Szerző: Tarján M. Tamás
„Csodálkozva néztem Krakatau szigetét, mely első szumátrai utam idején még teljesen zöld és fákkal borított volt, most viszont üszkösen és kopáran tárult a szemünk elé […] És amikor megkérdeztem a hajó kapitányát, hogy a fent említett sziget vulkánja mikor tört ki, azt mondta nekem, hogy ez 1680 májusában történt. […] Egy habkövet is mutatott, mely akkora volt, mint az ökle.”
(Johann Wilhelm Vogel holland bányamérnök naplójából, 1681)
1883. augusztus 27-én robbant fel az indonéz szigetvilágban található Krakatau vulkán, mely kitörésével az emberiség történetének egyik legszörnyűbb természeti katasztrófáját idézte elő.
Krakatau helyét – az Égei-tengeren található Thérához hasonlóan – ma már csak a detonáció után megmaradt „szilánkok” jelzik: a néhai sziget a Jávát és Szumátrát elválasztó Szunda-szorosban feküdt, és a gyakori vulkánkitörések miatt egészen pusztulásáig lakatlan maradt. A tűzhányó 1611-ben, holland felfedezők révén került fel az európai térképekre, „élete” pedig úgyszólván a gyarmatosítók előtt zajlott, hiszen a tengerszoros a gazdag indonéz szigetvilág egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala lett. Ennek következtében a térségben hajózó tengerészek az 1883. évi kitörés esetében is idejekorán tudomást szereztek a közelgő veszélyről, ugyanis a Krakatau kúpja felett már a katasztrófa előtt három hónappal, 1883 májusában több kilométer magas füstoszlop jelent meg.
A tűzhányó aktivitása néhány hét után csökkent, ám június közepén a holland gyarmati tisztviselők ismét arról kaptak jelentést, hogy a kürtő ontja magából a vulkáni hamut, az egyre erősödő földrengések pedig napról napra valószínűbbé tették, hogy a Krakatau – 200 év után – hamarosan újra kitör majd. A kataklizma augusztus 26-án délután kezdődött: a tűzhányó – sűrű robbanások közepette – forró habkövet, lávát és vulkáni hamut okádott magából, és szökőárt idézett elő az indonéz partvidéken, ám a következő napon kiderült, hogy mindez egy sokkal szörnyűbb katasztrófa előjátéka volt. A „valódi” kitörés augusztus 27-én reggel fél 6 és délelőtt 11 óra között zajlott, amikor négy nagyobb detonáció során a Krakatau-sziget kétharmada és a vulkáni kúp gyakorlatilag teljesen megsemmisült.
Az utolsó robbanás, mely becslések szerint 5 köbkilométernyi vulkáni törmeléket és hamut juttatott a légkörbe, 200 megatonna TNT erejével ért fel, és négyszer nagyobb volt annál a detonációnál, amit a legpusztítóbb ember által készített robbanószerkezet, a Cár-bomba váltott ki. Minden valószínűség szerint ez volt a legerősebb hanghullám, ami az emberiség történetében valaha keletkezett: a Krakatau pusztulását az ausztráliai Perthben és a kelet-afrikai partoknál található Mauritius közelében is hallani lehetett, más szempontokat is figyelembe véve pedig elmondhatjuk, hogy a Föld legtöbb pontján „értesültek” a katasztrófától. A robbanás során keletkező sokkhullám például hétszer kerülte meg a bolygót, a térségben kialakuló 35 méter magas szökőár pedig több száz szigetet tarolt le, súlyos károkat okozott az Indiai-óceán afrikai partvidékén, és még a La Manche-csatornában is éreztette erejét.
A Krakatau ugyan lakatlan volt, ám a tűzhányó több tíz kilométeres körzetében lezúduló vulkáni hamu és törmelék, valamint a fentebb említett cunami így is rengeteg emberéletet követelt. A holland hatóságok később 36 000 főben adták meg az áldozatok számát, ám sokak szerint legalább háromszor ennyien haltak meg a katasztrófa során. A tűzhányó kitörése hosszú távú következményekkel is járt a bolygóra nézve: a légkörbe kerülő por és hamu fátylat képezett a magasabb rétegekben, aminek eredményeként a Földön mért átlaghőmérséklet 1 °C-kal csökkent, és éveken át különleges optikai jelenségeket figyelhettek meg a világ számos részén. Akadnak olyan kutatók, akik azt vallják, hogy Munch 1893-ban megfestett Sikoly című képe valójában a norvég égbolt színét örökítette meg úgy, ahogy azt a művész a Krakatau kitörése után láthatta.
A tűzhányó pusztulását követő napon ismét síri csend honolt a Szunda-szorosban, ám a térségben zajló vulkáni aktivitás a katasztrófa után sem szűnt meg. Öt év alatt a Föld légköre kiheverte a Krakatau robbanása által okozott szennyeződést, és újabb tíz esztendő elteltével a szigetecskékbe tömörülő hamut és törmeléket is elsodorta a tenger, hamarosan azonban a tűzhányó ismét hírt adott magáról. 1927-ben az egykori vulkáni kúp helyén újabb csúcs bukkant ki a vízből, melyet Anak Krakatau, azaz „Krakatau fia” névvel illettek, és amely 80 év alatt már 300 méter magasra nőtt.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius