Kép: NASA/JHUAPL/SwRI/Alex Parker

A New Horizons kutatói a távoli Kuiper-öv egyik objektumát, a 2014 MU69-t érintő kérdéseket válaszolhatnak meg két éven belül - számol be a NASA. Az űrszonda ugyanis a tervek szerint 2019. január 1-én közelíti majd meg az égitestet. Ez lesz az űrkutatás történetének legtávolabbi expedíciója, a szerkezet több milliárd kilométerre jár majd, a Pluto mögött.

A Kuiper-öv ősi objektuma 6,5 milliárd kilométerre fekszik a Földtől. Az égitest 2017. július 17-én haladt el bolygónk és a Nap között. A New Horizons csapatának egyik teleszkópja képes volt megfigyelni a 2014 MU69 árnyékát, fontos adatokat gyűjtve az objektumról. Az információknak köszönhetően nem csupán az égitest méretét, alakját, környezetét és pályáját sikerült jobban felmérni, de a New Horizons elrepülésének terveit is pontosítani lehetett. Az égitest Föld és Nap közti elhaladásának kiszámításához a Hubble és a Gaia űrtávcsőt hívták segítségül.

A kutatók az új adatok alapján úgy vélik, hogy a 2014 MU69 nem egy egyszerű gömbölyű égitest, hanem egy extrém lencseszferoid - melynek alakja leginkább egy rögbilabdáéra emlékeztet -, vagy egy kettős objektum.

Furcsa formája miatt a kutatók úgy vélik, hogy a 2014 MU69 két, egymáshoz nagyon közel keringő, vagy éppenséggel összeérő égitestből áll - igaz, az sem lehetetlen, hogy egy olyan objektummal van dolguk, melyből hiányzik egy hatalmas darab. A szakértők szerint a 2014 MU69 30 kilométer hosszú, amennyiben az égitest kettős, úgy két 15-20 kilométer átmérőjű objektumból áll.

Alan Stern, a misszió vezető kutatója és a Délnyugati Kutatóintézet munkatársa azt mondta, lenyűgözőek az új adatok. A szakértő hozzátette, nem lehetne boldogabb az eredményekkel, hiszen tudományos "aranybányát" jelentenek a New Horizons expedíciójának.

Said Marc Buie, a csapat tagja szerint az új információk kulcsfontosságúak a misszió megtervezésében, ugyanakkor még rejtélyesebbé tették az űrszonda következő célpontját.