Lauber László 1902. május 21-én született Pécsett. Építészmérnöki tanulmányait Budapesten, a Királyi József Műegyetemen folytatta, ahol Wälder Gyula gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Miután 1926-ban megszerezte oklevelét, egykori mestere mellett helyezkedett el: az Ókori Építészettörténeti Tanszéken látta el a tanársegédi teendőket. A történeti építészet azonban kevéssé vonzotta, így 1931-ben átment az Épülettervezési Tanszékre.
Ekkoriban valósultak meg első alkotásai is, melyek már a modern építészet befogadásáról tanúskodtak. Ezt viszont nem egyetemi mestereitől tanulta – hiszen hazánkban éppen csak terjedni kezdett a funkció elsődlegességét hirdető stílus –, hanem nyugat-európai példákat követett. Az 1930-ban emelt Excelsior Autószervizen (annak ellenére, hogy nem lakóingatlan volt) széles, úgynevezett szalagablakokat nyitott, hogy a nap minél hosszabban süthessen be, és így tovább legyen világos a belső tér. Éjszaka pedig a kivilágítható reklámoszlopai jelentettek különlegességet, melyek hatékonyan keltették fel a gépkocsi-tulajdonosok figyelmét.
Az Excelsior Autószerviz épülete a Fehérvári úton (Forrás: Tér és Forma, 1930. 11. szám)
A modern elvek a lakóházakban hasznosultak igazán, hiszen minden a praktikumnak és a kényelemnek volt alárendelve. Lauber a II. kerületi Marczibányi térre, egy lejtős telekre tervezte első ilyen épületét, mely egy új épülettípusba, a bérvillába tartozott. A két világháború között a pesti belvárost addig is kínzó zsúfoltság szinte elviselhetetlenné vált, így aki csak tehette, a szellősebb budai kerületekbe költözött. A kereslet természetesen felhajtotta a telekárakat, így már csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak saját villa építését. A kert iránti igény, valamint a környezethez való igazodás teremtette meg a bérvillát, mely ötvözte a bérház és a villa előnyös tulajdonságait.
A Marczibányi tér 9a–9b számú ikervillák (Forrás: Tér és Forma, 1933. 7-8. szám)
A Marczibányi térre Lauber László ráadásul ikerbérvillát tervezett (címük emiatt Marczibányi tér 9a és 9b), így még jobban hasznosítva a telket. Az 1932-re elkészült házak – melyek ma már műemléki védettséget élveznek – épp csak a sarkaiknál érintkeznek, és mivel bejárataik is ellentétes oldalukon nyílnak, a lakók alig zavarták egymást. Szintén praktikus a lapos tető, az ugyanis kert vagy terasz kialakítására is lehetőséget nyújtott, bár a lakásokhoz is tartoztak hosszú erkélyek. Utóbbiak egyébként is nagy alapterületét félköríves záródásuk még tovább növelte, egyúttal az úgynevezett áramvonalas stílus hatásáról is tanúskodtak. Lauber ugyanebben az évben Hegyi Gyuláné számára is készített terveket egy családi házra (II. kerület, Széher út 32.).
Lauber László (balra) és Nyíri István (jobbra) (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)
Az egész későbbi pályafutását meghatározó esemény volt, mikor 1933-ben közös irodát alapított Nyíri Istvánnal. A két egyidős építész (csupán tizenegy nap volt köztük) remekül megértette egymást, ami garantálta a sikeres együttműködést. Tucatnyi lakó- és bérházat terveztek együtt többségében a budai oldalra, melyek közül a XII. kerületi Kékgolyó utca 10. szám alatti (1933–1934) a modern építészettel foglalkozó szakirodalom állandó szereplője. A beruházó Péter András jó üzletembernek bizonyult, mert hosszú távban gondolkodott, nem az azonnali haszonlesés vezérelte: a korábbiaknál emberibb épületben garantáltan ki lehetett adni a lakásokat. Lauber és Nyíri alkotását így jellemezte a Tér és Forma című szaklap:
Ez a ház nem akar az utcaképen uralkodni: ide nézzetek ti, akik bérházat akartok venni, ilyen palota, ilyen díszes palota az egész környéken nincs több! – ez a ház kívülről szerényen beilleszkedik az utcaképbe, értékei belül vannak, nem a homlokzaton. Jó ablakokra, jó ajtókra, remek kiállítású fürdőszobákra s nem puttókkal, girlandokkal stb., stb. díszített homlokzatra fordították az építészek az építtető pénzét.
A bérház valóban nem önmagát, hanem a környezetét kínálta látványosságként: a főváros első nagyszabású (százötven négyzetméteres) tetőkertjéről páratlan kilátás nyílt a városra, többek között a budai várra és a Citadellára is. A tervezők ötletes megoldása volt, hogy a teraszt olyan építészi kerettel határolták, melyen geometrikus kivágásokat ejtettek, így a városképet játékos módon, ezeken keresztül csodálhatták az ide fellátogatók. Hasonló elvek szerint szerkesztették meg a XII. kerületi Hollósy Simon utca 9. szám alatt álló Németvölgyi udvarként ismert bérházat (1934), de terveztek Pestre is, például a Magyar Lovaregylet bérházát 1936-ban (V. kerület, Szép utca 3.).
A Kékgolyó utca 10. szám alatti bérház tetőterasza (Forrás: Tér és Forma, 1935. 5. szám)
Legjelentősebb közös művük is Pesten valósult meg: az 1937-ben pályázat útján elnyert Szabadság téri Pénzintézeti Központot 1938–1940 között építették. Funkciója miatt került a Magyar Nemzeti Bank szomszédságába, stílusa azonban egészen más: elegánsan modern. Nálunk nem is honosodott meg a nyugat-európai rideg modernség, a tervezőpáros a hazai viszonyokhoz igazította ezt az épületet is: a földszintet üvegbetonból készítették, a legfelső, hetedik emeletét hátraFléptették, de a lapos tető azért az így kialakult terasznak is védelmet biztosított.
A Szabadság téri Pénzintézeti Központ napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Még szembetűnőbb a homlokzat nyugati sarkának aszimmetrikus kiképzése: azt ugyanis Medgyessy Ferenc Szüretelők című domborművével díszítették, fölötte, a második emeleten pedig az elnöki irodához tartozó erkély húzódott. Az elegancia a belső térben is megmutatkozott: siklósi márvánnyal burkolták a falakat és az oszlopokat, a lépcsőházakat pedig hatalmas üvegfelületek határolták. A világosság tehát itt is fontos volt, ahogyan a jó levegő is, melyről légkondicionáló berendezés gondoskodott – gépészete is modern volt tehát.
A Honvédelmi Minisztérium épülete a Balaton utcában (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Lauber munkásságában a második világháború vége jelentette a következő fordulópontot: a Párisi utca 2. számú bérházban berendezett közös irodájuk a bombázások során megsemmisült, az államosítások után pedig kénytelenek voltak belépni az újonnan alakuló nagy tervezőirodákba. Lauber 1948-ban a MATI, 1949-ben pedig az Ipari Épülettervező Vállalat tagja lett, és mindkettőben Szendrői Jenővel dolgozott a legtöbbet. Együtt szerkesztették többek között az Agrártudományi Egyetem (XI. kerület Ménesi út 44–48., 1949–1950) vagy a Honvédelmi Minisztérium székházának terveit (V. kerület, Balaton utca 7-11., 1949-1950). A kommunista hatalomátvétel ellenére ezeken az alkotásokon még nem tükröződik a szocialista realizmus, igényes modern alkotások. A dunaújvárosi Dunai Vasmű igazgatási épületén viszont már nem talált kibúvót a központilag diktált stílus alól.
Lauber László egész munkásságát magas fokú igényesség jellemezte, emiatt nagyon nehezen viselte az ötvenes évek elejének silány viszonyait. Az alkoholhoz nyúlt, ami megrendítette egészségét, és csupán ötvenegy évesen, 1953. augusztus 13-án elhunyt. Személyében a XX. század első felének egyik legtehetségesebb, önmagát és alkotásait is magas mérce elé állító építészt vesztettünk el.
A nyitóképen: A Kékgolyó utca 10. szám alatti bérház tetőterasza (Forrás: Tér és Forma, 1935. 5. szám)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius