altmarius

cultură şi spiritualitate

1711. július 9. | Nagy Péter cár vereséget szenved a Prut menti csatában

Peter der-Grosse 1838.jpg

Szerző: Tarján M. Tamás

1711. július 9-én győzedelmeskedtek Baltadzsi Mehmed pasa nagyvezír hadai I. (Nagy) Péter seregei (ur. 1682-1725) felett a Prut menti csatában, miután – az ellenség elhibázott taktikáját kihasználva – sikeresen körülzárták az orosz tábort. A bekerítéssel a cárt és 70 000 katonáját török fogság fenyegette, a megvesztegetett nagyvezír azonban enyhe békefeltételeket kínált, így Oroszországnak végül mindössze fekete-tengeri kikötőiről kellett lemondania.

Mint ismeretes, Nagy Péter 1686-ban csatlakozott a meggyengült Oszmán Birodalom ellen életre hívott Szent Ligához, és mintegy másfél évtizednyi háborúskodás árán – Azov és Taganrog elfoglalásával – délen is tengeri kijáratot szerzett Oroszország számára, amely hódításokat az 1700. évi konstantinápolyi egyezmény szentesítette. A Porta természetesen revánsot akart venni a cáron, aki – XII. Károly svéd király (ur. 1697-1718) támadása következtében – ugyanebben az esztendőben belesodródott a nagy északi háborúba (1700-1721), így egyszeriben szorult külpolitikai helyzetbe került.

A kétfrontos küzdelem elkerülése érdekében Péter 1701-ben Konstantinápolyba küldte egyik tehetséges diplomatáját, Pjotr Andrejevics Tolsztojt, aki – vesztegetésekkel és a portai politikai viszonyok ügyes manipulálásával – éveken keresztül sikeresen megakadályozta, hogy II. Musztafa (ur. 1695-1703), majd III. Ahmed (ur. 1703-1730) a háborús párt befolyása alá kerüljön, ám az összecsapást ő sem tudta meggátolni. Paradox módon az oszmán hadüzenetre éppen azután került sor, hogy XII. Károly – aki előzőleg német, dán és lengyel ellenfelét is térdre kényszerítette – 1709-ben, Poltavánál döntő vereséget szenvedett a cárral szemben.

A svéd uralkodó megmaradt – maroknyi – seregével e súlyos kudarc után az Oszmán Birodalom területén, Bender városában keresett menedéket, ahol egy ideig fogolyként tengette napjait, ám a francia diplomácia és a lengyel Stanislaw Poniatowski tábornok konstantinápolyi machinációinak segítségével hamarosan a Porta pártfogásába került. III. Ahmed szultán kezdetben csak pénzzel támogatta a királyt, ám II. Devlet Giráj krími tatár kán (ur. 1699-1702/1709-1713) nyomására 1710 novemberében úgy döntött, hogy hadat üzen az egyre erőszakosabbá váló – XII. Károly és a vele szövetségben harcoló kozák hetman, Filip Orlik kiadatását követelő – orosz cárnak.

A háború kezdetén a Porta széles koalíciót mozgósított Nagy Péter ellen: III. Ahmed a hűbéres krími tatárok mellett a nogaj hordára, XII. Károly megmaradt csapataira, illetőleg a svédeket támogató lengyelekre és kozákokra is számíthatott, ezáltal az arcvonal Oroszország teljes déli határát lefedte. 1710 végén a szultán szövetségesei villámgyors támadásba lendültek a Dnyepernél és a Fekete-tenger keleti partján található kubáni régióban, ám a jelentősebb erősségek ostrománál – például Bila Tserkva alatt – rendre kudarcot vallottak. Fjodor Aprakszin admirális 1711 májusában megrendítő csapást mért a nogajokra, és ekkorra már a krími hadszíntéren is az oroszok pártjára állt a hadiszerencse, igaz, a felégetett föld taktikájával a tatárok jelentős mértékben lassítani tudták az offenzívát.

Nagy Péter áprilisban csatlakozott Borisz Seremetyev tábornok seregéhez, mely ezután előrenyomult a román fejedelemségekbe, hogy a balkáni – szintén ortodox vallású – népeket fellázítsa a Porta ellen. E terv kivitelezéséhez nélkülözhetetlen lett volna, hogy az orosz hadak megakadályozzák Baltadzsi Mehmed pasa 120 000 főt számláló hadának átkelését a Dunán, de a cár végül nem bizonyult elég gyorsnak. Az oroszok május 26-ára elérték a Dnyesztert, majd június 5-én átlépték a Prutot, a nagyvezír azonban – két héttel később – a Duna-deltához közel, Isacceánál átdobta erőit a folyó túlsó partjára. Az oszmán átkelés nem csak Nagy Péter számításait húzta keresztül, de szövetségeseinek számát is ritkította, ugyanis az addig kétkulacsos politikát folytató havasalföldi fejedelem, Constantin Brancoveanu (ur. 1688-1714) ennek hatására katonáival és korábban felhalmozott tartalékaival átpártolt Baltadzsi Mehmed pasához.

A cár mindennek ellenére folytatta az előrenyomulást a Prut jobb partján, ám július 7-én elővigyázatlan elővédje beleütközött a nagyvezír csapataiba. Másnap a jelentős túlerőt képviselő oszmán had egy kisebb összecsapás után a cári fősereget is visszavonulásra kényszerítette, mely Stanilesti közelében, egy megerődített táborban keresett menedéket. Ez súlyos taktikai ballépésnek bizonyult, ugyanis Baltadzsi Mehmed pasa július 9-én bekerítette és ostrom alá vette az orosz állásokat. Nagy Péter pruti hadjárata így katasztrofális eredménnyel zárult, két nap után a nélkülöző cári sereg fegyverszünetet kért a törököktől.

A történészek egyetértenek abban, hogy a nagyvezír és az Oszmán Birodalom előtt történelmi lehetőség kínálkozott Nagy Péter csapdába ejtésével, ez azonban az adott pillanatban kihasználatlan maradt. Miután a cár sikeresen megvesztegette Baltadzsi Mehmed pasát, az 1711. július 12-én megkötött fegyverszünet – a harctéri helyzethez képest – rendkívül enyhe feltételeket tartalmazott. Az egyezmény értelmében Oroszországnak le kellett mondania 1700-ban megszerzett fekete-tengeri kijáratáról, el kellett pusztítania az Azovi-tengeren állomásozó flottáját, és le kellett rombolnia a Krími Kánságot fenyegető erődítményeit. A szabad elvonulásért cserében Péter azt is vállalta, hogy a jövőben nem avatkozik bele Lengyelország és a Dnyeper jobb partján élő kozákok belső ügyeibe.

Érthető módon a nagyvezír által támasztott követelések csalódással töltötték el XII. Károly svéd királyt, hiszen Nagy Péter szabadon bocsátásával az utolsó lehetőség is elveszett a nagy északi háború menetének megfordítására. Az enyhe feltételek III. Ahmed szultánt is haragra gerjesztették, így Baltadzsi Mehmed pasa hamarosan elveszítette pozícióját, és – néhány hónapos égei-tengeri száműzetés után – gyanús körülmények között elhunyt. A nagyvezír tehát megbűnhődött, ám a Porta végső soron tehetetlennek bizonyult a szabadságát olcsón visszanyerő orosz cárral szemben: a szultán ugyan 1712-ben és 1713-ban is hadat üzent Szentpétervárnak, összecsapásra azonban egyik esetben sem került sor. Péter végül győzelemre vezette birodalmát a nagy északi háborúban, néhány évtizeddel később pedig Oroszország az oszmánok legveszélyesebb riválisává vált a balkáni térségben.

Vizualizări: 61

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor