Lechner Loránd Vácott született 1883. július 6-án egy ötgyermekes család legkisebb fiaként. Apjának, Lechner Gyulának szintén több testvére volt, közéjük tartozott a híressé vált Ödön is. Nemcsak apai, de anyai ágon is öröklődött a művészi tehetség, Loránd nagymamája ugyanis Doppler Erzsébet énekesnő, az ő testvérei pedig Doppler Ferenc és Doppler Károly zeneszerzőként írták be magukat a történelembe.
Lechner Loránd az íróasztalánál (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Loránd családja alapvetően Budapesten élt, apja ügyvédként dolgozott, de ő is remek kézügyességgel rendelkezett, és később rajztanári pályára váltott. Jenő bátyja öt évvel volt idősebb nála, akinek lendületessége már fiatalon irányt mutatott Lorándnak is: ugyanúgy a Markó utcai Állami Főgimnáziumban tanult, és az érettségi után szintén a Királyi József Műegyetem építészmérnöki szakjára iratkozott be. Váltották egymást: Jenő 1902-ben diplomázott, Loránd pedig abban az évben nyert felvételt.
Ebben az időszakban járt a Műegyetemre például Kós Károly és Zrumeczky Dezső is, akiket – társaikkal együtt – később a Fiatalokként aposztrofált a szakma. Ők az 1900-as évek második felében a népi építészet formáinak és szerkezeteinek felhasználására indítottak mozgalmat, amely nagy hatást gyakorolt Lechner Lorándra is. Ez első alkalommal annak a kútháznak a tervén jelent meg, amit a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt Wellisch-pályázatra adott be 1906-ban, és mellyel – Kós Károlyt megelőzve – meg is nyerte a versenyt. Ebben az évben szerezte meg egyetemi oklevelét is.
A kispesti munkáslakótelep típustervei, 1908 (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
A kispesti munkáslakótelep esetében (1908) már fordított volt a helyzet: bár mindketten az erdélyi népi építészetet hozták Budapest határára (a mai Wekerle-telepre), de annak legfontosabb épületei Kós Károly, illetve Zrumeczky Dezső tervei szerint valósultak meg. Lechner Loránd egyébként Gouth Bélával közösen indult a pályázaton, hiszen abban kettős feladatot kellett megoldani: szabályozni az utcahálózatot és megszerkeszteni a társasházak típusterveit. Utóbbiban érhető tetten Lechner erdélyi orientációja: a tetőkön csonkakontyok és vízvetők, az ablakok faspalettáin pedig lombfűrésztechnikával kialakított népművészeti motívumok láthatók.
Ezt a pályamunkát is megvásárolta ugyan a bírálóbizottság, de pusztán a díjakból természetesen nem lehetett megélni. Ezért 1907 őszén Orth Ambrus és Somló Emil irodájában helyezkedett el, majd 1908 tavaszától – ismét csak bátyját követve – egykori műegyetemi tanáránál, Nagy Virgilnél dolgozott. Miután Jenőt 1908 őszén Nagy Virgil mellett adjunktussá léptették elő az Ókori Építészettörténeti Tanszéken, az addig tanársegédi pozícióját Loránd vette át. A Műegyetem biztos állást kínált és itt is töltötte szinte egész életét, persze azért a ranglétrán felfelé haladva: 1929-ben adjunktus lett (immár Sváb Gyula mellett a Rajzi és Tervezési Tanszéken), 1937-ben pedig már intézeti tanár.
Az anyagi stabilitásnak köszönhetően előbb 1910-ben hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban: Velencén, Bolognán és Firenzén keresztül eljutott egészen Rómáig. Hazatérése után, 1911. május 6-án pedig meg is nősült: Hümpfner Ottilát vette el, aki egyébként anyai ágon Hauszmann Alajossal is rokonságban állt. Házasságukból öt fiúgyermek született: Loránd 1912-ben, Kamill 1914-ben, Ödön 1916-ban, Egon 1917-ben, Gyula pedig 1919-ben látta meg a napvilágot.
Tervezői munkásságának indulásában is Jenő segítette: 1908-ban munkát adott neki a saját – ekkor már néhány éve működő – irodájában. A báty több falusi népiskola tervezési lehetőségéhez jutott hozzá, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Mérnöki Hivatalába barátait, Kertész K. Róbertet és Sváb Gyulát nevezték ki vezetőnek. Így természetesen Loránd is kapott megbízásokat: többek között Nádudvarra, Tápiógyörgyére, Nagyselmecre és Tiszaásványra épített iskolákat, melyeken továbbra is az erdélyi népi építészet formai és szerkezeti jellegzetességei uralkodnak. Pályázat útján jutott viszont – Fábián Gáspárral közösen – a mai Horvátország területén lévő Susak erdőhivatali székházának tervezéséhez 1910-ben, amely az eredeti elképzeléseik szerint meg is valósult.
A Chicago Tribune felhőkarcoló pályaterve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Az első világháború előestéjén még ösztöndíjban részesült, hogy tanulmányozhassa a népi építészetet, hadba lépésünk után azonban őt is katonai szolgálatra kötelezték. Szerencsésen átvészelte a frontszolgálatot, melynek szüneteiben tervezési munkáit is tudta folytatni. Így az 1920-as évek elején már tapasztalt építészként indult Kautzky Tivadarral együtt a Chicago Tribune újságkiadó vállalat felhőkarcoló pályázatán (1922), és a klasszicizáló tervükkel elismerő oklevelet nyertek. A nemzetközi megmérettetésen egyébként Lechner Jenő is részt vett, és szintén dicséretben részesült. Az, hogy a kis országgá vált hazánkból ketten is szépen szerepeltek – míg jóval nagyobb államok indulói közül senki –, hatalmas sikernek számított, és erőt adott a traumáktól szenvedő magyarságnak.
Az első világháború után Lechner Loránd kénytelen volt felhagyni addigi stílusával, a népi építészet követésével. Társai sem nagyon akadtak volna már, hiszen Zrumeczky Dezső elhunyt a katonai szolgálat során szerzett betegségben, Kós Károly pedig sorsközösséget vállalt az erdélyi magyarokkal és a Kolozsvár melletti Sztánára költözött. A kulturális kormányzat sem támogatta a stílust, mivel új jelenség volt, szerintük pedig olyan nehéz időkben a jól ismert, megszokott formákra volt szükség. Új erőre kapott hát a történelmi építészet, vagyis a historizmus.
A Fáy András Reálgimnázium napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Lechner Loránd egyik legnagyobb budapesti épülete, a IX. kerületi Mester utcában 1928-ban emelt állami főgimnázium – ma Fáy András Reálgimnázium – copf stílusú, melynek legismertebb jegyei a félköríves záródású kapu és az az egyszerű, téglalap alakú ablakok fölött függő füzérdíszek (fesztonok). A kapuépítmény tetején bábos korlát vonul végig, melynek közepén koszorúba foglalva látható egy profilból ábrázolt férfifejdombormű. Épületszobrászati alkotás még a korlát sarkaira állított, füzérekkel díszített kőváza is. A XVIII. század végén divatozó copf már a klasszicizmus közeledtét jelezte, ennek megfelelően Lechner is alkalmazta a legismertebb klasszicista stílusjegyeket, például a háromszög záródású timpanont. Hasonló stílusban, de kevesebb dísszel tervezett 1929-ben a Móricz Zsigmond körtér 1. szám alá egy hatemeletes bérházat.
A pestújhelyi Keresztelő Szent János-templom (Forrás: www.pestujhelyiplebania.hu)
Pályája során több katolikus templomot is tervezett, melyek közül az 1926–1927-ben épült pestújhelyi arra világít rá, hogy mennyire otthonosan mozgott a különböző stílusokban (XV. kerület, Klebelsberg Kunó utca 43.). Ez ugyanis az eddigiekkel ellentétben neogótikus, amit a funkciója is indokol: a köztudatban az egyház a középkorral kapcsolódott össze, e stílus pedig ezt fejezi ki az építészet nyelvén. Az úgynevezett bazilikális elrendezésű hosszházban a főhajó magasabb a két oldalhajónál, oldalfalain pedig csúcsíves ablakok nyílnak. Csúcsíves a bejárat előtti árkádos előcsarnok is. Tornya a félköríves alaprajzú szentély jobb oldalán magasodik, ami a XX. században már viszonylag ritka megoldás, de annál jobban segíti az archaizálást. A Keresztelő Szent János oltalmába ajánlott templomot 1927. március 25-én szentelték fel. Csupán pár hónappal később letették egy másik temploma alapkövét Sashalmon (XVI. kerület, Sasvár utca 23.), melyet szintén középkori hangulatú, de neoromán stílusban tervezett. Ennek építése már hosszabb ideig tartott, és bár 1931-ben felszentelték Krisztus Király tiszteletére, de tornya csak öt évvel később készült el.
A Gül Baba mecset terve, 1934 (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Szakrális építészetében igazi különlegesség Gül Baba türbéjének mecsetté való kiépítése, melynek – papíron maradt – terveit 1934-ben szerkesztette meg. Ebben az évben járt Budapesten az Arszlán Chehib nevű szíriai herceg, akit a keleti nyelveket is beszélő Galánthay Glock Tivadar tábornok mutatott be rokonának, Lechner Lorándnak. Gül Baba sírja már akkor is fontos iszlám zarándokhely volt, a két világháború között szárnyaló idegenforgalmat pedig ennek bővítésével is szerették volna tovább táplálni. Lechner az iszlám hagyományoknak megfelelően nagy előudvarral és minaretekkel körülfogva rajzolta meg a kupolás épületet.
A Mányoki út 6. szám alatti bérvilla terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Az 1930-as évek elejére ő is elfogadta a modern építészet puritán esztétikáját, mely főleg lakóépületein tükröződött. Az I. kerület Mányoki út 6. szám alatt özvegy Telbisz Otmárné számára tervezett bérvilla mai – átépített – állapota is árulkodó, de az eredeti terven még szembetűnőbbek a nagy, díszítetlen falfelületek és persze a lapos tető. A fővárosban jelentősebb épülete ezután már nem valósult meg, de idős korában ismét többet dolgozott együtt bátyjával. Erre Jenőnek szüksége is volt, hiszen szembetegsége olyan méreteket öltött, hogy már alig látott. Családtagjaihoz hasonlóan 1942-ben ő is felvette a Kismarty előnevet, hogy ezzel fejezze ki németes neve ellenére is magyar érzületét.
A szocializmus idején meg kellett szüntetnie az építészirodáját, és előbb a Fővárosi Tervező Vállalatnál, majd a Középület Tervező Irodánál (KÖZTI) dolgozott. Egyik utolsó munkája az 1956-os szabadságharcban megsérült, Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett Iparművészeti Múzeum helyreállítása volt, ami szimbolikusan is kifejezte a családi összetartozást. Nyolcvanéves korában, 1963. június 6-án hunyt el Budapesten.
A nyitóképen: A Gül Baba mecset terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius