cultură şi spiritualitate
A tündérköröknek nevezett jelenség során a száraz területeken a növények kerek mintázatot alkotva nőnek, ennek okait sokan vizsgálták már.
Egy új spanyol kutatásban azt mérték fel, milyen közös körülmények vannak a világon néhány helyen megtalálható tündérkörök környezetében, és pontosan hol is vannak ezek bolygónkon. A tündérkörök létrejöttével kapcsolatban számos elmélet született már, ezek egy részét cáfolták, más részét nem tudták bizonyítani, így elmondhatjuk, hogy nincs még magyarázatunk a kialakulásukra. A sok korábbi elmélet ellenére viszont arról is erősen hiányosak az információk, hogy voltaképp hány helyen is fordulnak elő. A PNAS folyóiratban megjelent tanulmányt az Alicantei Egyetem ismertette.
A kutatók a két ismert helyszín – Namíbia és Nyugat-Ausztrália – tündérköreinek helyszíneit mérték fel, majd hasonló helyeket kerestek világszerte. A kutatók az éghajlati-, a talaj- és környezeti viszonyokat, talajvíz szintjét, a felszín albedóját vizsgálták, beleértve a talajmikrobákat is, és azt elemezték, ezeknek milyen hatásuk van az egyes területek élővilágára, az ökoszisztémák működésére. Ezt követően műholdas felvételek sokaságát elemezték mesterséges intelligencia segítségével, és ezek alapján összesen 15 országban, 263 helyszínen állnak fenn a körülmények a tündérkörök kialakulásához, és találtak a tündérkörökhöz hasonló mintázatokat. E régiókban találtak rá ezekre: Száhel, Nyugat-Szahara, Madagaszkár, Délkelet-Ázsia, Közép-Ausztrália és Afrika szarva (Szomália-Etiópia környezete). Ez azt jelenti a spanyol kutatók szerint, hogy jóval gyakoribb lehet a hasonló szerkezetű növénytakaró a világon.
Kiderült, hogy azokra a helyszínekre jellemzőek a tündérkörök, ahol az éves csapadék kevesebb 200 milliméternél, ahol nitrogénszegény a talaj. Azonban például a hangyák vagy termeszek jelenléte (egyik elképzelés ezekhez kötötte a tündérköröket) nem magyarázza a világ összes ilyen helyét, csak az namíbiai helyszínen lehet összegfüggésbe hozni a termeszt a körökkel.
Ahol a tündérkörök megjelentek, ott stabilabb volt e régiókban a növényzet növekedése, mint a tündérkörök nélküli helyeken, az azonban nem világos, hogy ez például azt jelzi-e, hogy e helyeken a klímaváltozással szemben is védettebb-e az ökoszisztéma. A kutatók által összeállított adatbázis azonban jó kiindulást jelent későbbi kutatásokhoz, amelyek ezt is megválaszolhatják.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius