altmarius

cultură şi spiritualitate

Augusztusban jönnek a legjobb rajzfilmek Kecskemétre

Augusztus 11–15. között tartják a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. 23 ország közel 300 alkotása közül az előzsűri immár kiválasztotta a 15. fesztivál versenyprogramját. Öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar-díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is találhatóak.

6 európai TV-speciál, 22 európai és 8 magyar TV-sorozat, 16 magyar rövidfilm, 21 magyar alkalmazott animáció és 12 magyar diákfilm versenyez augusztus 11–15. között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén. A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd a fesztivál kínálatát, melyen a részvétel ingyenes.

Ide kapcsolódik:
Négy magyar animáció is versenyez az idei Annecy Filmfesztiválon

Az öt versenybe került egész estés animációból három történelmi témát dolgoz fel. A Kabul fecskéi című francia–luxemburgi–svájci animációs film Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec rendezésében 1998 nyarán, Kabulban játszódik. A romos várost megszállták a tálibok. Mohsen és Zunaira fiatalok, szerelmesek, és az erőszakkal teli hétköznapok, minden sanyarúságuk ellenére még hisznek a jövőben. De egy nap Mohsen meggondolatlanságot követ el, ami felborítja a terveiket.

Ilze Burkovska Jacobsen munkája, az Annecy-ban és Bucheonban egyaránt díjat nyert A kedvenc háborúm című norvég–lett alkotás az 1970–1990 között a Szovjetunióban felnőtt rendező személyes történetén keresztül mutatja be a hatalomnak a lakosság elnyomására irányuló ideológiai háborúját.

A kedvenc háborúm című norvég–lett alkotáshttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Still-05-300x169.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 747w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/My-Favorite-War-Stil... 600w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
A kedvenc háborúm című norvég–lett alkotás

Matthias Bruhn és Ralf Kukula rendezők a rendszerváltás 30. évfordulójára készült német–luxemburgi–belga–cseh családi kalandfilmje szintén történelmi témát dolgoz fel: a berlini fal leomlásának idején játszódó Fritzi – egy forradalmi mese című alkotása egy bátor kislány és egy kedves kutya a lipcsei hétfői tüntetésektől a szigorúan őrzött határokig ívelő izgalmas kalandjait meséli el. A német filmkritikusok 2019 legjobb gyerekfilmjének választották ezt az animációt, a film a pilseni JuniorFesten a legjobb animációs film díját nyerte el, a stuttgarti animációs filmfesztiválon pedig a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazták.

Fritzi - egy forradalmi mesehttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-300x158.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-1024x540.jpg 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-768x405.jpg 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-696x367.jpg 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-1068x563.jpg 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-796x420.jpg 796w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-24x13.jpg 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-36x19.jpg 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-48x25.jpg 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-560x295.jpg 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Fritzi-03-600x317.jpg 600w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
Fritzi – egy forradalmi mese

Anca Damian a Bucheon Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb animáció díját elnyert, Európai Filmdíjra jelölt költői és megindító filmje, a francia, román, belga koprodukcióban készült a Marona csodálatos kalandjai című alkotásának főhőse is egy kutya, egy mindig optimista, eltűnt gazdájához fanatikusan hű kóbor eb. A káprázatosan színes, lehengerlő képi világot a kortárs belga képregényművészet egyik legizgalmasabb alakja, Brecht Evens teremtette meg. A film arra emlékeztet, hogy milyen kevés is elég a boldogsághoz.

Marona csodálatos kalandjaihttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-300x162.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-1024x554.jpg 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-768x415.jpg 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-696x376.jpg 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-1068x578.jpg 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-777x420.jpg 777w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-24x13.jpg 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-36x19.jpg 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-48x26.jpg 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-560x303.jpg 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Marona-02-600x325.jpg 600w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
Marona csodálatos kalandjai

Végül a legendás Tomm Moore – aki korábban a Kecskemétfilm közreműködésével készítette a Kells titka című egész estés animációs filmjét – Ross Stewarttal alkotott Oscar- és BAFTA-jelölt filmjében, a Wolfwalkers-ben egy fiatal lány apjával Írországba utazik farkasra vadászni. De minden megváltozik, amikor összebarátkozik egy titokzatos törzsből származó, szabad szellemű lánnyal, akiről úgy hírlik, éjszaka farkassá változik.

Wolfwalkershttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-300x162.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-1024x... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-768x4... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-696x3... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-1068x... 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-777x4... 777w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-24x13... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-36x19... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-48x26... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-560x3... 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/07/Wolfwalkers_03-600x3... 600w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
Wolfwalkers

6 európai TV-speciál, 22 európai és 8 magyar TV-sorozat – többek között a Cigánymesék, a Kuflik és a Városi legendák –, 16 magyar rövidfilm – köztük Ulrich Gábor Dűne, Orosz Judit Odakint, Rofusz Kinga Otthon és Darabos Éva Pá, kis panelom! című alkotása – 21 magyar alkalmazott animáció – reklámspotok, videoklipek és szignálok –, valamint 12 magyar diákfilm versenyez augusztus 11–15. között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén. A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd a fesztivál kínálatát, melyen a részvétel ingyenes.

A részletes programért kattints ide! 

Vizualizări: 18

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor