Leptis Magna

[Magyar lap]

http://www.geo-magazin.hu/nepek-es-kulturak/leptis-magna

11201_nagy

Ez a történet egy olyan városról szól, amelynek legfontosabb szövetségese egy császár volt és leggonoszabb ellensége a homok. A történet sok évszázaddal ezelőtt játszódik Észak-Afrika partjainál, az Imperium Romanum dél-nyugati részén. Ott, ahol a juhok évente háromszor ellenek és az embereknek sosem kell szűkölködniük tejben, sajtban és húsban. Homérosz, a költő, „Líbiának” nevezi a Földközi-tenger partvidékén elterülő termékeny földet. A rómaiak Tripolitániának hívják.

Olyan történet ez, amely zöld dombok között kezdődik és a sivatagban ér véget. Drágakövekről és hatalmas olívaolaj sajtolókról hallhatunk, merész karavánokról és kincsekkel megrakott hajókról, milliomosokról, rabszolgákról és nomádokról.

Mindez csak egy város története, ami azonban egy civilizáció felemelkedéséről és bukásáról is mesél.

Leptis Magna, Észak-Afrikában, Kr. után 366-ban. Amikor a vész eléri a várost, Mychon, a város egyik legtekintélyesebb polgára az elővárosokban tartózkodik. A férfi a szenátus tagja, a gazdagok és hatalmasok felső osztályához tartozik.

Tulajdonképpen úgy illene, ha egy olyan férfi, mint ő, lassan és emelt fővel menne az úton. Azonban Mychon olyan gyorsan fut, amilyen gyorsan csak tud. Megbotlik, megtántorodik, majd újból erőt vesz magán. Sötétbőrű férfiak loholnak Mychon nyomában: auszturiánok, sivatagi nomádok, akik a szaharai fennsíkról, mint egy madárraj, ezrével törtek be Leptis Magna, Tripolitánia tartomány fővárosának területére.

Mychon elfárad, üldözői egyre közelebb kerülnek hozzá. Halálos félelemben végül beugrik egy kútba, hogy ott rejtőzzön el üldözői elől.

Lovon vagy gyalog érkeztek a nomádok? Lándzsával, nyíllal és íjjal vagy pikával támadtak? Minderről nem tudunk semmit. Azt azonban nagyon is jól tudjuk, hogy a harcosok négy éven belül már harmadszor sújtottak le a Földközi-tenger partja és a Szahara közötti termékeny területre. Az is valószínűsíthető, hogy csak kevés római katona állt szemben a támadókkal.

„Erről az időszakról azt mondhatjuk, hogy a római világ minden szegletében valamennyi harci kürt megszólalt, a legvadabb népek őrjöngve lépték át azokat a határokat, melyek szomszédságában éltek”, - írja a római történetíró, Ammianus Marcellinus. Az Imperium Romanum a germán törzsek Rajna vidékét célzó támadásaitól és a politikai békétlenségtől felőrölve, a Kr. utáni negyedik évszázadban meginog. A gazdaságilag meggyengült Rómának vissza kell vonnia Afrikából hadra kelt seregeinek egy részét. Tripolitánia tartományban nincsenek már állandó csapatok. A megmaradt egységek messze, Bizacena, Numidia és Mauretánia tartományaiban állomásoznak.

A Leptis Magna területe elleni első nomád támadás után Afrika főparancsnoka ugyan segítséget ígért a polgároknak, azonban a Leptis Magnaiak nem tudták előteremteni a katonai beavatkozásért cserébe kért 4000 tevét és a hadsereg teljes ellátását. A római csapatok így visszavonultak, anélkül, hogy válaszlépéseket tettek volna az auszturiánokkal szemben.

Az I. Valentinianus császárnál, Mediolanumban (mai Milánó) tett panasz sem segített már. A császárnak előtte sem eszköze, sem ideje nem volt arra, hogy ezzel a fontos tartománnyal foglalkozzon, ugyanis minden figyelme a germánok felé fordult. A küldöttek, akiket most indított útjukra azért, hogy kifizessék a katonákat és ezzel megtorló támadásra mozgósítsanak a fosztogató sivatagi törzs ellen, nem érkeznek meg időben Észak-Afrikába. Az auszturiánoknak így könnyű dolguk van harmadik támadásuk során.

A férfiak fosztogatva vonulnak földbirtokról földbirtokra, kirabolják a gazdagok villáit és feldúlják a földeken az ültetvényeket. A szőlőtőkék és olívafák mind összetiporva, összehasogatva, elégetve. Megsemmisítették Leptis Magna lakóinak legfontosabb tőkéjét.

Leptis Magna, egykor a birodalom egyik legpompásabb városa és Róma legfontosabb olajszállítója, túlélte a békétlenségeket, a háborúkat és a súlyos földrengéseket. Alapítása után 1000 évvel azonban, úgy tűnik, megpecsételődött a metropolis sorsa.

11401_nagy

Felemelkedése valószínűleg körülbelül Kr. előtt 700-ban kezdődött, amikor a föníciaiak három kereskedelmi központot alapítottak az észak-afrikai partoknál, a Szidra-öböltől nyugatra, a Földközi-tenger, Líbia északi partjánál elterülő tágas öblénél. Közülük az egyik, különösen jó helyen, a Wadi Lebda (Lebda-folyó) torkolatánál helyezkedik el. Déli irányban a Gebel, egy folyóktól barázdált fennsík árnyékolja le a zöld parti szakaszt a Szahara kő-és homoksivatagai elől. A Gebelen keresztül vezet a legfontosabb afrikai kereskedelmi útvonal a parthoz: a Közép-Afrikából érkező karavánok rendszeresen találkoznak a tengeri támaszponton.

Leptis Magna, ahogyan a görög krónikások a Wadi Lebdánál elterülő, virágzó várost nevezik, gyorsan a föníciaiak legfontosabb afrikai kereskedelmi központjává emelkedik fel. A lakosok minden évben több tonna ezüstöt szállítanak adóként az anyavárosba, Karthágóba.

Azután Róma megkaparintja az Észak-Afrika feletti hatalmat.

Kr. előtt 146-ban, három hosszú háború után, Karthágót lerombolják, majd Africa Proconsularis római tartomány fővárosaként újból felépítik. A következő évtizedekben Róma a Mauretániai Királyságot is bekebelezi.

Római kereskedők és egykori zsoldosok özönlenek Afrikába. Férfiak, akiket Róma földdel jutalmaz szolgálataikért. Az újonnan betelepedők kifinomult öntözőrendszereket létesítenek, a folyókat („wadi”-kat), melyekben csak erős esőzés után folyik víz, töltésekkel és gátakkal erősítik meg, hogy a többletnedvességet medencékben és ciszternákban tudják gyűjteni.

Észak-Afrika hamarosan a Szahara széléig termékeny földterületekre van felparcellázva és Egyiptom helyett Észak-Afrika lesz a legfontosabb gabonaszállító.

„Kellemes földbirtokok törölték el a hírhedt sivatagi tájat, megművelt szántóföldek szorították ki az erdőket, a vadállatokat elűzték a nyájak-az emberiség fejlődésének megcáfolhatatlan bizonyítéka!”, írja később Tertullianus keresztény író. Róma több mint 500 várost tart ellenőrzése alatt Észak-Afrikában. Újonnan alapított településeket, de pun városokat is, melyeket építészek és építőmunkások szorgalmasan Róma miniatűrjeivé alakítanak.

Leptis Magnát civitas foederataként először csak laza kötelékek fűzik Rómához és továbbra is saját pénzérméket nyomnak. Azután is, hogy Caesar Kr. előtt 46-ban elfoglalja a várost és hatalmas adót ró ki rá: a lakosoknak a jövőben évente három millió font olívaolajt kell szállítaniuk a fővárosba.

A város csak Kr. után 110-ben lesz colonia. Oeával (a mai Tripolisszal) és Sabrathával együtt alkotják Tripolitánia, „Három város földje” közigazgatási egységét. Leptis Magna, lakosai szorgalmának és ügyességének és Rómához fűződő különleges kapcsolatának köszönheti azt, hogy a dioecesis központjává válik, és hamarosan a birodalom legfontosabb városai közé tartozik.

Szerző: Insa Holst