A lóvasút budapesti korszaka 1865-ben indult, és egy rövid, 1827–28 közötti elvetélt kísérlettől eltekintve néhány évtized alatt behálózta a teljes fővárost. A vonalak Budán és Pesten kanyarogtak, sőt a Margit hídon keresztül a két városrész hálózata össze is volt kötve. A lóvasúti hálózat méreteire jellemző, hogy 1889-ben 1175 lovat igényelt a forgalom fenntartása.
Azonban 1887. november 28-án Budapesten – egyelőre próbaképp – elindult a villamos. Az üzemszerű működésre ugyan 1889-ig kellett várni, de nem sokkal később a főváros döntött: 1895-ben felszólították a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságot, a lóvasúthálózat üzemeltetőjét, hogy villamosítsa a vonalait. Ez meg is történt három év alatt. Azaz 1898-tól nem közlekedett a lóvasút Budapesten. Kivéve egy helyet, ez pedig a Margit-sziget.
Érdekes, hogy az omnibusz, ami nem sínen, hanem közúton közlekedő lóvontatású társaskocsi volt, tovább kitartott. Az első kocsi 1832-ben közlekedett a Belvárosból a Városliget felé, míg az utolsó viszonylat, amely az akkori Szent Imre herceg úton, a mai Villányi úton haladt, 1929. november 5-én szűnt meg.
A Margit-sziget ekkor még egész más volt, mint ma. Főleg a szigeti lóvasút építésekor, 1869-ben. Ez volt az az év, amikor a Margit-szigetet megnyitották a nyilvánosság előtt, ugyanis a sziget magántulajdonban, József főherceg tulajdonában volt. Az 1850-es évektől Szekrényessy József bérelte – a főváros első közjegyzője, Széchenyi István munkatársa –, és ott különféle vigalmakat rendezett.
1869-től a szigetet – pontosabban mondva a nagy szigetet, mivel ekkor még létezett a déli budai, más néven Festő-sziget – belépti díj ellenében lehetett meglátogatni. Ekkor épült meg az itteni lóvasút is, amely a belső közlekedést bonyolította le a déli és az északi hajóállomások között, a pálya teljes hossza mindössze 1730 méter volt. A lóvasúthálózat fénykorában annak teljes hossza 45,8 kilométeres volt, azaz a Margit-sziget vonala ehhez képest eltörpült. Az egyvágányú pályán három kitérő volt, öt kocsi bonyolította le a forgalmat. A déli végén kis kocsiszínt alakítottak ki, hiszen ez a vonal soha nem csatlakozott a fővárosi hálózathoz. A szigetre való belépést egyszerűbbé és olcsóbbá tette a Margit híd szárnyhídjának megépítése. Ekkor a hídon már csak villamosok közlekedtek, nem lóvasút, de a Margit-szigeti lóvasút maradt.
A lóvasút egyik átépítése (Forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada, Budapest, 1987)
Az itteni forgalom összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint a városi útvonalakon, amelyek a katonalovaknak biztosítottak nyugdíjas elfoglaltságot. Ugyanis a lovak a hadseregtől származtak, a tábornokok hozták ide legkedvesebb, de már kiszolgált lovaikat, amelyek már a szolgálat és a katonák terhét nem bírták. Itt csendesen és könnyen elhúzták a kocsikat, amelyeken kalauz sem volt, a 20 filléres menetjegyet a kocsistól kellett megvenni.
Bár 1900-tól száraz lábbal is el lehetett jutni a szigetre, az itteni lóvasút végét nem a villanymotor hozta el, hanem a benzinmotor. 1928. április 11-én közlekedett az utolsó lóvasúti szerelvény, a helyét autóbusz vette át. Ezzel lezárult a fővárosban az a száz év, amikor a lovaknak fontos szerepük volt a budapesti tömegközlekedésben.
Ám ekkortól sem vált ingyenessé a sziget: egy rövid tanácsköztársaságbeli időszakot leszámítva egészen 1948 júniusáig fizetni kellett a Margit-szigetre való belépésért.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius