1196. április 23. | III. Béla király halála

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

1196. április 23-án hunyt el III. Béla, a 12. század végi Magyarországot felvirágoztató uralkodó, az Árpád-ház egyik legnagyobb formátumú királya.

Béla II. Géza király (ur. 1141-1162) négy fia közül a második volt, születési időpontját 1148-ra becsüljük, ezt bizánci útjáról szóló Krónika-bejegyzés alapján lehet kikövetkeztetni. Miután Géza igen fiatalon, mindössze 32 évesen meghalt, legidősebb fia, III. István (ur. 1162-1172) örökölte meg a trónt, és a hatalommal együtt a sokadik reneszánszát élő Bizánci Birodalommal folytatott háborúskodást, mely során Komnénosz Mánuel (ur. 1143-1180) sokadik uralkodóként tett kísérletet Magyarország hűbéri alávetésére. Bár a császár és II. Géza 1161-ben ötéves fegyverszünetet kötöttek, a 15 esztendős III. István trónra lépése után Mánuel újult erővel támadt észak felé, huzamosabb időre birtokba véve a Szerémséget és Horvátország egyes részeit is.

Miután a császár mind II. Lászlót (ur. 1162-1163), mind IV. Istvánt (ur. 1163-1165) sikertelenül léptette fel ellenkirályként, 1167-ben már hajlott egy számára előnyös, magyarországi hódításait biztosító békére. II. Géza még 1161-ben kötött egy barátságról szóló egyezményt Mánuellel, melyet második fia, Béla herceg személye garantált, aki a kiújuló háború ellenére, a szerződéshez híven 15 esztendősen, 1163-ban útra kelt a bizánci udvarba.

A fiatal herceg pályája váratlanul felívelt Mánuel udvarában, mivel az idősödő, gyermektelen császár számára rokonszenves lett a magyar herceg, így hamarosan lánya jegyesévé tette és kijelölte örökösének, létrehozva az Alexiosz névre átkeresztelkedő Béla számára a deszpotész tisztséget. Alexiosz személyében azonban Mánuelnek 1169-ben fia született, a magyar herceg minden reményét elvesztette a bizánci trónra, hogy aztán III. István váratlan halálával esélye nyíljon egy másik megszerzésére. Miután István 1172-ben – feltehetőleg mérgezésben – elhunyt, Béla hazatért, és bejelentette jogos igényét a magyar trónra, amit feltételezett Bizánc-barátsága miatt a nemesség nagy része, de öccse, Géza, és anyja, Eufrozina királyné sem támogatott. A herceg válaszul egy időre börtönbe záratta ellenszegülő rokonait és közvetlenül III. Sándor pápától kért engedélyt arra, hogy a kalocsai érsek Magyarország királyává koronázhassa őt. III. Béla Bizáncban eltöltött éveinek köszönhetően az ország jó viszonyba került a birodalommal, melynek 1176-ban katonai támogatást is nyújtott a kis-ázsiai szeldzsuk Ikóniumi Szultánság ellen.

Magyarország közben intenzív kapcsolatokat épített ki Nyugat-Európával, főleg Franciaországgal, lehetővé téve, hogy számos magyar fiatal – köztük feltehetően a Gesta Hungarorum szerzője, Anonymus is – Párizs egyetemén tanulhasson. Az uralkodó nyugati orientációját tükrözi 1186-ban kötött második házassága is, amikor VII. Lajos francia király (ur. 1137-1180) lányát, Margitot vette nőül. III. Béla külpolitikájának fontos eleme volt a pápasággal létesített jó viszony fenntartása, ami miatt viszont időnként összeütközésbe került az Itáliáért küzdő Barbarossa Frigyes császárral (ur. 1152-1190). Miután Mánuel 1180-ban meghalt, Béla fordított a hanyatlásnak induló Bizánccal szemben folytatott külpolitikán, és visszafoglalta a Magyar Királyság horvát és szerémségi területeit, sőt, megszerezte Dalmáciát és Velencével szemben védnöksége alá vonta Zára városát is.

III. Béla hadai később befolyásuk alá vonták Szerbiát és Bulgária egyes részeit is, ezzel Magyarország felváltotta a bizánci dominanciát a Balkánon. A király 1186-ban sikeres hadjáratot indított Halicsba is, felelevenítve ezzel Könyves Kálmán hódítási politikáját, de a fejedelemséget csupán két évig tudhatta birtokában. Béla nem csak külpolitikai szempontból tette európai jelentőségű hatalommá az országot, hanem, főleg a bizánci udvarban tanultak alapján, a belügyek modernizálásával is, 1181-ben létrehozta a királyi kancelláriát, amely minden elé kerülő ügyet írásba foglaltatott. A hivatali írásbeliség bevezetése ráadásul nem csak a kormányzat terén eredményezett pozitív hatásokat, nem véletlen, hogy III. Béla uralkodásának idejére datálhatóak az első nagyobb összefüggő magyar nyelvemlékek, a Halotti beszéd és könyörgés és az Ómagyar Mária-siralom, illetve ebben az időben végezhette jegyzői munkáját „P. mester”, azaz a fent említett Anonymus is.

1185–86 során elkészült az első kimutatás a magyar király jövedelmeiről is, ami alapján – természetesen a számokat kritikus szemmel vizsgálva – Béla kincstára hasonló vagyont rejtett, mint angol és francia kortársaié. Az uralkodó egyházbarát politikájából következett, hogy számos új apátság épült (pl. Bátaszék, Zirc, Szentgotthárd), ekkor honosodott meg például a ciszterci rend is Magyarország. A király és a pápaság tartós jó viszonyának köszönhetően Béla sikerre vitte azon törekvését, hogy elődjét, László királyt avassák szentté, amihez III. Celesztin 1192-ben járult hozzá. III. Béla, a legjelentősebb keleti keresztény állam fejeként ígéretet tett arra is, hogy keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre, de ennek megvalósítását végül kisebbik fiára, a későbbi II. Andrásra bízta. A magyar király ellenben fogadta 1189-ben a Barbarossa Frigyes által vezetett német keresztes hadat, a császárt fényűző módon látta vendégül, és kérésére szabadon bocsátotta öccsét, hogy Géza herceg Frigyessel együtt vonulhasson a Szentföldre.

Béla uralkodása idején Magyarország Európa-szerte elismert hatalom, a Balkán-félszigetet és Közép-Európát uraló birodalom lett, modernizált államberendezkedéssel, teli kincstárral nézve a jövőbe a király halálakor. III. Béla viszonylag fiatalon, 1196-ban hunyt el, koronáját és birodalmát Imrére (ur. 1196-1204) hagyva, miközben már felsejlett az Árpád-házi királyok örök átka, a hatalomért folytatott újabb testvérháború képe.