altmarius

cultură şi spiritualitate

Párizsi Szent Déneshez fordulhatsz, ha gyakran fáj a fejed

Október 9-én ünnepeljük Párizsi Szent Dénes, a tizennégy segítőszent egyikének emléknapját. A város első püspökét érdemes kérni, hogy járjon közben értünk enyhébb fejfájások vagy fájdalmas migrének idején – természetesen az orvosi segítség lehetőségeit sem hagyva figyelmen kívül.

A migrénnel foglalkozó kutatások szerint a betegség mintegy 39 millió embert érint az Egyesült Államokban, és egymilliárd ember szenved tőle szerte a világon. Más szóval: mindenki vagy ismer valakit, akinek migrénes rohamai szoktak lenni, vagy maga szenved tőlük.

A megfelelő orvosi segítség igénybevétele mellett kérhetjük szentek közbenjárását is; fejfájás esetén például fordulhatunk Párizsi Szent Déneshez, a tizennégy segítőszent egyikéhez. Dénes a 3. században Párizs első püspöke volt, aki vértanúhalált halt: karddal lefejezték – ábrázolásain gyakran láthatjuk saját fejével a kezében.

A legkorábbi forrás életéről a 600 körül keletkezett Passio SS. Dionysii Rustici et Eleutherii című legenda, amely azt állítja, Fábián pápa idején küldték Itáliából Galliába téríteni, azután, hogy a keresztényüldözés megsemmisítette a Lutetiában élő keresztény közösséget. Dénes társaival, Rusticusszal és Eleutheriusszal a Szajna szigetén telepedett le.

Dénes a sikeres térítések miatt szembekerült a pogány papokkal, akik arra ítélték, lefejezik Párizs legmagasabb pontján, a ma Montmartre néven ismert magaslaton, ami akkoriban feltehetően druida szent hely volt. Dénes és társai vértanúsága miatt kapta a hely ma ismert nevét: Montmartre, azaz: a mártírok hegye (ófrancia kifejezés). A Legenda Aurea szerint amikor lefejezték, fölkapta a fejét, és még két mérföldet ment, folytatva a prédikációt a bűnbánatról. Azon a ponton, ahol végül összeesett, szentélyt emeltek, ebből nőtt ki a későbbi Szent Dénes-székesegyház.

Szent Dénes mellett Avilai Szent Teréz, Szent István és Szent Balázs is hathatós közbenjárónak számít fejfájás esetén.

Istenünk, aki szent püspököd és vértanúd, Dénes révén a megváltó hitben Franciaország népét is részesítetted, megdicsőítetted őt számos csoda által vértanúsága előtt és után egyaránt. Add meg nekünk az ő hathatós közbenjárása által, hogy a hit, melyet ő gyakorolt és tanított, világosítsa meg életünk útját, hogy megoltalmazzon minket a lelkiismeret túlzásba vitt aggodalmaskodásától, s így ha vétkeztünk emberi gyarlóságunk miatt, hamar visszatérjünk Hozzád a valódi bűnbánat révén.

Könyörgök Hozzád azért is, hathatós segítőd érdemeire és közbenjárására való tekintettel teljesítsd kérésemet, melyet őáltala alázattal helyezek eléd, jámboran így szólván: Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

A tizennégy segítőszent: az első századok keresztény vértanúi, akiket együtt hívnak segítségül. A hagyomány szerint e szentek a haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajokban megsegíthetik. Csoportjukba időnként és területenként olykor  más-más vértanúkat soroltak. Legtöbbször említett csoportjuk: Ákos, Borbála, Balázs, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Euszták, György, Alexandriai Katalin, Kristóf, Antiochiai Margit, Pantaleon, Vitus. Litániájuk szerint Dénes a lelkiismeret nyugtalanságában is hatalmas pártfogó.

Forrás: Magyar katolikus lexikon; Aleteia.org

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Vizualizări: 24

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor