Szerző: Tarján M. Tamás
1173. augusztus 9-én rakták le Pisa városában a híres ferde torony alapkövét, melyet aztán – a történelem viharai folytán – majdnem 200 éven keresztül építettek. A talaj minősége és az elégtelen alapozás miatt megdőlt „ferde” torony már a 14. század óta igazi építészeti kuriózumnak számít, pedig hasonló épületek máshol is szép számmal találhatóak a világban.
Pisa a 12. században, az itáliai városállamok fénykorában a térség egyik legjelentősebb hatalma volt, mely hosszú ideig állta a versenyt például a ligúriai Genovával és a toszkán Firenzével is. A város ebben az időszakban még megengedhette magának azt a luxust, hogy hatalmas katedrálisa és annak keresztelőkápolnája mellé még egy külön harangozótornyot is építtessen; a Dóm-tér harmadik legidősebb épületének alapkövét aztán – főként a hívek és a városi tanács adományai nyomán – 1173. augusztus 9-én rakták le. A pisai ferde torony építése aztán majdnem 200 éven át tartott, mivel a város gazdasági és külpolitikai helyzetének változásai három szakaszra osztották az építkezést. Az első időszak körülbelül az 1185-ös esztendőig tartott, amikor a mérnökök – vélhetően Guglielmo és Bonnano Pisano – tervei nyomán elkészült az épület alapozása, majd ezen kívül még három szintet húztak fel.
A munkálatok során a tervezők, a kő mellett, javarészt toszkán – carrarai – márványt használtak. Az épület statikai problémái már az első szakasz során, 1178-ban megmutatkoztak, a harmadik, oszlopsorral körbevett emelet befejezése után ugyanis a pisai torony váratlanul dél-délkeleti irányban megdőlt – így lett belőle „ferde torony.” A dőlés oka elsősorban a vékony, elégtelen alapozásra vezethető vissza, tehát a Pisano-fivérek nem számoltak kellőképpen a gyenge altalaj veszélyeivel; végeredményben Itália egyik legérdekesebb – és leghíresebb – épülete a mérnöki hibák révén lett olyan, amilyen.
Miután Pisa az 1170-es évek után állandó háborúba került a környező államokkal – főként Genovával, Luccával és Firenzével –, a pisai ferde torony építését ismét megszakították, és egészen az 1270-es évekig nem is folytatták. A város szerencséjére az altalaj ez idő alatt valamelyest megszilárdult, így aztán Giovanni di Simeone – az 1272-es évben – viszonylag kevés kockázattal kezdhetett neki a torony magasításának. Az 1270-es évek során a pisai ferde torony újabb négy emelettel gyarapodott, de az új generáció építésze oly módon járt el, hogy ezek a szintek valamelyest ellensúlyozták az 1170-es években megkezdődött dőlést. Simeone törekvései részben sikerrel jártak, ugyanakkor az 1284-es, Genovától elszenvedett meloriai vereség miatt a munkálatok másodszor is félbeszakadtak. Az építkezés harmadik, befejező szakasza 1372-ben zárult le, amikor befejezték a hetedik szintet, és – ismét kissé eltérő szögben – elkészítették a torony tetejét; ha figyelmesen nézzük a tornyot, szabad szemmel is megállapíthatjuk a „korszakhatárokat”.
Valószínűleg éppen ez adja az épület igazi különlegességét. A nagyjából 56 méter magas, 15,5 méter külső átmérőjű pisai ferde torony kétszáz év után tehát végre betölthette hivatását, harangjátéka ráadásul hasonlóan különleges volt, mint az építmény alakja: a harangozótorony a 17. század közepéig hét, a zenei skála különböző hangjain megszólaló harangot kapott, melyek együttes súlya megközelítette a 10 tonnát is. Időközben azonban Pisa városa – és Itália – a kora újkor hajnalától fogva sokat vesztett jelentőségéből, így a torony csupán egy közepes méretű városállam számára maradt igazán fontos érték. A pisai ferde toronyhoz kötődő leghíresebb történelmi esemény, ennek megfelelően, Torricelli – állítólagos – szabadesést vizsgáló kísérlete volt.
A ferde torony a munkálatok befejezését követő századokban is számos problémát okozott a mérnököknek és építészeknek – mondhatni, örök harcot kellett vívni azért, hogy állva maradjon –, azok pedig gyakorta saját maguk is rontották az épület megmaradási esélyeit. Az 1838-as esztendőben például egy Gherardesca nevű mérnök kísérletet tett a délkeleti alap kiásására, meggondolatlan tette következtében aztán az épület ismét jelentősen megdőlt. Az 1930-as évekre az eltérés már túlhaladta az 5 fokot, ezért Mussolini rendeletére betonozással próbálták meg stabilizálni a tornyot, de nem értek el eredményt.
Az 1960-as években Olaszország nemzetközi segítséget kért a pisai ferde torony megmentésére, az összeállított csapat pedig – több mint 20 év tervezés után – módot is talált a dőlés megállítására. 1990-ben a tornyot lezárták a látogatók elől, majd a felújítás 11 éve során – a harangok leszerelésével – csökkentették az épület terhelését, több száz méter mélyre leeresztett kábelek – kvázi horgonyok – segítségével pedig kellőképpen stabilizálták azt. 2001-es megnyitása óta a pisai ferde torony már csak alig 4 fokkal tér el a derékszögtől, a tudósok pedig úgy becsülik, ez az állapot még legalább két évszázadig fenntartható lesz.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius