altmarius

cultură şi spiritualitate

1432. március 30. | Megszületik II. Mehmet, Konstantinápoly meghódítója

Szerző: Tarján M. Tamás

1432. március 30-án született Drinápolyban, az Oszmán Birodalom akkori fővárosában II. Mehmed szultán, Konstantinápoly későbbi meghódítója.

Először 1444-től 1446-ig ült a trónon, mikor apja, II. Murád a várnai, magyarok ellen aratott győzelem után Karamánia emírjétől vereséget szenvedett, és lemondott hatalmáról. Két évvel később Murád a nagyvezír tanácsára visszatért, második, ötéves uralmához köthető például a második rigómezei török győzelem is, 1448-ban. 1451-ben bekövetkező halálával II. Mehmed ismét trónra került, önálló uralkodása az Oszmán Birodalom XV. századi fénykorát jelentette.

A fiatal szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, véget vetve ezzel az évezredes Bizánci Császárságnak, majd Magyarország ellen fordult. Ambíciózus tervei között Nándorfehérvár, Buda, majd Bécs elfoglalása szerepelt, ám 1456-ban Hunyadi János erdélyi vajda és főkapitány győzelmet aratott seregei felett. II. Mehmed 1463-ban meghódította Boszniát is, eztán központi szervezéssel nem indult hadjárat Magyarország ellen, de a határ menti bégek természetesen állandó küzdelemben álltak a térség legerősebb keresztény államával. Közben sikerült újra szultáni uralom alatt egyesíteni az 1402 óta emírségekre tagolódott Kis-Ázsiát, 1461-ben elfoglalta Trapezuntot, az utolsó bizánci utódállamot, meghódította Albániát, és a pápaság nagy rémületére 1480-ban elfoglalta a dél-itáliai Otranto kikötőjét.

A szultán terve valószínűleg az antik Róma iszlám jellegű feltámasztása lehetett, mert felvette a római császári címet, és inváziót tervezett a félszigeten, de 1481-es halála megakadályozta ebben. A szultán harmincéves uralkodása alatt nem csak katonai téren alkotott maradandót: apja, II. Murád (ur. 1421-1444; 1446-1451) udvarában gyakran fordultak meg velenceiek, így fiatalon európai műveltséget is szerzett, tudott latinul és görögül, kegyetlensége ellenére racionális és a keresztényekkel szemben toleráns uralkodó volt.

II. Mehmedet tekinthetjük I. Szulejmán mellett az Oszmán Birodalom legjelentősebb törvényhozó szultánjának, fő érdeme azonban az elfoglalt Konstantinápoly felvirágoztatása volt. Erőfeszítései varázsolták az ortodox Bizáncot török Isztambullá, számos épület felújítását és átépítését támogatta, illetve egyetemeket alapított az új szultáni fővárosban. II. Mehmed alapozta meg a fényűző, kultúrát pártoló, törvényhozó szultán klasszikus képét. 1481-ben bekövetkező halálát a feltevések szerint mérgezés okozta, amiért velencei orvosát vonták felelősségre, de a gyilkosság valószínűleg utódjához, II. Bajazidhoz köthető.

Vizualizări: 44

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusistoric Ian 17.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor