cultură şi spiritualitate
Szerző: Tarján M. Tamás
1801. március 23-án éjjel gyilkolták meg hálószobájában a rövid ideig uralkodó I. Pál (1796-1801) orosz cárt.
Pál III. Péter cár (ur. 1762) és Nagy Katalin cárnő (ur. 1762-1796) fia volt, felvilágosult nevelést kapott, élete azonban meglehetősen szerencsétlenül alakult. 8 éves korában anyja meggyilkoltatta apját, hogy megszerezhesse a hatalmat, így Pál egészen II. Katalin haláláig kellett várjon az őt illető trónra, ráadásul a cárnő élete során mindent megtett azért, hogy bizonyítsa fia alkalmatlanságát. A gyenge testalkatú, ám művelt Pál magánélete sem volt szerencsés: feleségeit anyja választotta, gyermekeit pedig korán elragadta tőle, hogy a saját szája íze szerint neveltethesse őket.
Pál végül 1796 novemberében mégis trónra léphetett, és uralkodása során igyekezett olyan rendszert kiépíteni, ahol abszolút hatalomra tegyen szert, megszervezte az első minisztériumokat Oroszországban. Bekapcsolódott a Franciaország elleni háborúba is, de külpolitikáját egy rendkívül furcsa hóbort vezérelte, ezért is tartotta sokáig az utókor elmebetegnek. Ez a hóbort egy kicsiny földközi-tengeri sziget, Málta volt.
Pál gyermekkori álma volt, hogy a Máltai Lovagrend nagymestere lesz, azért lépett be a franciaellenes koalícióba, hogy a szigetet felszabadíthassa. A Pál által küldött csapatok sikerrel harcoltak, Szuvorov szárazföldön Svájcig jutott el, Usakov admirális felszabadította a Jón-szigeteket, Pál pedig 1799-ben nagymester lett.
Málta szigetét azonban a britek megtartották, miután visszavették Napóleontól, ezért a dühös cár pártot váltott, és Bonapartéval tárgyalva már egy India elleni hadjáratot tervezett, amit az orosz főnemesség és az udvar nem nézett jó szemmel. A cár uralkodása alatt végig orgyilkosoktól rettegett, s mint kiderült, nem alaptalanul: 1801. március 23-án éjjel ágyában meggyilkolták, fia és utódja, a későbbi II. Sándor (ur. 1801-1825) tudtával.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius