Zöld út a lelki békéhez

[Magyar lap]

2019.11.04.BABICZKY ÁKOS

https://ng.hu/fold/2019/11/04/zold-ut-a-lelki-bekehez/

Sokan el se tudják képzelni, hogy ne egy nagyvárosban éljenek. Másokat pedig erőszakkal se lehetne arra kényszeríteni, hogy beköltözzenek egy nagyobb városba.

Central Park, New York

FORRÁS: DAVID HENDERSON / CAIA IMAGE / PROFIMEDIA

Vajon melyik tábornak van igaza? Kétségtelen, hogy a városi lét kényelmi szempontból rengeteg előnnyel jár, ugyanakkor az urbanizáció fokozódása jelentős terhet ró a környezetre. Ráadásul úgy tűnik, hogy az egészségünkre is káros hatással van a városi élet – fizikai és mentális szempontból is. Talán érdemes lenne elgondolkodni a vidékre költözésen?

A puszták népe a városba költözik
Tízezer évvel ezelőtt a Homo sapiens vadászó-gyűjtögető életmódot élt, közeli összhangban a természettel. Őseink néhány tucat, vagy maximum egy-két száz fős csoportokban járták a világot és élvezték annak gyümölcseit (szó szerint, és átvitt értelemben is). A pszichológia egyik legfiatalabb ága, az ún. evolúciós pszichológia szerint ez az az időszak és környezet, amihez az agyunk (és ezáltal a pszichénk) valójában alkalmazkodott. Más szóval ezek azok a körülmények, amelyek pszichológiai szempontból leginkább kedvezőek az embernek.

Bár ez a paradicsomi kép valóban ideálisnak tűnik, a korai emberi törzsek tagjai ugyanakkor kiszolgáltatottak is voltak, mivel nem hajtották még igájuk alá a Földön élő élőlényeket, nem volt se állattenyésztés, se növénytermesztés. Ebből következően az őskori emberek sokkal jobban függtek a természet kiszámíthatatlanságától. Ha egyik évben több volt a csapadék, valószínűleg bővelkedtek gyűjthető növényekben és nem szenvedtek hiányt. Más években viszont előfordulhatott, hogy nem volt elég táplálék az adott törzs által bejárt vidéken. Ez nagyobb (nép)vándorlásokhoz, éhínséghez, vagy szélsőséges esetben a csapat kihalásához vezetett.

Ugyanakkor ez a kiszámíthatatlanság nem csak negatív következményekkel járt. Az ősi Homo sapiens kénytelen volt kitalálni valami megoldást arra, hogy ne függjön ennyire a természet és az időjárás szeszélyeitől. És ez a megoldás volt a mezőgazdaság. Érdekes módon a kutatók ma úgy gondolják, hogy a növénytermesztés nem egy, hanem legalább tizenegy különböző helyen jelent meg a történelemben (gyakorlatilag valamennyi kontinensen, egymástól függetlenül), egy nagyjából hatezer éves periódusban (legkorábban 12, legkésőbb 6 ezer évvel ezelőtt).

Mivel a növénytermesztés helyhez kötött elfoglaltság, a korábban akár több száz négyzetkilométert is bejáró ember egyszer csak azon kapta magát, hogy szinte egész életét az ültetvényei közvetlen közelében élte le. A termesztett növényeket ugyanis folyamatosan gondozni kellett, időben be kellett takarítani, a betakarított terményt tárolni kellett a következő aratásig. Ráadásul őrizni is kellett a földeket, hiszen a többi Homo sapiens számára ugyanolyan értékes volt a termény – nem is beszélve a kártevő állatokról. Talán ezért írta Yuval Noah Harari nagy sikerű könyvében, hogy lehet, hogy nem is mi háziasítottuk a búzát, hanem az háziasított minket.

A mezőgazdasági forradalom azonban nem csak azt hozta magával, hogy az ember egész évben, sőt egész életében kiszámíthatóan el volt látva élelmiszerrel. Két nagyon fontos következménye volt a letelepedésnek. Egyrészt a történelem során először elkezdtek kialakulni állandó települések. Először csak falvak, de később sokkal nagyobb városok is. Másrészt pedig a korábban néhány tucat, vagy maximum 150-200 fős emberi törzsek hirtelen népesebbek lettek. Az Indus-völgyében már időszámításunk előtt 2600 évvel is voltak több tízezres városok. Az időszámításunk szerinti első évezredben Angkor, az akkori világ legnagyobb városa pedig egymillió lakóval büszkélkedhetett.

A városi (kék) és a vidéki (zöld) lakosság globális megoszlása az ’50-es évektől kezdve. Jól látható, hogy világszerte folyamatosan nő a városban lakók aránya, és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

FORRÁS: ENSZ

A városok jelentősége és zsúfoltsága a következő évezredekben pedig rohamos növekedésnek indult. Angliában például a 19. század elején még csak a lakosság 17 százaléka, a század végére viszont már a lakosság 72 százaléka élt városokban. Ez a trend – bár nem ennyire szélsőségesen – globálisan is megfigyelhető: az ENSZ szerint 2007-ben történt egy fordulópont, amikor a Föld lakosságának már több, mint fele városokban élt, szemben a 20. század eleji 15 százalékkal. (A globális urbanizációról nagyon látványos videót készített a Yale egyik kutatócsoportja.)

Ártalmas az egészségre
Történetük kezdetén a városok ideális terepet adtak a fertőző betegségek terjedésének. A korábban laza szerkezetű és limitált létszámú emberi csoportokat felváltották a sűrűn lakott, zsúfolt városok. Könnyű belátni, hogy egy ilyen környezetben sokkal könnyebben ütik fel a fejüket különböző járványok – és azok hatása is sokkal pusztítóbb lehet. A 14. századi nagy pestisjárvány például a városi lakosokat érintette a legkeményebben: a legzsúfoltabb helyeken akár az ott élők fele is áldozatául eshetett a járványnak.

Az urbanizáció mértéke a világon. A pirossal jelölt országokban a lakosság több, mint 80 százaléka él már városban. Ezzel szemben a sötétzölddel jelölt országokban ez az arány 20 százalék alatt marad.

FORRÁS: ENSZ

Szerencsére a 14. század óta sokat javult a városok higiéniája (pl. csatornázás, szemétszállítás, ivóvízhálózat), melynek fejletlensége vagy teljes hiánya nagyban hozzájárult a modernizáció előtti nagy városi járványok kialakulásához. Bár sok fejlődő országbeli városban mai is közegészségügyi problémát jelent a városok zsúfoltsága, szerencsére a fejlett országokban ilyen szempontból már nem rossz a helyzet. Ennek ellenére a városi élet számos nem-fertőző betegség kialakulásának kockázatát is megnöveli.

Ezeknek a betegségeknek a jelentős része a városi légszennyezéssel áll összefüggésben. Nem meglepő módon az asztma és COPD (krónikus obstruktív légúti betegség) előfordulása egyértelműen magasabb a városi lakosság körében a vidéken élőkhöz viszonyítva. A városokban felnövő gyerekek pedig különösen veszélyeztetettek.

Szintén komolyan megnöveli a tüdőrák kialakulásának kockázatát a városi légszennyezés. Egy 2008-as kutatás például arra az eredményre jutott, hogy a hosszútávú szállópor kitettség akár 15-20 százalékkal is megnövelheti a tüdőrákos halálozások számát. Egy 2011-es dán kutatás pedig a magas nitrogén-monoxid koncentráció és a tüdőrák kialakulása között talált pozitív korrelációt.

És ha mindez nem lenne épp elég, további kutatások arra jutottak, hogy a légszennyezés megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is. Sőt, egyre több olyan kutatási eredmény lát napvilágot, ami különböző központi idegrendszeri megbetegedések, például a skizofrénia és az autizmus kockázatának megnövekedését is a légszennyezésre vezeti vissza. Ugyanakkor ezek az összefüggések egyelőre nem tekinthetők általánosan elfogadottnak a szakértők körében.

Az mindenesetre biztos, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014-ben arra figyelmeztetett, hogy a légszennyezés évente kb. 7 millió emberi életet követel. Sajnos ez a szám azóta sem javult: a legfrissebb, 2019 márciusi becslés már 8,8 millióra teszi a légszennyezés miatt elhunytak számát.

Ugyanakkor van egy ellentmondásos megfigyelés is. Kínában a teljes lakosság kb. 5 százaléka elhízott. Ugyanez az arány a kínai városokban viszont 20 százalék körül van a WHO szerint. Ebből úgy tűnik, hogy a városi élet hajlamosít az elhízásra. Érdekes módon az Egyesült Államokban ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg: ott pont a vidéki lakosság érintett nagyobb arányban az elhízásban. Egy 2016-os tanulmány szerint ennek az oka az, hogy a vidéki lakosságra általában kisebb általános fizikai aktivitás jellemző. Úgy tűnik tehát, hogy ez a kérdés messze nem eldöntött még a népi-urbánus vitában.

A betondzsungel és a stressz
Az világosan látszik, hogy a fizikai egészségünknek nem tesz jót a városi élet. De vajon mi a helyzet a mentális egészségünkkel? Sokan magától értetődőnek tartják, hogy egy jó séta a parkban, vagy egy kellemes tavaszi kirándulás jót tesz az egészségnek. De a tudományos eredmények is alátámasztják ezt?

FORRÁS: SCIENCE PHOTO LIBRARY / SCIENCEPHOTO / PROFIMEDIA

Úgy tűnik, hogy igen. Nem rég jelent meg egy tanulmány angol, svéd és amerikai szerzők közreműködésével, aminek eredményei jó hírekkel szolgálnak a természetjáróknak. A közel húszezer résztvevő aktivitását két éven át monitorozó kutatás arra jutott, hogy azok, akik legalább két órát töltenek egy héten természetes környezetben egészségesebbnek bizonyultak és jobban is érezték magukat. Érdekes módon a végeredmény szempontjából mindegy volt, hogy több rövidebb, vagy egy hosszabb természetben eltöltött periódus volt a héten: a lényeg, hogy legyen meg a két óra összesen.

Hasonló eredményekről számolt be egy 2014-es angol cikk is. Ebben a kutatásban öt éven át vizsgáltak több mint ezer embert, akik ebben az időintervallumban lakóhelyet váltottak. Azok a résztvevők, akik zöldebb környezetbe költöztek (amit a lakóhely környékének zöldterület- és vízfelszín-borítottságával jellemeztek), szignifikánsan jobb mentális egészségnek örvendhettek a kutatás végén. Ennek épp az ellenkezője volt igaz azokra, akiknél csökkent a lakóhely környékének természetközelisége a költözés után: náluk szignifikánsan romlott a mentális egészség.

Mindez persze lehet, hogy nem hatja meg a döntéshozókat, akik sokszor csak az anyagi szempontokat tartják szem előtt. Márpedig egy új városi park építése vagy fenntartása komoly anyagi ráfordításokat igényel. Legalábbis sokan így gondolják.

Egy magyar tanulmány azonban arra jutott, hogy ez nem feltétlen igaz. A Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont (akik többek közt terület- és városfejlesztési kutatásokkal foglalkoznak) 2017-ben jelentetett meg egy tanulmányt, amiben megpróbálták számszerűsíteni, hogy milyen gazdasági hasznot hajt egy városi park. Az egész tanulmány bemutatása természetesen meghaladja ennek az írásnak a terjedelmét, de két fontos tanulságot érdemes kiemelni.

A tanulmány szerint egy új park (a tanulmányban konkrétan a Millenáris Széllkaput vizsgálták) akár évi 17,7 millió forintos megtakarítást jelenthet az államnak az általános egészségügyi kiadások csökkenésén keresztül. Ehhez jön még hozzá az helyi környezet hőmérséklet-csökkenésének hatása (hőszigethatás), ami további 7,8 millió forintos éves megtakarítást jelent a tanulmány szerint.

Természetesen ezeket az eredményeket érdemes megfelelő szkepticizmussal kezelni. Ugyanakkor mindenképpen jó az az irány, hogy szakmai anyagokkal és számszerűsíthető eredményekkel próbálják meggyőzni azokat, akik érdemi befolyással lehetnek egy új park vagy liget megépítésére – vagy éppen meg-nem-építésére. Függetlenül a pontos számadatoktól és anyagi megtakarítástól, úgy gondolom, hogy a városi környezet zöldítésével mindenki csak nyerhet.