A Föld légkörét védő ózonrétegen keletkezett rés 2017-es legnagyobb kiterjedését szeptemberben érte el, amikor 19,6 millió négyzetkilométer volt, majd a hónap közepétől kisebb lett. Az ózonlyuk maximum kiterjedése majdnem kétszer akkora volt, mint az Egyesült Államok területe, mégis nagyjából kétmillió négyzetkilométerrel kisebb a tavaly, és 5,3 millió négyzetkilométerrel kisebb a 2015-ben mértnél.

Paul Newman, a NASA tudósa szerint a zsugorodást az idézte elő, hogy 2017-ben némiképp magasabb volt az ózonrétegnek helyet adó sztratoszféra hőmérséklete, ennek következtében pedig kevesebb poláris sztratoszférikus felhő képződött a magasban. Mindez azért fontos, mert ezek a -80 Celsius-fok körül kialakuló felhők egyébként kulcsszerepet töltenek be az ózonréteg elvékonyodásában.

A bomlás folyamatában az ózont fogyasztó klór- és brómvegyületek állandóan újratermelődnek. Ez kis túlzással azt jelenti, hogy az ózon akár teljesen el is fogyhatna, ha ezeket az anyagokat valamilyen más kémiai reakció nem vonná ki végleg a körforgásból. A kivonás egyik lehetősége, hogy a klór-monoxid gyök reagál a nitrogén-dioxiddal, amelynek során klór-nitrát jön létre, egy másik reakcióban pedig a troposzférából származó metán klórral reakcióba lépve eredményezi sósav kialakulását. A reakciókban keletkező klór-nitrát és sósav olyan tározó vegyületek, amik már hatástalanok az ózonmolekulákra. A poláris sztratoszférikus felhőket alkotó jégkristályok felületén azonban ez a két fenti tározó vegyület reakcióba lép egymással, és a téli sötétben szilárd salétromsav és gáznemű klór jön létre. Az ózon bomlása akkor kezdődik újra, amikor tavasszal a Nap sütni kezd, és napfény hatására a klór gyökökké bomlik szét. A különös felhők ózonréteg elvékonyodásában betöltött szerepe tehát lényegében az, hogy az egyszer már hatástalanná váló tározó vegyületek jelenlétük miatt alakulnak vissza aktív ózonbontókká.

Az ózonlyuk legnagyobb eddigi kiterjedését 2000-ben jegyezték fel, az UV-sugaraktól védő pajzson, akkor közel 30 millió négyzetkilométeres rés tátongott.

Az ózonréteg feladata az élővilág szempontjából a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás elnyelése. Az ózon magas napvédő faktorszáma nélkül nem létezne a szárazföldi élet, az ultraibolya sugárzás darabokra törné az élő szervezetek DNS-ét, és felbontaná a sejtjeikben lévő kémiai kötéseket.