altmarius

cultură şi spiritualitate

Fénytörés a hetvenöt éves Kabay Barnával – Ősbemutató a MOM Cinemában

A Fénytörés című dokumentumfilm ősbemutatójával kezdődött október 5-én a budapesti Cinema MOM moziban a hetvenötödik születésnapját ünneplő rendező, forgatókönyvíró, producer alkotásait felvonultató retrospektív vetítéssorozat. Az október 11-ig tartó programot Oberfrank Pál színész, rendező nyitotta meg; az est díszvendége Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát volt.

Az egykor a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az egyházi iskolák érdemeit így belülről ismerő Oberfrank Pál személyes hangvételű bevezetőjében Pannonhalma kisugárzását, valamint a megpróbált, sok mindenen keresztülment, „zárkózott” pap tanárok példamutatását méltatta. A film vonatkozásában az örök értékek felmutatását, azokon keresztül pedig az „emberarc” mindenkori átmentésének fontosságát hangsúlyozta, különösen az új nemzedékekre, a fiatalokra gondolva.

Várszegi Asztrik OSB mint bencés szerzetes, (emeritus) főapát és történész kapott „fő szóvivő” szerepet a Fénytörésben. Rövid köszöntőjében a püspök keresetlen szavakkal ajánlotta az alkotópáros, Petényi Katalin és Kabay Barna mélységes szeretettel és empátiával készült filmjét, amelyben – kor- és szemtanúként – saját pannonhalmi életének egy része is benne foglaltatik. Közreműködőként pedig az az üzenete, hogy a múlt megismerésével elsősorban a mára és a holnapra vonatkozóan okuljunk.

Jóllehet a másfél órás dokumentumfilm Pannonhalmára, az apátság „mindennapjaira” fókuszál, átfogóan szól a II. világháború utáni történelmünkről; a homályban maradt/tartott közelmúltról, amelynek tisztázása és feltárása még – a rendszerváltás után immár bő három évtizeddel – ma is tart.

Nyomon követhetjük a kommunisták 1945 utáni fokról fokra történő térnyerését, a diktatúra kiteljesedését, a felekezeti iskolák, intézmények államosításának következményeit, az Egyház vegzálásának stációit, a veszélyesnek, reakciósnak, rendszerellenesnek tartott „elemek” kiiktatásának módszereit, a koncepciós pereket, a beszervezés, illetve a nyomon követés technikáit…

Az alkotók évtizedek óta visszajárnak Pannonhalmára, a Fénytörés a korábbi „egyháztörténeti” indíttatású munkáik folytatása, amely (az ajánló frappáns summája szerint) „az Állambiztonsági Szolgálatok ügynökeinek jelentésein keresztül tárja fel a szerzetesek a kommunista diktatúra egyházüldözésének való kiszolgáltatottságát, házkutatások és állandó megfigyelések közötti hétköznapjaikat, és ezzel szemben szellemi ellenállásukat, kapcsolataikat a szociális otthonban élő, börtönviselt, más szerzetesrendekhez tartozó papokkal, a titkos beöltözéseket és együttműködésüket Békés Gellért római vikáriussal. A film először fedi fel a szerzetesek illegális fordító- és sokszorosító-tevékenységét, a pannonhalmi szamizdatokat, melyeket titokban juttattak el a spiritualitásra vágyódó budapesti fiataloknak”.

Egymás után peregnek a nagy nevek, egymásba fonódnak a megrendítő sorsok: Kelemen Krizosztom, Mécs László, Jámbor Mike, Endrédy Vendel, Punk M. Gemma és a többiek itt küzdenek hivatásukért, a magyar bencések prokurátora, (az Újszövetség-fordító) Békés Gellért pedig közvetítőként Rómában próbál pénzt gyűjteni és segítséget nyújtani az otthoniaknak. A kor abszurditása, hogy a másik oldalon is „bencés neveltek” jeleskednek beépített ügynökként. Kiszely Márk István „Feledy Zsolt” fedőnéven jelent. Mérlege: 28 év szolgálat (egészen a rendszerváltásig), 481 jelentés, mintegy 1500 oldalnyi jegyzék. Kapuy Vitál („Rieger” titkos munkatárs) intézményvezetőként főleg a térségben, Győrben és környékén aktív...

Bencések, megannyi kiváló tanár, pedagógusok, lelkes diákok, innen-onnan befogadott, otthontalanná vált szerzetesek: ferencesek, premontreiek, ciszterek... Pannonhalma a rendek gyűjtőhelye lett, ahol titokban tartott szertartások zajlanak a szerzetesi beavatások különböző fokozataitól egészen az apátnő benedikálásig. Megdöbbentő tény, hogy 1950 és 1989 között kétszáz (!) jezsuita élt Pannonhalmán; önálló parcellájuk van a helyi temetőben.

A nézői feszültség, melyet a Fénytörés tényanyaga keltett, a fővárosi egyetemisták által kezdeményezett, az 1960-as évek elején induló és máig ható „húsvéti mozgalom” említésével kezd oldódni. Amikor Várszegi Asztrik tizennyolc évesen, 1964-ben belépett Szent Benedek rendjébe, – elmondása szerint – még úgy érezte, hogy egy süllyedő hajóra szállt. Pannonhalma időközben „megszabadult a bilincseitől”; ma már teljes bizalommal tekintenek a jövőbe.

A Cinema MOM-ban tartott vetítés végén – a díszbemutatók hagyományaihoz híven – Oberfrank Pál egyenként szólította a vászon elé a film elkészítésében részt vevő stábtagokat.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Vizualizări: 11

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor