altmarius

cultură şi spiritualitate

A halálba táncoltató piros cipők meséje balettben

 – Videó

A koronavírus-járvány miatt nem tarthatták meg A piros cipők című balett moziváltozatának májusra tervezett premierjét, és az is bizonytalan, mikor pótolhatja be a díjakkal elhalmozott produkció a brit turnét. A társulat azonban elkészítette a darab karanténverzióját.

A piros cipők Michael Powell és Pressburger Imre (Emeric Pressburger) 1948-as filmje, amely egy képzeletbeli társulatban, a Lermontov Balettben játszódik. Főhősei egy balerina, akinek hivatása iránti odaadását az igazgató azzal teszteli, hogy a táncosnőnek választani kell a balett és a szerelem között. Lermontov, a társulat vezetője maga is gyöngéd érzelmeket táplál Vicky iránt, amikor azonban rájön, Julian és Vicky között valódi az érzelem, a korrepetitorként nála dolgozó, egyébként zeneszerző fiatalembert elküldi. Vicky követi szerelmét, elhagyja a színpadot, összeházasodnak, Londonban élnek. Telik az idő, és Lermontov sikerrel csábítja vissza a balerinát korábbi nagy szerepére. Vicky premierjének estéjén Juliannek is bemutatója van, új darabját játssza először a Királyi Operaház. Erről siet feleségéhez, akit arról akar meggyőzni, hogy a boldogságát mellette találhatja meg. Lermontov azzal érvel, Vickyt tehetsége a színpadra predesztinálja. A balerina őrlődik, de a táncot választja. Felveszi az előadás piros cipőit, de elrohan, hogy utolérje a vasútállomáson Juliant, ahol egy vonat elgázolja. Hogy a cipők vitték-e a halálba vagy öngyilkos lett, nyitva hagyott kérdés.

A Golden Globe-bal és Oscar-díjakkal is elismert film különlegessége
a közel 16 perces balettbetét.

A bemutató után A piros cipők nem elutasító, de vegyes kritikai fogadtatásban részesült, az Egyesült Államokban jobban szerették, mint Nagy-Britanniában, a mozipénztárakban azonban jól teljesített. Az utókor felismerte a film jelentőségét: a British Film Institute (Brit Filmintézet) 1999-ben minden idők 9. legjobb filmjének ítélte, 2017-ben egy programmagazin 150 rendező, színész, író, producer és kritikus részvételével lezajlott szavazásán az 5. legjobb brit film lett. A piros cipők digitálisan felújított változatát a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be 2009-ben.

A történetben felismerhetők Andersen azonos című meséjének motívumai is. Ebben egy Karen nevű lány vesztét okozzák a piros cipők. A szegény árvát egy idős, alig látó idős asszony veszi magához, aki nem veszi észre, hogy a bérmálásra Karennek kiválasztott cipők pirosak. Mindenki őt nézte a templomban, és hiába a dorgálás, Karen – kihasználva a hölgy szinte vakságát – utána is csak a piros cipőket vette magára, nem a feketéket. Egy alkalommal egy vén katona megjegyezte, milyen szép tánccipők ezek a lábbelik, amitől a lány varázsütésre táncolni kezdett. Végigtáncolt a városon, a temetőn, ahol egy angyal megátkozta. Karen irgalmat nem talált sehol. Egy hóhért kért arra, hogy vágja le a lábait. A cipők magukban táncoltak tovább, a lány pedig mankóval elbicegett a templomba, de a cipők nem engedték be. A lelkészné szíve megesett rajta, fölfogadta, Karen elnyerte lelki nyugalmát, és amikor meghalt, ismét látta az angyalt, aki ezúttal nem átkokat szórt rá, hanem fölemelte Istenhez.

Tekinthetjük a történetet a művészet és a civil élet közötti választás nehézségét bemutató metaforának, Michael Powell szerint pedig

a film arról szól, hogy a művészetért meg kell halni,
és a művészetért érdemes meghalni.

Más értelmezések a hiúság, a kevélység bűne és az azért szóló büntetést emelik ki fő motívumként. Az újabb elemzők a horror motívumait sem hagyják ki.

A piros cipők erősen hatott a Suspiria és a Sóhajok című filmekre, de készült belőle musical és balett is, amit Matthew Bourne jegyez. A koreográfus gyerekként látta először a filmet, és nagy hatással volt rá. Az előadás zenéje a film komponistájának, a hollywoodi aranykor egyik legnagyobbjának, Bernard Herrmann-nak a zenéiből készült.

A New Adventures alapító-művészeti vezetőjének a 11. egész estés darabja volt A piros cipők, a bemutatót 2016. december 6-án tartották a londoni Sadler’s Wells Színházban. Az évadban az előadás megkapta a londoni színházi élet legjobbjait elismerő Olivier-díjat a legjobb szórakoztató produkciók kategóriájában, Bourne-t pedig a legjobb koreográfus díjával ismerték el.

Az előadást több kamerával rögzítették, a mozipremiert májusban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt ez szeptemberre csúszott. A társulat teljes Nagy-Britanniát érintő turnéra készült A piros cipőkkel, a jelenlegi helyzet ezt is megakadályozta. A táncosok azonban a karanténban, saját lakásaikban elkészítették a darab különleges változatát.



Vizualizări: 27

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor