cultură şi spiritualitate
Találkozó az új bírósági évad ünnepélyes megnyitása alkalmából
„Nagy bátorságra van manapság szükség a megházasodáshoz. S azoknak, akikben van elég erő és öröm, hogy megtegyék e fontos lépést, érezniük kell az Egyház konkrét szeretetét és közelségét.” Ekképpen összegezte saját beszédét Ferenc pápa a Rota Romana bírái előtt, amikor január 21-én délelőtt, a hagyományokhoz híven, kihallgatáson fogadta őket az új bírósági évad ünnepélyes megnyitása alkalmából.
Folytonosság a házasság teológiájában és joggyakorlatában
A Rota Romana bíróságon tárgyalt ügyek túlnyomó többsége a házasságok érvényességének, avagy semmisségének kiderítésére irányul. Nem meglepő ezért, ha ezen bírósági évadnyitók alkalmával a pápák rendszerint a házassággal és a házasságjoggal kapcsolatos kérdéseket taglalnak. Az idén a Szentatya tehát a házasságra felkészítés és a házasok továbbképzése, támogatása szükségességéről szólt, s ezzel lényegében a tavalyi beszédének a fonalát vette fel.
II. János Pál pápa Fides et ratio enciklikáját idézve a Szentatya emlékeztetett, hogy „mély összefüggés van a hittel és az ésszel megszerezhető ismeretek között” (FR 16.). XVI. Benedek nyomán pedig rámutatott, hogy csak az isteni igazságra való nyitottság segít megérteni az emberre vonatkozó igazságot a házasságban is. Vagy, amint a Lumen fidei enciklika fogalmaz (LF 27.), ha a szeretet nem az igazságra épül, akkor ki van szolgáltatva az érzelmek változásának és nem állja ki az idő próbáját.
Biztosítsuk az örök igazságokhoz való hozzáférés lehetőségét
Manapság éppen az a legnagyobb gond a házasságokkal, még a hívő emberek esetében is, mutatott rá Ferenc pápa, hogy napjaink mentalitása elhomályosítja az örök igazságokhoz való hozzáférés lehetőségét, és ezáltal a hit meggyengül, elveszíti irányadó jellegét az ember életében (vö. Evangelii gaudium, 64). Így hát meglehetősen vegyes képet mutat az esküvőre készülő jegyesek hitélete, és napjainknak a hitet és vallási értékeket nélkülöző közege befolyásolhatja a házassági beleegyezés tudatosságát, megfontoltságát is.
Erre a helyzetre Ferenc pápa két orvosságot, megoldást javasol. Az egyik a jegyesek megfelelő felkészítése, a másik pedig a fiatal házasok támogatása az egyházi közösség részéről.
A házassági felkészítést egyfajta „új katekumenátusként” kellene felfogni
A házasságra felkészítés folyamata kiváló evangelizációs alkalom a felnőttek, s különösen a hittől eltávolodottak felé, mely elősegítheti a Krisztussal való személyes találkozást. A családpasztoráció felelőseinek ezért legyen gondjuk rá, mondta a pápa, hogy hatékony felkészítést nyújtsanak, hogy a jegyesek a felkészülés során hitükben is megerősödjenek. Segíteni kell a házasulandókat,hogy megismerjék és megéljék a házasság valóságát, s így ne csak érvényes és megengedett, de gyümölcsöző is legyen az életükben a házasság szentsége. Ehhez megfelelő képzettségű és felkészültségű személyekre van szükség, mind papokra, mind világiakra, köztük házaspárokra. Ferenc pápa megismétli – amint tavaly is tette – azt a már a Familiaris consortio apostoli buzdításban is szereplő javaslatot (FC 66.), melynek értelmében a házassági felkészítést egyfajta „új katekumenátusként” kellene felfogni.
A fiatal házasoknak tehát megfelelő továbbképzésre van szükségük
Problémát jelent ugyanis a pápa szerint, hogy a fiatal házasokat gyakran mintegy magukra hagyja az egyházi közösség, mert elmaradoznak a plébániáról, főként a gyerekek születése nyomán. Pedig éppen ekkor van leginkább szükségük az emberi támogatásra és a lelki támaszra. A keresztény közösség tehát arra hivatott, hogy megfelelő eszközökkel támogassa a fiatal házasok lelki életét mind a családban, mind a plébánián. Ilyen megoldást jelenthetnek a kisebb közösségek, ahol együtt olvassák a Szentírást, imádkoznak, meg tudják beszélni a családi életet érintő kérdéseket és egyáltalán, jó társaságban lehetnek. A fiatal házasoknak tehát megfelelő továbbképzésre van szükségük, hogy az esküvő után is a hitüknek megfelelően éljenek az Egyházban.
A házasságkötés és a házasság megélése is hívő közegben történjen
Ferenc pápa szerint tehát az a megoldás, ha elősegítjük, hogy a házasságkötés és a házasság megélése is hívő közegben történjen, mert ez meghatározó a házasság szilárdsága és igaz volta szempontjából. A plébánosoknak tudatosítaniuk kell, hogy ez egy fontos feladatuk, és a pusztán jogi és formális megközelítésű jegyesoktatás helyett a szentséghez járulásra történő alapvető felkészítést kell nyújtani. Ebben pedig ugyancsak nagy segítségükre lehetnek a felnőtt keresztények, hogy együtt építsék azt, amit Ferenc pápa „társadalmi remekműnek” nevezett, azaz az egymást szerető férfi és nő alkotta családot.
Összefoglalta: Érszegi Márk Aurél kánonjogász
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius