altmarius

cultură şi spiritualitate

1445. április 18. | Hunyadi János erdélyi vajda Vitéz Jánost ajánlja a váradi püspökségre

Szerző: Tarján M. Tamás

1445. április 18-án ajánlotta Hunyadi János vajda és főkapitány a Várna melletti, előző évben elvesztett ütközetben elesett váradi püspök székének betöltésére Vitéz János prépostot, a humanizmus egyik legjelentősebb magyarországi képviselőjét.

Vitéz 1408 táján született a szlavóniai Zredna falucskában, Zágrábban lépett egyházi pályára, ahol hamarosan kitűnt görög és latin műveltségével. Tudásának köszönhetően lett Zsigmond, Albert, I. Ulászló királyok jegyzője, majd Hunyadi János titkára lett. A művelt pap Hunyadi gyermekeinek humanista nevelésében is nagy szerepet játszott, főleg Mátyásra vonatkozóan vannak ilyen információink. Hunyadi 1445-ös ajánlása kedvező fogadtatásra talált Rómában, Vitéz váradi püspök lett, udvarában pedig a korabeli Európa egyik legjelentősebb, Itálián kívüli humanista központját rendezte be. Székhelyén híres könyvtárat hozott létre, mely Váradra vonzott számos európai hírű humanistát is (pl. a lengyel Szánoki Gergelyt). Vitéz Jánosnak köszönhetően tanult legjelentősebb reneszánsz költőnk, Janus Pannonius Itáliában, aki a váradi püspök unokaöccse volt.

A kormányzói tisztséget elnyerő Hunyadi (1446) az ötvenes években számos diplomáciai feladatot bízott rá, elsősorban V. László (ur. 1453-1457) hazatérésével és a Szent Korona visszaszerzésével kapcsolatban, de nem járt sikerrel. Miután Hunyadi János a nándorfehérvári győzelmet követően pestisben elhunyt, az özvegy Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Mihály mellett Vitéz lett a Hunyadi-párt egyik legbefolyásosabb támogatója. Hunyadi László 1457-es elfogása és kivégzése idején egy darabig a váradi püspököt is fogva tartották, de hamar szabadon engedték. Az egyházfő számára kulcsszerep jutott a főúri ligák szegedi egyezményének (1458) megkötésekor, ő utazott Prágába, hogy Podjebrád György cseh királynál elérje Hunyadi Mátyás kiadatását, aki trónra lépése után kancellárjává nevezte ki. A váradi püspök kezdetben kedvelt személy volt a nagy király udvarában, 1463-ben a zágrábi vármegye kormányzója, majd a bihari vármegye örökös főispánja lett, 1465-ben pedig megkapta az esztergomi prímási címet.

Vitéz érsekként hatalmas palotát építtetett székhelyén, és mecénásként tevékenykedett: nevéhez fűződött a Pozsonyban 1465-ben létrehozott Academia Istropolitana, ahová Európa legjelentősebb egyetemi tanárai közül is sikerült néhányat elcsábítania (pl. Regiomontanust, a híres csillagászt). Vitéz Jánost elsősorban az asztronómia és asztrológia érdekelte, Esztergomban is építtetett egy saját csillagvizsgálót palotájába. Hunyadi Mátyás királlyal akkor különbözött össze, mikor az uralkodó Podjebrád György eretnekké nyilvánítása után, 1467-ben háborút kezdett Csehország megszerzéséért. Vitéz és számos főúr nem értette, hogy a török veszéllyel a hátában Mátyás miért kezd hadjáratot nyugati irányban, ráadásul ezek a küzdelmek kevés siker mellett nagyon sok pénzt felemésztettek, többek között az érsekség jövedelmét is megkurtították. Állítólag ezen különbözött össze az uralkodó és nevelője először, és ez az elmérgesedő konfliktus vezetett odáig, hogy a Mátyás ellen szerveződő 1471-es összeesküvő főurak megnyerjék maguknak Vitéz Jánost is.

A király nyugati háborúit megelégelő arisztokraták arra készültek, hogy a trónra IV. Kázmér lengyel király (ur. 1447-1492) legkisebb fiát hívják meg a trónra. Kázmér herceg a hívó szóra be is tört a Felvidékre, Mátyás azonban tudomást szerzett az ellene készülő összeesküvésről, gyorsan hazatért, a főurakat pedig különféle ígéretekkel maga mellé állította, harc nélkül oldva meg a krízishelyzetet. Vitéz János is elfogadta az uralkodói békejobbot, megtarthatta érseki székét, sőt, ígéretet tett egy Kázmér elleni sereg felállítására is. Mátyás azonban hamarosan újra elfogatta egykori nevelőjét, a megbízhatónak tartott Beckensloer János egri püspök felügyeletére bízta, aki börtönbe vetette régi ellenlábasát. A jeles humanista Beckensloer fogságában halt meg 1472-ben, unokaöccse, Janus Pannonius után alig pár hónappal. Érseki székét és birtokait fogvatartója örökölte meg.

Vizualizări: 35

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor