altmarius

cultură şi spiritualitate

Meglepő eredményt hozott a Beethoven hajából származó DNS vizsgálata

Ludwig van Beethoven halálát (1827. március 26.) követően bukkantak rá társai a zeneszerző negyedszázaddal korábban írt végrendeletére, amelyben arra kéri testvéreit, hogy hozzák nyilvánosságra egészségügyi állapotát.

Ahogy az ma már közismert, Beethoven a negyvenes évei közepén már siket volt. A zeneszerző szerette volna, ha a világ a személyes mellett orvosi aspektusból is megértené ezt a tragikusan ironikus helyzetet. Hallásvesztése mellett egyéb egészségügyi problémákkal is küzdött: a halálát megelőző hónapokban ágyhoz volt kötve, sárgaság támadta meg, végtagjai és hasa feldagadt, minden lélegzetvétele küzdelem volt – számol be a ScienceAlert.

Most, csaknem két évszázaddal Beethoven halála után egy kutatócsoport nekilátott, hogy beteljesítse végrendeletét oly módon, amiről ő még álmában sem gondolta volna, hogy lehetséges: hajából származó hitelesített minták DNS-ének genetikai elemzésével.

„Elsődleges célunk az volt, hogy fényt derítsünk Beethoven egészségügyi problémáira, amelyek közé tartozik a 20-as évei közepén vagy végén kezdődő, fokozatos hallásvesztés, amely végül 1818-ra funkcionális siketséghez vezetett” – mondta Johannes Krause biokémikus, a németországi Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa.

A halláskárosodás elsődleges oka soha nem volt ismert, még személyes orvosa, dr. Johann Adam Schmidt előtt sem. Ami a 20-as éveiben fülzúgásként kezdődött, lassan a hangos zajjal szembeni csökkent tűrőképességnek, végül pedig a magasabb hangmagasságok hallása elvesztésének adta át a helyét, ami gyakorlatilag véget vetett előadóművészi karrierjének. Egy zenész számára ennél nincs ironikusabb és egyben tragikusabb dolog, a helyzet természetesen Beethovent is megviselte. Egy, testvéreinek címzett levelében bevallotta, hogy reménytelenül szenved, olyannyira, hogy az öngyilkosságot fontolgatja.

Ide kapcsolódik:
Bécsben vizsgálják Beethoven koponyájának darabjait, hogy kiderüljön, mi okozta a halálát

Halláskárosodása mellett a zeneszerző állítólag 22 éves korától kezdve súlyos hasi fájdalmaktól és krónikus hasmenéses rohamoktól szenvedett. Hat évvel halála előtt jelentek meg májbetegségének első jelei, úgy gondolják, hogy részben ez a betegség lehetett a felelős a zeneszerző 56 éves korában bekövetkezett haláláért. Egy 2007-es vizsgálat szerint, amely során Beethoven hajfürtjét vizsgálták, állapotának rosszabbodását egy ólommérgezés gyorsította fel. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a zeneszerző korában gyakran használtak ólomedényeket, valamint elterjedtek voltak az ólomhasználattal járó orvosi kezelések is.

A legújabb, idén márciusban megjelent kutatás azonban cáfolja ezeket az eredményeket, mivel kiderült, hogy a vizsgált hajtincsek nem Beethoventől, hanem egy ismeretlen nőtől származnak. A valószínűsíthetően valóban Beethovenhez tartozó hajtincsek vizsgálata alapján feltételezhető, hogy a zeneszerző halálát hepatitis B-fertőzés okozta, amit az ivás és a májbetegség kockázati tényezői súlyosbíthattak.

„Nem tudtunk egyértelmű okot találni Beethoven siketségére vagy gyomor-bélrendszeri problémáira” – mondta Krause.

A vizsgálat így bizonyos szempontból újabb kérdéseket vetett fel a zeneszerző életével és halálával kapcsolatban. Bár a kutatócsoportot eredetileg foglalkoztató kérdésben, Beethoven halláskárosodásának megértésében nem jutottak előrébb, a genetikai vizsgálat meglepő eredménnyel szolgált.

A hajmintákban lévő Y-kromoszómát a Beethoven apai ágáról származó modern rokonokéval összehasonlítva eltérést találtak. „Ez az eredmény arra utal, hogy Hendrik van Beethoven 1572 körüli fogantatása és Ludwig van Beethoven hét generációval későbbi fogantatása között apai ágon egy házasságon kívüli apasági esemény történt” – mondta el Tristan Begg biológiai antropológus, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

(via ScienceAlert)


Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor