Szerző: Tarján M. Tamás
„A hitnek és a becsületességnek még csak a szikrája sem volt benne. Könnyedén megígért bármit, de semmihez nem tartotta magát, amit nem talált hasznosnak a maga számára. Nem törődött az igazsággal, így az ő idejében Róma a tolvajok és gyilkosok fészkévé vált.”
(Francesco Guicciardini 16. századi itáliai történetíró jellemzése VI. Sándor pápáról)
1503. augusztus 18-án hunyt el Rodrigo Borgia, ismertebb nevén VI. Sándor pápa, aki 11 évig tartó pontifikátusa alatt gátlástalan hatalomgyakorlásával és erkölcstelen életmódjával vált hírhedtté, másfelől viszont sok szempontból példát szolgáltatott az őt követő reneszánsz egyházfők számára.
A történelem második spanyol származású pápája Rodrigo de Borja néven, az 1431-es esztendőben született az aragóniai Xátiva városában. A férfi egy szerényebb anyagi helyzetű nemesi család sarja volt, ennek ellenére már fiatalon igen magas egyházi pozícióba emelkedett, nagybátyja, Alfonso de Borgia ugyanis 1455-ben – III. Callixtus néven – elnyerte a pápai tiarát. Rodrigo hamarosan tekintélyes vagyont és bíborosi címet kapott rokonától, felvételt nyert a bolognai egyetemre, majd alkancellárként kezébe vette a Kúria pénzügyeinek irányítását. Az ifjú klerikus tehetséges szakembernek bizonyult, ám élvhajhász életmódja miatt hamarosan kétes hírnévre tett szert: Rodrigo Borgia, aki csupán a nagybátyja által felkínált hatalom és vagyon miatt lépett egyházi pályára, fényűző udvart alakított ki Rómában, rengeteg szeretőt tartott, akiktől az évek során összesen hét gyermeke született. A bíboros kicsapongásai nem számítottak rendkívülinek a korszak papi főméltóságainak körében, Rodrigo azonban méltán vált hírhedtté, hiszen erkölcstelen életvitele, gátlástalan politikai módszerei ellenére – VI. Sándor néven – utóbb a pápai tiarát is megszerezte.
Az 1492. augusztus 26-án felszentelt egyházfő pontifikátusának „botránykrónikája” már a konklávén kezdetét vette, ugyanis a spanyol pápajelölt megválasztása érdekében befolyását és mérhetetlen vagyonát egyaránt latba vetette. Trónra lépése után VI. Sándor két cél szerint alakította politikáját: egyfelől igyekezett minél nagyobb hatalmat biztosítani a Borgia család számára, másfelől pedig arra törekedett, hogy megszilárdítsa pozícióját a legbefolyásosabb itáliai famíliákkal – például az Orsinikkel és a della Roverékkel – szemben, és uralma alá vonja a félszigetet. Az első célkitűzés teljesítése érdekében VI. Sándor előkelő házastársakat szerzett gyermekei számára, illetőleg elhalmozta őket világi és egyházi címekkel. Legidősebb fiát, Juant például Gandía hercegévé tette és a kasztíliai király unokahúgával házasította össze, Cesaréból 18 esztendős korában bíborost kreált, Lucreziát pedig – politikai érdekeinek megfelelően – háromszor is férjhez adta.
Sándor eközben hatalma biztosítása érdekében számos bíborosi kalapot osztott szét bizalmasai között – Alessandro Farnese, a későbbi III. Pál pápa például az egyházfő ágyasának fivéreként alapozta meg karrierjét –, és szerteágazó szövetségi rendszert alakított ki Itáliában a vele szemben álló arisztokrata és főpapi klikk letörésére. A pápa ezenfelül arra törekedett, hogy megvédje a félszigetet az egyesített Spanyolország és a százéves háború után felemelkedő Franciaország hódító törekvéseivel szemben, és kiterjessze befolyását az olasz államocskák fölé.
Sándor terveit és egyházfői pozícióját az 1494-ben kirobbanó itáliai háborúk nagymértékben veszélyeztették, diplomáciai kvalitásainak köszönhetően azonban pontifikátusa alatt meg tudta őrizni az egyensúlyi állapotot a félszigeten. Ennek eredményeként a pápa szorosabbra vonta a hűbéres Nápolyi Királyság és Róma kötelékét, sőt, Cesare Borgia az 1500-as évek elején Romagnát is uralma alá hajtotta, ám VI. Sándor 1503-ban bekövetkező halála miatt a „nagy mű” befejezésére, Itália újraegyesítésére végül nem kerülhetett sor.
A pápa és Cesare 1503. augusztus 6-án Adriano da Corneto bíborosnál vendégeskedett, majd rövid idővel az estély után a két férfi váratlanul súlyos betegségbe esett. A kortársak és a történetírók arra gyanakodtak, hogy Sándort és gyermekét megmérgezték, ám sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az egyházfőt és Romagna hercegét a Rómában tomboló malária fertőzte meg. A leírt tüneteken túl ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy Cesare később szerencsésen felépült, az idős pápa azonban 12 napig tartó szenvedés után, 1503. augusztus 18-án befejezte életét.
VI. Sándor halálával a Borgiák évtizedeken át épülő birodalma egy szempillantás alatt összeomlott: Cesare hamarosan menekülni kényszerült Rómából, és apósa szolgálatában néhány év múlva elesett egy kisebb ütközetben, Lucrezia pedig Alfonso d'Este ferrarai herceg hitveseként, szerető családanyaként és buzgó keresztényként élte tovább életét. A pápai trónt III. Pius 26 napig tartó pontifikátusa után VI. Sándor régi riválisa, II. Gyula foglalta el, aki rengeteget tett a Borgia-pápa alakjának démonizálása érdekében, ám sok szempontból elődje célkitűzéseinek hatása alatt alakította politikáját.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius