Titkok fürdője, egy fürdő titkai

[Magyar lap]

2023.09.24.SARUSI ISTVÁN

https://ng.24.hu/kultura/2023/09/24/titkok-furdoje-egy-furdo-titkai...

Körülbelül 10 méterrel a felszín alatt járunk, a Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda alatt, fejem felett villamosok dübörögnek, miközben a Szabadság hídra vezető ívben a Szent Gellért térről haladnak tovább Pest felé.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

A rettentő meleg és párás közegben Koroknai Zsuzsa geológus segít megérteni a Gellért-hegy és az alatta fakadó vizek természetét: „Nagyjából 230 millió évvel ezelőttre, a triász időszakra nyúlik vissza a Gellért-hegy kialakulása. A hatalmas Pangea szuperkontinensbe az Egyenlítő mentén, kelet felől beékelődő Neotethys-óceán déli, feldarabolódó platformján és a köztes medencékben rakódott le az a kovás mészanyag, amiből a hegy fő tömegét alkotó dolomit, helyenként tűzköves dolomit kialakult. Ezt aztán a hatalmas földi erők, szerkezetmozgások gyűrték, törték és a mai helyére mozgatták. Útközben, az eocén végén az oligocén elején (40-32 millió évvel ezelőtt) elöntötte a területet a tenger, különféle meszes üledékeket (konglomerátum, mészkő, márga) halmozva fel, melyek ma is megtalálhatóak a Gellért-hegyen.

Kőzetek a hegy gyomrában. Már az alagút megépítését megelőzően is itt állt ez a karfiol mintázatú borsóköves barlang, ami a Sziklakápolna alatt húzódik. Amikor az alagutat létesítették, akkor termálvíz-keresés közben nyitották össze vele a barlangot. Felfelé a Sziklakápolna felé vezet a mára már lezárt járat.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

A miocénben (23,03-5,3 millió évvel ezelőtt), törések mentén a terület fokozatosan kiemelkedett, szárazulattá vált. A pleisztocénben (2,5 milliótól 11 700 évvel ezelőttig) a mindenkori erózióbázis szintjén édesvízi mészkövek képződtek. Ennek maradványaival ma a Gellért-hegy tetején találkozhatunk. Ezen kívül a Gellért-hegyen és környékén a pleisztocént és a holocént kevés lösz, Duna teraszképződmények (kavics és kavicsos homok), valamint feltöltés képviselik.”

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

 

Majd a geológus rátér a termálvíz forrásaira. Tőle tudom, hogy a Budai hegység kiemelkedésével kezdődött meg a csapadék beszivárgása, és a mai bonyolult, vízszintkülönbségek által vezérelt vízáramlási rendszerek kialakulása. Három fő törészóna határozza meg a hegy mai szerkezetét. Egyik a Gellért-hegy északkeleti oldalán futó, északkeleti peremvető: ehhez kapcsolódnak a Rác fürdő forrásai. A keleti fővető a Duna medre alá húzódik, a Duna vonalában található gellért-hegyi (alhévízi) termálvízforrások feltehetőleg ehhez kapcsolódnak. A hegy központi részének legnagyobb törése a kelet-nyugati irányítottságú, a Citadellától közvetlenül délre haladó Citadella-vető. „Csak termálvíz lép felszínre a Gellért-hegy lábánál, aminek a budai termálkarszt más vizeitől kissé különböző vízkémiai összetétele eltérő forrásterületre enged következtetni” – fejtegeti Koroknai Zsuzsa.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Ez a termálvíz tör fel a Gellért I. sz. forráscsoport, az úgynevezett Ősforrás hasadékaiból is, ami a Ferenc József (ma Szabadság) híd építése, és a környék rendezése előtt közvetlenül a Duna-parton fakadt. Összesen 14 elkülöníthető helyen tör fel alulról a víz, ebből 13 a forrásmedencében szerteágazó 1,5 m mély árkokban, járatokban található, a 14. feltörési hely pedig az oldalvágat végen lévő függőleges hasadék – mutat rá a földtani szakember. Utána elindulunk kifelé a fürdő gépházai felé.

Ide, a gépházakhoz vezető folyosóra vendégek nem, látogatók is csak alkalomadtán juthatnak le.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Innen már Veres Györggyel, a fürdő műszaki csoportvezetője kalauzolásával követjük a termálvíz útját, egészen a medencékig. Miközben a Gellért-hegy gyomrába vájt alagútban battyogunk a vízkitermelő kutakig, megtudom a műszaki szakembertől, hogy ő maga is szívesen kutatja munkahelyének múltját. Kíváncsiságból rákérdezek, számára melyik a legkedvesebb legenda, erre ő egészen az érett középkorig forgatja vissza az idő kerekét. „Ekkor megfigyelték, hogy a Hortobágyról nyugat felé hajtott állatok útközben szerzett sebei begyógyultak, ha az Ősforrás vizén terelték keresztül a jószágokat” – emeli ki György, s ezután egy számára is sokkal szakmaibb és bizonyítottabb vonatkozást hoz fel: Anno a régi Sárosfürdőben kialakított kádakba vödrökkel hordták a termálvizet. Erre külön vízhordókat alkalmaztak. „Azért hívták Sárosfürdőnek, mert az Ősforrások vize vöröses-barnás vas-mangán oxidos iszap kíséretében jutott a felszínre – taglalja a szakember. Fénykorában 40-42 °C-os vizet adott a forrás, aminek a Duna közelsége miatt változik a vízszintje. Bár semmilyen közvetlen összeköttetése sincsen az Ősforrásnak a folyammal, de a nyomáskülönbség miatt áradáskor megemelkedik a gyűjtőmedence vízszintje is. Aszályos időszakban pedig lejjebb apad.”

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

A kezdeti időktől szivattyúk segítségével látták el termálvízzel az épületet. Pontosabban, csak a Duna szabályozása előtti tér szintjén lévő 4 darab, összesen 800 m³ térfogatú ülepítőtartályba juttatták el a vizet, ahol pihentették (és teszik ezt most is a Gellért tárókban kialakított kutakból folyó) majdani fürdővízzel. „Gyakorlatilag ezekben a tartályokban ülepszik le a kitermelt víz iszaptartalma, hogy a medencék felé már a lehető legtisztább gyógyvíz haladjon tovább. Másfelől pedig a fürdő változó vízigényét igyekeztek ily módon kielégíteni, tehát az ülepítők egyfajta puffertartályként is funkcionálnak” – teszi hozzá Veres György.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Egészen 1980-ig zajlott így a termálvíz-vételezés. Ekkor ugyanis már sem a forrás hőfoka, sem a vízmennyisége nem bizonyult elegendőnek a fürdő igényeinek kielégítéséhez – pláne a forrás alacsony vízállása mellett. György a leírásokat idézve vázolja a megoldást, miszerint már a ’60-as években felmerült egy, a Gellért fürdő feladó gépházából induló, nagyjából a felső rakparttal párhuzamos, de körülbelül 50-60 centiméterrel, annak szintje alatt futó, a Rudas és a Rác fürdőket is összekötő Gellért-táró alagút létesítése. Ennek céljául további vízforrások keresését és használatba vételét tűzték ki. „Jelenleg a több üzemen kívüli megfigyelő kút mellett a Gellért fürdő vízigényét a Gellért táró I-es és III-as kútjai látják el – árulja el a műszaki csoportvezető.

Ősforrás

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Kettő töltővezeték indul el a távolabbi kútból, amikből a fent már említett ülepítőkbe kerül a termálvíz. Hogy miért fut két vezeték a kutakból? György meglehetősen gyakorlatias választ ad: „Karbantartás, tisztítás vagy egy esetleges hiba esetén a munkálatok alatt sem áll le a víz szállítása, hiszen a másik cső még üzemben van.” Ülepítés, azaz tisztítás után – mert a termálvizet vegyszeresen nem kezelik – a feladó gépházban lévő szivattyúk segítségével kerül a medencékbe (és részben a zuhanyzókba is) a víz.

Noha a néhai télikert, azaz a mai pezsgőmedence, ami az alján lévő pezsegtető fúvókák miatt kapta a nevét, és a köré-fölé épített átriummal az épület védjegyévé vált, az itt készített temérdek emlékkép okán. A pezsegtetést régen a medencetérben lévő kacsaszoborba rejtett, U-alakú csővel oldották meg: ezen jut fel és vissza a levegő az alkotás belsejében anélkül, hogy a víz a légsűrítő kompresszorral érintkezne.

Egészen az 1930-as évekig télikertként üzemelt a mai pezsgőmedencének helyt adó átrium. Itt is megtalálhatóak még az építéskori Zsolnay-burkolatok.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Azt azonban kevesen tudják, hogy „ezt a 70-es évek közepén gyakorlatilag teljesen elbontották – hoz meglepő fordulatot az épület kiváló ismerője , s rögvest el is árulja ennek okát: eredetileg bauxitbetonból építették, és az idők során kiderült, hogy nem jó az állékonysága. Ugyanakkor az újjáépítéskor figyeltek rá, hogy az eredeti Zsolnay-burkolatok kerüljenek vissza a beltérbe.” Ezzel egy időben egy másik, de annál praktikusabb változtatás is történt itt: addig a medencetéren keresztül mentek hátra a vendégek az öltözőbe, ami higiéniai gondokat okozott. Ezt két, a medencetér alatt futó alagúttal oldották meg. Ráadásul a felújításkor az is kiderült, hogy a korábbi pezsgőmedence rossz alátámasztása miatt statikai szempontból nem megfelelő módon lett kialakítva, úgyhogy nem egészen fél évszázada, az akkor kapható legerősebb (S54-es) cementből készült betonból építették újjá a fürdő közepét. Ez olyannyira jól sikerült, hogy György tapasztalatai szerint kollégái sem hajlandóak belefúrni az ebből az anyagból készült részekbe – inkább más rögzítési eljáráshoz folyamodnak.

Feladó gépház a benne dolgozó 3 darab feladószivattyúval. Ezek juttatják el az ülepítő tartályokból a gyógyvizet a medencékbe.

FORRÁS: SARUSI ISTVÁN

Maradjunk még a medencetér alatt! Nemcsak a fejünk felett lévő tetőbe épített légcsatornákkal és a mozgatható tető korszerűsítésével, hanem az lenti vízkezelő gépészettel is egyedülálló megoldással találkozunk. Ez utóbbi konkrétan olyan homokszűrő tartályok beszerelésében nyilvánult meg, amik teljesen automatikusan mosták vissza magukat, valamint egy hideg- és egy melegvíz-motoros szeleppel tartották a medence hőmérsékletét. Vagyis a medence saját magának engedett hideg vagy meleg vizet, esetleg mindkettőt. „Ez az akkoriban fejlett nyugati technológia működik ma is a fürdőben. Meglehet, azóta megannyi mindent kellett rajtuk cserélni, de alapvetően ugyanezekkel a tartályokkal szűrjük a vizet most is” – tudom meg a műszaki csoportvezetőtől. Ahogyan azt is, hogy anno a medencetér fűtését gőzzel, hűtését pedig klímaberendezéssel oldották meg, ezt alkatrészhiány miatt, a ’80-as években hagyták abba. Mostanság már csak tárgyi mivoltukban maradtak meg a korabeli masinák, hiszen a fenti tényezőn túlmenően ma már sem gazdaságilag, sem az előírások szempontjából nem üzemeltethetők – így maradt a friss levegő bevezetése és a távhőalapú fűtés.

Utunkat még mindig a gépházban, de ezúttal az udvari hullámmedence legendás gépezetének megtekintésével folytatjuk. Veres György az intézményben eltöltött 26 éve alatt ezt a berendezést is alaposan megismerhette. Örömmel magyarázza el e mechanikus monstrum működését: „Képzeljünk el két darab, fallal körbevett kamrában elhelyezett óriási ládát, közöttük elválasztó fallal. Ezeket nyomja lejjebb, illetve emeli ki a szerkezet. A tengelykapcsoló meghajtását kezdetekben kézi erővel végezték, majd később villanymotor beszerelésével vették le a terhet a működtető kolléga válláról. Tehát a gépházban üzemelő motorból átmegy a nyomaték egy hajtóműbe, ahonnan mindkét oldalra vezet egy-egy kihajtás, tengelykapcsoló szerepét betöltő kuplung. Végül pedig kis fogaskerekek, amik oldalanként külön-külön meghajtanak egy-egy nagy fogaskereket. „Idevágóan szeretném igazolni azt a városi legendát, miszerint a fogaskerekeken még az eredeti marhabőrfedés található. Egyfelől zajcsökkentési céllal alakították így ki a fogakat. Másrészt pedig a bőrbevonat némi rugalmasságot is ad a fogaskerekeknek. Tekintve, hogy ezek állandóan gépzsírban állnak, nem láthatóak” – szúrja közbe György. Azért van az egyik oldalon egyel kevesebb fog az áttételben, hogy a két oldal ne egyszerre dolgozzon, így változatosabb a hullámkép.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 8 percenként éri utol egyik oldal a másikat, ezzel igyekeztek a 20. századi tervezők imitálni a tenger hullámzását. Véleményem szerint ez roppant jól megvalósult!” Visszatérve a hullámgép működésére: rudakkal egy ponton alátámasztott gerendák segítségével egyfajta hintamozgást hoznak létre. Ahogy a láda vízbe süllyed, az alóla kiszorított víz révén keletkezik a hullám. Nem gondolnánk, de a medence vízszintje nagyban befolyásolja a hullámképzést: az oldalsó túlfolyó vályú szintjéhez képest plusz/mínusz 5-10 centiméteren belül ideális a hullámképlet. Ha az iménti értéknél alacsonyabb a vízszint, akkor csapkodja a gép a vizet; túltöltés esetén meg erőlködik a berendezés és a medence legvégén „löki ki” a vizet. Éppen a precíz vízszinttartás miatt bizonyult elengedhetetlennek, hogy a hullámzás idejére kézzel lezárják a vályúkat: ennek hiányában a ciklus végére akár 5 centivel csökken a vízszint. Szerencsére az utóbbi néhány évben megtörtént felújítás alkalmával – többek között – a nyílások ki- és becsukódását is számítógépre bízták.

Búcsút intek e szecessziós csodának, ám az épületből kilépve még maradt érdekesség: a Sziklakápolna irányában látható az a kék, henger alakú hirdetőtábla, aminek a közepében szintén az alagút egyik szellőzőjáratát alakították ki. Egy ventilátor folyamatosan fújja ki odabentről az elhasznált levegőt. Télen, jóval fagypont alatt meglehetősen érdekes kipárolgásokat, páralecsapódásokat figyelhetünk itt meg.