Imran Khan pakisztáni miniszterelnök vasárnap indította meg a nagyszabású projektet - írja aHindustan Times. Khan korábban a hajber-pahtunhvai kormány vezetőjeként részt vett már egy hasonló vállalkozás, aMilliárd Fa Cunamimegvalósításában.
Az új projekt, a Tízmilliárd Fa Cunami célja az, hogy öt év alatt több mint tízmilliárd fát ültessenek el országszerte, így véve fel a harcot a klímaváltozással.
2018. szeptember 2-án Pakisztánban nagyjából 1,5 millió fát telepítettek. A csemetéket 190 ponton vehették át a projekthez csatlakozó önkéntesek.
Amin Aszlam, a miniszterelnök klímatanácsadója szerint az elkövetkező öt évben 200 faültetési eseményt fognak megszervezni. A szakértő hozzátette, a korábbi miniszterelnök, Navaz Sarif által meghirdetett Zöld Pakisztán Programot egyesíteni fogják a Milliárd Fa Cunamival.
A korábbi, Hajber-Pahtunhva tartomány területén létrehozott projektet országos és nemzetközi szinten is elismerték. A pakisztáni kormány ezért döntött úgy, hogy érdemes kiterjeszteni a kezdeményezést az egész ország területére.
Az új vállalkozás, a Tízmilliárd Fa Cunami célja az, hogy felhívják a lakosság, a civil társadalom, a cégek, az ipar szektor és a különböző szervezetek figyelmét a fatelepítés és a zöldebb életmód, illetve az összefogás fontosságára.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius