altmarius

cultură şi spiritualitate

Petőfi Sándorról szóló dokumentumfilm ősbemutatóját tartották az erdélyi Sapientia kolozsvári karán

KULTÚRA – 2023. augusztus 29., kedd | 12:53

A kolozsvári magyar napok keretében augusztus 15-én mutatták be Maksay Ágnes és László Loránd a Petőfi-képet árnyaló dokumentumfilmjét augusztus 15-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán. A vetítés után Maksay Ágnes rendező-forgatókönyvírót és T. Szabó Levente szakmai konzulenst, forgatókönyvírót kérdezte a film létrejöttéről Szántai János dramaturg.

Milyen volt valójában Petőfi Sándor, aki 26 évesen „szoborrá merevedett”, miközben rövid élete fordulatokban gazdag volt, pezsgés, újítás, lendület jellemezte. Ma milyen lenne? Talán influenszer, talán lázadó, talán a berögzött hagyományok, viselkedéskánonok propagálóinak ellenfele, de semmiképp nem a kedvence. Gyorsan reagált kora újdonságaira; hamarabb írt verset barátja, Arany János fiáról, mint az apa; rövid idő alatt lett ismert és elismert a szerkesztők, olvasók és a közvélemény előtt. Mindezekről és a kutatások által folyton világosabban kirajzolódó Petőfi-képről T. Szabó Levente beszél árnyaltan, sok háttértudással, és nagyon érdekesen abban a dokumentumfilmben, amelyet a kolozsvári Videopontes stúdió készített, Petőfi erdélyi útjait, Erdélyhez való kötődését követve, miközben egy teljes portré rajzolódik ki, és ráláthatunk az élettörténetre, életműre.

A korszerű, a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodó, Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! című, vonzó látványvilágú dokumentumfilm Petőfit az első modern irodalmi értelmiségiek egyikeként mutatja be, tudatos, kísérletező és kíváncsi polgárként.

T. Szabó Levente irodalomtörténész nemcsak a forgatókönyvet írta, hanem maga kalauzol az egyes helyszíneken. Ugyanakkor minden egyes helyszínen helytörténészek is megszólalnak, és a tényszerű információk mellé egy-egy helyi érdekesség, megőrzött anekdota is kapcsolódik. Megtudjuk, hol hány vers született, néhányból részletet is hallunk. A filmben követjük Petőfi 1846-os erdélyi utazását, majd az 1849-es év eseményeit a szabadságharc mellett.

Lenyűgöző természeti közelképeket látunk, drónfelvételek révén az egész bemutatott vidéket is láthatja a néző; és bár a kicsiny csapat igen szerény büdzsével dolgozott, a filmben a legmodernebb, leglátványosabb technikai megoldások, animációk is helyet kaptak, amitől megmozdul a korabeli térkép és a néző fantáziája. Emellett a zene, a narráció, a fiatal Petőfi hangján megszólaló versrészletek lenyűgözőek és magas szintű professzionalizmust mutatnak.

Maksay Ágnes és László Loránd 60 perces dokumentumfilmjét a kolozsvári magyar napok keretében, augusztus 15-én, premier előtti vetítésen láthatták az érdeklődők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán.

A vetítésen Szenkovics Dezső dékán és Mile Balázs, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának vezető konzulja méltatta a filmet, amelyet a kolozsvári Videopontes Stúdió készített az MTVA megrendelésére a Petőfi-emlékév kapcsán.

A bemutatót követően Maksay Ágnest, a film rendezőjét, forgatókönyvíróját és T. Szabó Levente szakmai konzulenst és forgatókönyvírót kérdezte a film létrejöttéről Szántai János dramaturg, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.

Az ismeretterjesztő film Petőfi Sándor erdélyi útjait mutatja be. A költő egy évet töltött Erdélyben, utazásai helyszíneit, körülményeit, részleteit mutatja be a Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! Ez az első olyan nagyszabású dokumentumfilm, amely Petőfi erdélyi kötődéseit összegzi. Televíziós bemutatója ősszel várható. Azt követően az alkotók iskolai vetítésekre is ajánlják, magyarórák keretében – segítve ezzel, hogy az újabb irodalomtörténeti kutatások többekhez eljussanak.

Bodó Márta írása teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Videopontes/KMN/Vakarcs Lorand

Magyar Kurír

Vizualizări: 9

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor