Fotó: NASA

Jocelyn Bell Burnell még hallgatóként fedezte fel 1974-ben a rádiópulzárokat, később azonban nem ő, hanem témavezetője, Antony Hewish kapott Nobel-díjat az áttörésért. Mivel abban az évben két nyertest is kihirdettek, Hewish csak az összeg felét kapta meg. A Breakthrough-díjjal, melyet többek közt Mark Zuckerberg alapított, ezzel szemben 3 millió dollár pénzjutalom jár.

34 évvel később viszont végre Burnellt is elismerték munkájáért - írja a Live Science. A kutató a közelmúltban kapta meg a Breakthrough-díjat.

Burnell azt nyilatkozta, hogy a pénzből egy nők és etnikai kisebbségek oktatását szolgáló ösztöndíjat akar létrehozni. A szakértő szerint az előítéletek miatt ezen csoportok gyakran kiszorulnak a tudományos pályáról.

A Breakthrough-díj bizottsága úgy véli, Burnell pulzárokkal kapcsolatos áttörése mindig is a csillagászat legnagyobb meglepetései közé fog tartozni. Egészen a felfedezésig a szakértők nem tudták, hogy hogyan lehetne megfigyelni a neutroncsillagokat. Burnellnek köszönhetően azonban kiderült, hogy forgásuk során ezen objektumok mérhető elektromágnesességet bocsátanak ki. Ez a felismerés a későbbiekben további fontos tudományos előrelépésekhez járult hozzá.