cultură şi spiritualitate
A NASA és a Német Űrhivatal, a DLR közös kutatása szerint 50-70 százalékkal csökkenthető a kondenzcsíkok vízjégtartalma, s ezzel ezen ember alkotta felhőtípus környezeti hatása.
A kondenzcsíkok jégkristályai ugyanolyanok, mint a természetes úton keletkezett felhőkben lévők, és akár hosszú órákon keresztül is a légkörben maradhatnak, és ezzel befolyásolják a felszín hőmérsékletét, ugyanúgy, ahogy a normál felhők is. A kondenzcsíkok hatására helyileg emelkedhet a hőmérséklet, ez pedig a klímaváltozásra is hatással van, számolt be a NASA.
„Tudjuk, hogy a sugárhajtású gépek égéstermékeiként létrejött kondenzcsíkok azonnali hatást fejtenek ki az éghajlatunkra, ez a hatás gyorsabb, mint a szén-dioxid-kibocsátás általi.” – magyarázta Richard Moore, a NASA kutatója. „A kutatásunk viszont azt mutatta meg, hogy van lehetőség alternatív üzemanyaggal csökkenteni ezt a hatást, s így a bolygó állapotán is javíthatunk.”
A repülőgépek égésterméke gyakorlatilag csupán vízpárából és koromból áll, s amint a hajtóműből kiáramlik, elkezd lehűlni, majd kondenzálódni (innen a kondenzcsík neve). A kondenzáció, vagyis kicsapódás során szükség van valamiféle mikroszkopikus szemcsére, amely magához ragadja a vízmolekulákat – adott esetben a szintén jelen lévő koromszemcsék erre tökéletesen alkalmasak. A légkörben lévő egyéb anyagok is szolgálhatnak alapul a kondenzációhoz, a korom azonban extra lehetőséget ad. Az alternatív üzemanyagokból azonban kevesebb korom szabadul fel az égés során, így kevesebb jégkristály alakul ki, ezek pedig nagyobbra nőnek (hisz a vízmenyiség ugyanannyi marad), ám a nagyobb kristályok gyorsabban kihullanak a hideg légrétegből és elolvadnak.
A folyamatokat számítógépes modellezéssel ugyan jól le tudták követni, azonban sokáig hiányoztak a gyakorlati tapasztalatok. Ezt pótolták 2018-ban, amikor a németországi Ramstein amerikai légibázison kísérletekbe kezdtek. Egy A320-as kutatórepülőgépet alternatív bioüzemanyagokkal tankoltak meg, majd felszállása után egy DC-8 „repülő laboratórium” követte az útját, vett mintákat a levegőből, s elemezte azokat. Ez a kísérlet volt az utolsó fázisa annak a sok évig tartó folyamatnak, amelyben számos repülőgéptípust és üzemanyagot kipróbáltak, ám az utóbbi tesztek nyújtottak végül elegendő információt a kutatóknak.
Az eredmények igen kecsegtetőek: az alternatív üzemanyagok nemcsak kevésbé terhelik a környezetet, hanem a hosszú időn át fennmaradni képes kondenzcsíkok mennyiségét is jelentősen csökkentik. Ezzel a kísérletsorozattal pedig még a fenntarthatóbb légi forgalomért is igen sokat tett a két űrhivatal.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius