cultură şi spiritualitate
Szerző: Tarján M. Tamás
„Ámbár mindazokat a parasztokat, a kik természetes uraik ellen fölkeltek, mint árulókat, főbenjáró büntetéssel kellene sujtani, nehogy azonban annyi vér folyjon és a parasztság (a mely nélkül a nemesség nem sokat ér) egészen kipusztuljon:
1. § Határoztuk, hogy az összes kapitányokat, századosokat meg tizedeseket és a többi parasztok felbujtatóit, valamint a nemesek nyilvánvaló gyilkosait, ezenkivül a szüzeken és az asszonyokon erőszakot tevőket, minden kegyelem mellőzésével meg kell ölni és mindenütt ki kell irtani
(Részlet az 1514. évi XIV. törvénycikkelyből)
1514. október 18-án nyílt meg Pesten a Dózsa György-féle parasztfelkelés utáni első országgyűlés, melyet II. Ulászlóval (ur. 1490-1516) a fellázadt jobbágyok megbüntetése és a további forrongások megakadályozása érdekében hívattak össze. A felkelés megtorlására hozott törvények a kollektív bűnösnek kikiáltott jobbágyságot röghöz kötötték, valamint komoly adóterhekkel sújtották, ezzel pedig hosszú évszázadokra meghatározták Magyarország gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait.
A török ellen toborzott – majd szétzavart – keresztesek három hónapig tartó véres lázadása a rendkívüli brutalitás és a hirtelen nőtt káosz nyomán súlyos traumát okozott a nemesség számára, amiről legjobban a július során elfogott Dózsa György és Lőrinc pap bestiális kivégzése tanúskodott. Mint azt a fennmaradt források is bizonyítják, a rettegés által táplált indulatok az ősz során sem csillapodtak, az október 18-ára összehívott diétán megjelentek például azon a véleményen voltak, hogy akár az egész – kollektíve bűnösnek ítélt – jobbágyság kiirtása sem lenne jogtalan lépés.
A fent idézett törvénycikkből azt is láthatjuk, hogy a gyászos emlékű országgyűlés résztvevőit csupán az észérvek tartották vissza a szörnyű vérontástól; a bosszúra szomjazó nemesség végül megelégedett a keresztes tisztek és a felbujtók kiirtásával, rajtuk kívül pedig azokat ítélték még halálra, akik bizonyíthatóan gyilkosságot, vagy más főben járó bűncselekményt – például nemi erőszakot – követtek el. A többi jobbágy személyi sérthetetlenségét jogszabály garantálta, ám a törvényhozók így is elérték, hogy a magyar társadalom legalsó – és legnépesebb – rétege évszázadokon át szenvedjen az 1514. évi parasztfelkelést követő megtorlás miatt.
Túl azon, hogy a jobbágyoknak meg kellett téríteni a földbirtokosok tulajdonában esett kárt, illetve kötelesek voltak megadni a megölt nemesek vérdíját, egyúttal személyes szabadságukkal is megfizettek a véres lázadásért. Az október 18-ára összehívott országgyűlés a „bűnösöket” megfosztotta liber státuszuktól, vagyis elveszítették a szabad költözéshez való jogukat, röghöz kötöttségükben pedig azontúl évi 1 aranyforint adóval, 52 nap robottal, tizeddel, kilenceddel, valamint különféle terményben – baromfiban, lúdban, disznóban – adott ajándékokkal tartoztak földesuraiknak. Ezen szankciók alól egyedül a szabad királyi városok jobbágyai nyertek mentességet.
A diéta törvényhozói egyébként igencsak következetesnek bizonyultak, ugyanis a „pór származású” egyházi személyeket szintén szoros felügyelet alá vették – 1514 tavaszán ugyanis sok pap és szerzetes állt a felkelők élére –, miközben jogszabály született arról, hogy jobbágysorból a jövőben senki se kerülhessen püspöki, vagy annál magasabb pozícióba. Ez a törvény azért volt érdekes, mert ebben az időben – Bakócz Tamás személyében – éppen olyan érsek irányította a magyarországi egyházat, akit Mátyás király (ur. 1458-1490) egykor „a sárból” emelt fel; bár magát Bakóczot nem vonták felelősségre a balsikerű keresztes hadjárat megszervezéséért, ez a jogszabály minden valószínűség szerint szorosan kötődött a prímás személyéhez. A fent említett szankciók mellett ugyancsak fontos volt, hogy – a török fenyegetettség árnyékában – a jobbágyokat szigorúan eltiltották a fegyverviseléstől – aki puskát tartott, karlevágással bűnhődött –, de ugyanez vonatkozott az alsórendű papokra és a diákokra is.
Bár az 1514. évi törvényeket a történetírás sokáig a nemesség, később pedig a jobbágyság pártjára állva értékelte, mi próbálkozzunk meg egy harmadik szemléletmóddal, és tegyük fel a kérdést: a nyilvánvaló indulatokon túl mi sarkallhatta az országgyűlést arra, hogy éppen így büntesse meg a „lázadókat”? Ha szélesebb perspektívában vizsgáljuk az 1514. évi törvényeket, akkor láthatjuk, hogy a 16. század során az Elba folyótól keletre mindenhol hasonló intézkedések születtek, vagyis, míg a nyugat-európai államokban az egykori alávetett néptömegekből bérmunkások hada lett, addig térségünk országai a magyar példát követték. Nyilvánvaló, hogy ez a jelenség nem magyarázható a Dózsa-féle parasztfelkelés traumájával, sokkal inkább abban gyökerezik, hogy a kialakuló kontinentális munkamegosztásba Közép-Kelet-Európa mezőgazdasági termékeivel kapcsolódott be.
A gyarmatosítás után kezdődő agrárkonjunktúra az Elbától keletre meglehetősen torz versenyt hozott, a földbirtokosok ugyanis úgy akartak nagyobb haszonra szert tenni, hogy törvényi erővel láncolták magukhoz a munkaerőt, és ezzel létrehozták a „második jobbágyság” intézményét. Sok szempontból tehát ez történt Magyarországon is, igaz, az 1514. évi törvények még azelőtt születtek meg, hogy a földrajzi felfedezések utáni fellendülés kiteljesedett volna. A magyar jobbágyok sorsa aztán a későbbiekben is sajátos módon alakult, az oszmán hódítással és a középkori állam összeomlásával ugyanis az 1514-es jogszabályokat sok szempontból nem sikerült a gyakorlatba átültetni, bár a föld népe számára ez aligha jelentett pozitív változást.
A „második jobbágyságot” hazánkban csak a törökök kiűzése után, a 18. század elején sikerült a maga teljességében bevezetni, a szigorúan hierarchikus rendszer azonban ebben a korban már csak hátrányokat hozott Magyarország – és egész Kelet-Európa – számára. A merev törvényi szabályozás egészen 1848-ig gátat szabott a kapitalista alapokon nyugvó gazdaság és a polgári társadalom kifejlődésének, ezzel pedig olyan lemaradást okozott, melyet a később számos tragédiával sújtott térség máig nem tudott teljesen leküzdeni.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius