánsak. A saját szövegemmel pont azt akartam demonstrálni, hogy mindaz, amit ezek a történészek, művészek, tudósok, politikusok mondanak, az igaz, de csakis együtt, nem pedig külön-külön.

- És ha valaki öntől kérne definíciót, mit mondana?

- Egyetértenék Eric Hobsbawmmal, aki szerint a XX. század a szélsőségek kora volt. Ebbe minden és mindennek az ellenkezője is belefér.