altmarius

cultură şi spiritualitate

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

TUDOMÁNY

2021.06.19.MTI/NG

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja egy ultradiffúz galaxisban – számolt be az MTI.

FORRÁS: HUBBLESITE.ORG

Az NGC1052-DF2 jelű galaxis távolságát minden eddiginél pontosabban sikerült meghatároznia a Zili Shen és Pieter van Dokkum, a Yale Egyetem kutatói és Shany Danieli, a NASA munkatársa vezette nemzetközi kutatócsoportnak. A távolság pontos meghatározása döntő jelentőségű a galaxis fizikai jellemzőinek becslésében, és így a sötét anyag hiányának megállapításában – mondta Danieli.

Az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban bemutatott tanulmány a Hubble űrtávcső adatain alapul. A galaxisdról már pár éve is felmerült, hogy hiányozhat belőle a sötét anyag, ez pedig meglehetősen ellentmondásos tulajdonság, hisz elméletileg minden galaxisban nagy mennyiségben lennie kell e rejtélyes összetevőből.

Az eredmények megerősítik a kutatók 2018-as kutatási eredményeit. “Úgy gondolom, az emberek jogosan kérdőjelezték azt meg, hiszen ez egy nagyon szokatlan eredmény. Jó lenne, ha létezne egy egyszerű magyarázat, például a rosszul mért távolság. De szerintem sokkal érdekesebb és izgalmasabb, hogy ez tényleg egy furcsa galaxis” – mondta van Dokkum.

Az univerzum nagy része a titokzatos sötét anyagból áll, ám ezt a kutatóknak még nem sikerült közvetlenül bizonyítaniuk, csak közvetett bizonyítékokat találtak létezésére. Feltételezhetően ez az anyag tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének: azonban a sötét anyag plusz tömeget ad nekik. A sötét anyag valószínűleg ötször gyakoribb, mint a normál anyag, de nem bocsát ki fényt vagy detektálható sugárzást, csupán gravitációs hatása észlelhető. Kutatók szerint a kozmosz 27 százalékát alkotja.

Az NGC1052-DF2 galaxist a kutatók egy laza vattacsomóhoz hasonlították, amelynek szövedékén át lehet látni, méretében hasonló a Tejútrendszerhez, azonban kétszázszor kevesebb csillagot tartalmaz. Nincs észlelhető központi régiója, nincsenek spirálkarjai, és korongja sincs, igazán kevéssé hasonlít az átlagos galaxisokra. A becslések szerint a legjobb esetben is csupán négyszázad annyi lehet benne a sötét anyag, mint alapvetően kellene, hogy legyen egy ekkora galaxisban.

Arra jelenleg nincs magyarázat, hogy hogyan és miért nincs az NGC1052-DF2 jelű galaxisban sötét anyag. A szomszédjában lévő NGC1052-DF4 jelű galaxis hasonlóan „szellem” galaxis, amelyből, úgy tűnik, szintén hiányzik a sötét anyag, erről azonban egyes szakemberek úgy vélik, egy másik galaxis közelségének gravitációs hatása szabadította meg a fő összetevőjétől. A DF2 és a DF4 jelenleg 6,5 millió fényévre vannak egymástól, ám korábban egyazon csoport részei voltak, és feltehetően egyszerre keletkezhettek. Danieli szerint könnyen lehet, hogy e környezetben volt valami furcsa, ami mindkét galaxist megfosztotta a sötét anyagtól.

A kutatók további, sötét anyag hiányától szenvedő galaxisokat is keresnek, és 2020-ban 19 ilyen objektumra sikerült rábukkanni már. Az, hogy a sötét anyag konkrétan hiányozhat egyes galaxisokból, míg másokban megtalálható, sokkal kézzel foghatóbbá teszi a létezését is.

Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

16 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

6. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

7. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

8. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro 11. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

12. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

19. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

20. TIMBREE

www.timbree.ro

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

25. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro 26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor