altmarius

cultură şi spiritualitate

Ilyen volt a lóvasút a Margit-szigeten

Írta: Domonkos Csaba
1928-ban egy valamikori nagy múltú közlekedési eszköz utolsó képviselője is beszüntette a működését a fővárosban. Megszűnt a lóvasút a Margit-szigeten.

A lóvasút budapesti korszaka 1865-ben indult, és egy rövid, 1827–28 közötti elvetélt kísérlettől eltekintve néhány évtized alatt behálózta a teljes fővárost. A vonalak Budán és Pesten kanyarogtak, sőt a Margit hídon keresztül a két városrész hálózata össze is volt kötve. A lóvasúti hálózat méreteire jellemző, hogy 1889-ben 1175 lovat igényelt a forgalom fenntartása. 

Azonban 1887. november 28-án Budapesten – egyelőre próbaképp – elindult a villamos. Az üzemszerű működésre ugyan 1889-ig kellett várni, de nem sokkal később a főváros döntött: 1895-ben felszólították a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságot, a lóvasúthálózat üzemeltetőjét, hogy villamosítsa a vonalait. Ez meg is történt három év alatt. Azaz 1898-tól nem közlekedett a lóvasút Budapesten. Kivéve egy helyet, ez pedig a Margit-sziget.

Érdekes, hogy az omnibusz, ami nem sínen, hanem közúton közlekedő lóvontatású társaskocsi volt, tovább kitartott. Az első kocsi 1832-ben közlekedett a Belvárosból a Városliget felé, míg az utolsó viszonylat, amely az akkori Szent Imre herceg úton, a mai Villányi úton haladt, 1929. november 5-én szűnt meg. 

A Margit-sziget ekkor még egész más volt, mint ma. Főleg a szigeti lóvasút építésekor, 1869-ben. Ez volt az az év, amikor a Margit-szigetet megnyitották a nyilvánosság előtt, ugyanis a sziget magántulajdonban, József főherceg tulajdonában volt. Az 1850-es évektől Szekrényessy József bérelte – a főváros első közjegyzője, Széchenyi István munkatársa –, és ott különféle vigalmakat rendezett. 

1869-től a szigetet – pontosabban mondva a nagy szigetet, mivel ekkor még létezett a déli budai, más néven Festő-sziget – belépti díj ellenében lehetett meglátogatni. Ekkor épült meg az itteni lóvasút is, amely a belső közlekedést bonyolította le a déli és az északi hajóállomások között, a pálya teljes hossza mindössze 1730 méter volt. A lóvasúthálózat fénykorában annak teljes hossza 45,8 kilométeres volt, azaz a Margit-sziget vonala ehhez képest eltörpült. Az egyvágányú pályán három kitérő volt, öt kocsi bonyolította le a forgalmat. A déli végén kis kocsiszínt alakítottak ki, hiszen ez a vonal soha nem csatlakozott a fővárosi hálózathoz. A szigetre való belépést egyszerűbbé és olcsóbbá tette a Margit híd szárnyhídjának megépítése. Ekkor a hídon már csak villamosok közlekedtek, nem lóvasút, de a Margit-szigeti lóvasút maradt. 

A lóvasút egyik átépítése (Forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada, Budapest, 1987) 

Az itteni forgalom összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint a városi útvonalakon, amelyek a katonalovaknak biztosítottak nyugdíjas elfoglaltságot. Ugyanis a lovak a hadseregtől származtak, a tábornokok hozták ide legkedvesebb, de már kiszolgált lovaikat, amelyek már a szolgálat és a katonák terhét nem bírták. Itt csendesen és könnyen elhúzták a kocsikat, amelyeken kalauz sem volt, a 20 filléres menetjegyet a kocsistól kellett megvenni. 

Bár 1900-tól száraz lábbal is el lehetett jutni a szigetre, az itteni lóvasút végét nem a villanymotor hozta el, hanem a benzinmotor. 1928. április 11-én közlekedett az utolsó lóvasúti szerelvény, a helyét autóbusz vette át. Ezzel lezárult a fővárosban az a száz év, amikor a lovaknak fontos szerepük volt a budapesti tömegközlekedésben. 

Ám ekkortól sem vált ingyenessé a sziget: egy rövid tanácsköztársaságbeli időszakot leszámítva egészen 1948 júniusáig fizetni kellett a Margit-szigetre való belépésért.

Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor