altmarius

cultură şi spiritualitate

1464. március 29. | Hunyadi Mátyás királlyá koronázása Székesfehérváron

Szerző: Tarján M. Tamás

1464. március 29-én koronázta magyar királlyá az esztergomi érsek Hunyadi Mátyást (ur. 1458-1490) Székesfehérváron, ezzel a szokásjog szerint is legitimmé téve uralmát.

Mátyást a bárói ligák szegedi egyezménye értelmében már 1458 januárjában megválasztották, viszont a Szent Korona nélkül hatalma vitatható volt. Legfőbb koronázási ékszerünk még 1440-ben került el Visegrádról, amikor I. Habsburg Albert halála után Jagelló Ulászló (ur. 1440-1444), és a csecsemő V. László (ur. 1453-1457) nevében az özvegy Luxemburgi Erzsébet küzdöttek a főhatalomért.

A rivalizálás során a királyné udvarhölgye, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona egy vánkosba rejtve ellopta a Szent Koronát, a háború azonban végül I. Ulászló javára dőlt el, így a királyi jelvényt birtokló Erzsébet és pártja Habsburg III. Frigyes császárhoz (ur. 1440-1493), Albert utódjához menekült. I. Ulászló aztán 1444-ben, a várnai csatában elhunyt, V. László pedig 1445-től Hunyadi János kormányzó révén, majd 1453-as nagykorúsítása után ténylegesen is az ország ura lett, ennek ellenére a Szent Korona nem került vissza Visegrádra.

V. László maga is Bécsben töltötte uralkodása nagy részét, miközben a koronát „megőrző” III. Frigyes próbált minél nagyobb befolyást nyerni a fiatal király nevelésében és az ország ügyeiben. Nem véletlen, hogy V. László halálakor sokan őt vádolták mérgezéssel, az elhunyt király rokonaként ugyanis jogot formálhatott a magyar trónra, esélyeit pedig a Szent Korona jelentősen növelte. A Jagelló és Habsburg aspiránsok ellenében azonban Hunyadi Mátyás lett a király, akinek csapatai 1458-ban a Németújváron megkoronázott III. Frigyes támogatóit kétszer is megverték.

1461-ben a császár újabb kísérletet tett a magyar trón megszerzésére, ám Podjebrád György, Mátyás apósa, a cseh rendek által kiállított sereggel Bécsig vonult, Frigyes tárgyalásra kényszerült. Erre 1463-ban Bécsújhelyen került sor, ahol Mátyás kedvező pozíciója ellenére nagy árat fizetett a koronáért: a 80 000 aranyforintos váltságdíjon túl vállalta, hogy amennyiben fiú utód nélkül hal meg, a Habsburg-dinasztia örökli trónját.

Mivel a király az egyezmény idején legfeljebb 23 esztendős volt (születési dátumát eddig nem sikerült egyértelműen megállapítani), erre kevés esély mutatkozott, ráadásul felesége, Podjebrád Katalin várandós volt. Az anya és újszülött fia azonban nem sokkal a koronázás előtt gyermekágyi lázban elhunytak, Hunyadi második felesége, Aragóniai Beatrix pedig valószínűleg meddő volt, így Mátyásnak 1490-ben bekövetkező haláláig csak egy házasságon kívüli fia, Corvin János született, ám az ő öröklését nem tudta biztosítani.

Hunyadi egész életében arra törekedett, hogy a Habsburgok pozíciót megszerezze, ám ez végül fordítva alakult, annak ellenére is, hogy a bécsújhelyi szerződést halála után nem tartották be. A császári dinasztia végül az 1515-ös Habsburg-Jagelló házassági szerződés révén,  1527-ben tudta megszerezni a magyar trónt.

Vizualizări: 33

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic ieri.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor