altmarius

cultură şi spiritualitate

1667. március 23. | Meghal Wesselényi Ferenc nádor

Szerző: Tarján M. Tamás

62 esztendős korában elhunyt  Wesselényi Ferenc, Magyarország nádora, a róla elnevezett arisztokrata összeesküvés vezető alakja.

Apja II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) udvari tanácsosa volt, így a fiú a jezsuiták nagyszombati iskolájában kezdte tanulmányait, de erős alkata és heves vérmérséklete révén hamarosan katonai pályára került. Eredményesen harcolt a török és I. Rákóczi György (ur. 1630-1648) erdélyi fejedelem ellen. II. Ferdinánd magyar és IV. Ulászló lengyel király is honorálta vitézségét, előbbi grófi címmel, utóbbi 100 000 tallér értékű uradalommal és lengyel honossággal.

1644-ben későbbi felesége, Széchy Mária segítségével elfoglalta Murány várát, amit szintén birtokul kapott, ezt a tettét örökíti meg Gyöngyösi István  1664-es, Mársal társalkodó Murányi Venus című eposza. Wesselényi 1647-től a magyarországi csapatok főtábornagya, majd 1655-től haláláig nádor lett. 

Egész életében királypárti főúr, az ország legfőbb méltósága volt, pályáját később mégis egy I. Lipót (ur. 1657-1705) ellen szőtt összeesküvés vezetőjeként fejezte be. Miért történt így? Az ellentét magvát az 1663-64-es török hadjárat hintette el, mely során a bécsi udvar Szentgotthárdnál megverte a török csapatokat, majd háborús fölénye ellenére Vasváron rendkívül kedvezőtlen békét kötött a Portával, török kézen hagyva az előző év során elvesztett Érsekújvárt. Számos főnemest felháborított az indokolatlanul nagyvonalú béke, ők úgy vélték, a császári udvar számára a magyarság beolvasztására törekszik az ország felszabadítása helyett, ezért azt nekik kell megtenni.

Az összeesküvés fejének gróf Zrínyi Miklóst szánták, készen állva egy felszabadító hadjáratra – akár török támogatással is. Zrínyi azonban 1664 novemberében vadászbalesetben elhunyt, így került a nádor (és Zrínyi Péter az új horvát bán) az elégedetlenek élére. Wesselényiék a Habsburgok nagy ellenfelétől, XIV. Lajos királytól (ur. 1643-1715) reméltek segítséget, erre francia részről számos ígéret is érkezett. A francia uralkodó egy németalföldi háború idején számított a nemesi felkelésre, mely meggyengítette volna a Habsburgok közép-európai pozícióit. 

Az összeesküvők egyre gyarapodtak Wesselényi murányi várában: csatlakozott Rákóczi Ferenc gróf (feleségül véve Zrínyi Péter lányát, Ilonát), Nádasdy Ferenc országbíró, Frangepán Ferenc, sőt, Teleki Miklós követ révén I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is képviseltette magát. Murányi tanácskozásaikon I. Lipót elfogásához és a török támogatással kikiáltott függetlenséghez hasonló kalandos terveket szőttek, mivel azonban XIV. Lajos csak szép szavak formájában küldött segítséget, az összeesküvők tétlenségre voltak kárhoztatva. A nádor aztán 1667. március 23-án váratlanul elhunyt, ezzel a legsúlyosabb csapást mérve a mozgalomra: később a résztvevők gyakorlatilag saját maguk leplezték le szervezkedésüket, amit ártalmatlansága ellenére is véres megtorlás követett.

Vizualizări: 26

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor