altmarius

cultură şi spiritualitate


  • MŰEMLÉKVÉDELMI KÓD:
  • MS-II-M-B-16033
  • CÍM:
  • SZOVÁTA (SOVATA), TRANDAFIRILOR U., 133 SZ.
  • DATÁLÁS:
  • 1930
  • STÍLUS:
  • ROMANTIKUS
  • TULAJDONFORMA:
  • MAGÁNTULAJDON

Bernády György marosvásárhelyi polgármester által 1930-ban emeltetett, díszes épület. A nagy telek utcára nyíló bejárata székely kapuval díszített. A telken belül, erősen hátrahúzva áll a kő alapra emelt, egyemeletes fa villaépület. Az egykori Monarchia fürdőhelyeinek villaépítkezéseiről jól ismert stílusjegyeket alkalmazó épület sarkait csúcsos sisakú tornyok díszítik. Fő látványosságainak egyike továbbá az épület négy szárnyú főbejárata, nagy kapujának gazdag színes üvegdíszítése. 



A középkor óta sóbányászatáról és a felhagyott bányák helyén létrejött, sós tavairól híres településen a fürdőélet a 19. század közepén indult meg. Első fürdőépületét, a Gérafürdőt később egy sor másik követte. A falutól egyre inkább különálló Szovátafürdő településrész a századfordulóra alakult ki. Romantikus, ill. jellegzetes alpesi stílusú, fából épült villái egykor magas ízlésbeli elvárásoknak is megfeleltek, a parkosított sétányokkal körülvett telepen. E villák sorába illeszkedik a Bernády György marosvásárhelyi polgármester által 1930-ban emeltetett, díszes épület is. Az eredetileg gyógyszerész végzettségű Bernády 1902-1913 és 1926-29 között volt a székely város polgármestere. Agilitásával elérte, hogy a kissé álmos városkából igen rövid idő alatt modern 20. századi erdélyi nagyváros váljék, új középületekkel, modern infrastruktúrával.

A ház, mely Bernády kedvenc üdülő helye volt, a nagy politikus halála után is a család kezén maradt egészen 1946-ig, amikor özvegye eladta azt egy gazdag bukaresti zsidó vevőnek. Ennek nem sok öröme tellett benne, mert a házat a kommunista hatalomátvétel nyomán hamarosan államosították. Az új „tulajdonos” a román állami fürdővállalat lett, amely ugyan valamelyest gondozta az épületet, de a nagyobb felújítások rendre elmaradtak. A rendszerváltás után a kisemmizett tulajdonos örökösei restitúciós igénnyel léptek fel, ami arra mindenképp jó volt, hogy az állami nagyvállalat feladja az épülettel való bármiféle törődést. A ház így hosszú évekre használó és gondozó tulajdonos nélkül maradt. Ez – hozzávéve a megelőző évtizedek gondozatlanságát is – a végveszélybe taszították a beázó tetejű, lakatlan, tárt ajtajú épületet. Az alig egy éve lezárult pereskedés után az államosítás előtti tulajdonos örökösei – két igen idős, külföldön élő ember – visszakapták vagyonukat. Ezzel viszont a ház bajai még egyáltalán nem oldódtak meg. Ma gyakorlatilag életveszélyes az 1990-es években műemlékké nyilvánított villa.


Vizualizări: 86

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor