altmarius

cultură şi spiritualitate

Görög László, Lombos Pál, Rosonczy-Kovács Mihály és Sárik Péter érkezik a Papageno Klasszik adásába

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának legközelebbi adása április 18-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Görög Lászlóval, Lombos Pállal, Rosonczy -Kovács Mihállyal és Sárik Péterrel.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2020. április 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor.  Az interjúk megtalálhatók a Papageno Klasszik blogban is.

Görög Lászlónak ítélte idén a szakmai kuratórium a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat Shylock megformálásáért a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című, Mohácsi János rendezte előadásában. A díjat Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke a világhálón „adta át” konferenciabeszélgetés keretében Gábor Miklós születésnapján.

Ide kapcsolódik:
Görög László kapta 2020-ban a Gábor Miklós-díjat

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést azóta minden évben Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium. A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása: egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet előadása címszereplőjeként ábrázolja.

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_1246317715571035_3244810378667884544_n-300x181.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/04/92367514_12463177155... 560w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
A Gábor Miklós-díj

Görög Lászlót arról is kérdezzük, mi az, ami őt mozgatja lelkileg, szellemileg pályája kezdete óta; kivel érzett rokonságot a nagy elődök közül érzelmileg vagy habitusban; mennyire fontosak számára a díjak, elismerések, és mit jelképez számára a Gábor Miklós-díj? Mire készül most, és hogyan telik a karantén ideje?

„Karanténból szól a nóta” elnevezéssel online platform indult a Facebookon, amely naponta élő produkciókat közvetít a magyar népzenei, cigányzenei és jazz színtér szereplőitől. A kezdeményezés ötletgazdája Lombos Pál zenész, akinek célja, hogy az oldal egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform legyen, ahol a művészek és a közönség megismerheti egymást.

Ide kapcsolódik:
Online közvetítések a jazz és a népzene rajongóinak

Az oldalon április 10-től minden este 18 órától lehet élő produkciókat követni, ezeket a zenészek saját otthonukból sugározzák 45 perces blokkokban. A következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével biztosan találkozni lehet az oldalon. A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videók láthatók itt, hanem egyéb tartalmak is, emellett a platform szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják a zenei produkciókat. Lombos Pál nagybőgőssel, a Budafoki Dohnányi Zenekar tagjával, a Swing á la Django zenekar vezetőjével arról is beszélgetünk, van-e műfaji megkötöttség arra vonatkozóan, hogy milyen zenei produktumok kerülhetnek be a platformra; a speciális körülmények vajon formálhatják-e a közönség zenei igényét; elképzelhető-e egy nagyobb nyitottság más irányzatokra is, mint amit eddig hallgatott valaki; a húzónevek felvételei biztosan nagy nézettséget adnak rögtön az elején, de mi a misszió ebben a vállalt feladatban; mennyire férhet ebbe bele népzene vagy éppen klasszikus zene?

A magyar-lengyel barátság napján jelent meg a Hungarian FolkEmbassy & Barátai lemeze, amelyet Budapesten és Varsóban vettek fel 2019 telén. Az album a Lajkó Féllix & Vołosi, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Fekete-Kovács Kornél – Kuba Stankiewicz Duó által fémjelzett Felczak-lemezek sorozat negyedik darabja. A Junior Príma Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által vezetett, a magyar népzenét és kultúrát eddig a világ négy kontinensén képviselő Hungarian FolkEmbassy különleges zenei együttműködéseinek lenyomata az együttes harmadik lemeze. Szerepel rajta az Európa-szerte ismert zenészekből álló Musica Profana régizenei együttes Andrejszki Judit vezetésével, a magyar és a lengyel népzene kiemelkedő képviselői, valamint egy-egy magyar és lengyel színművész.

A lemezt a kétnyelvű (magyar és lengyel) kísérőfüzet ismertetései és Bézsenyi Zsolt a felvételek és próbák során készült művészfotói teszik teljessé. Rosonczy-Kovács Mihály hegedűművészt arról is kérdezzük, mi volt a célja a Hungarian FolkEmbassy megalapításának; melyek azok a történelmi események, amelyek összekötik a lengyeleket és a magyarokat, és hogyan korszakolható ez a zenetörténet szerint; mik kerültek föl ebből a mostani lemezre, és kik azok a neves színészek, akik közreműködnek a korongon?

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso és a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.

Ide kapcsolódik:
A legrangosabb lengyel lemezdíjjal ismerték el Lajkó Félix & VOLOSI közös albumát

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, a Mahasz által rendezett eseményen 12+1 hazai és 6 külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt 2020-as Fonogram-díjakat – a koronavírus-járvány miatt ezúttal virtuálisan. A győzteseket online videókban jelentették be.

A Fonogram-díjat – Arany Zsiráf-díj néven – a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek díjazására alapította a Mahasz közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj. A díjjal egyebek mellett elismerik a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét.

Az idei mezőnyből kiemelkedik Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele díj nyertese, a Sárik Péter Trió X Bartók (szerzői kiadás) című lemeze. Sárik Pétert arról is kérdezzük, Bartók zenéje, amely gyönyörű, de rendkívül nehéz, miben jelentett leginkább kihívást; a bartóki világ maga is gyakran már-már öntörvényű, de legalábbis a saját szabályai szerint működik, hogyan passzol a jazzre jellemző improvizációhoz; mi az, amit eddig nem tudott Bartókról, de az anyag készítésekor rácsodálkozhatott; a trió tagjai hogyan tudtak összehangolódni, mennyire kellett eltérni a megszokott útvonalaktól, hogy a bartóki világ minden jellegzetessége megmutatkozzon?

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Vizualizări: 4

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor