altmarius

cultură şi spiritualitate

Vigh Andrea: „Nem törünk össze, akármi történjék is”

A Liszt Ferenc Zeneakadémia állta a sarat, sőt, mert újítani annak ellenére, hogy az egyetlen olyan intézmény, melyet oktatási és kulturális szempontból egyaránt sújtott a pandémia. Az intézmény rektorát, dr. Vigh Andreát a múlt év megpróbáltatásairól, az idősebb közönség digitális platformokra való átállásáról és a Magyar Zene Napjáról Csepelyi Adrienn kérdezte.

– Sok nehéz korszaka volt már a Zeneakadémiának, ám olyasmire, amivel az utóbbi másfél évben szembe kellett néznie, korábban még nem volt példa. Az intézményben magas a külföldi diákok aránya, a koncertek sok embert megmozgató közösségi események, a nemzetközi sztárszólisták és zenekarok jelentős része is külföldről érkezik…

– Ez mindenki számára szívszorító és súlyos helyzet volt – most is az. Ha az oktatási oldalt nézem, az volt a fantasztikus – és innen is szeretném mindenkinek megköszönni a segítségét –, hogy a külföldi diákokról nem kellett lemondanunk. Pedig őszintén bevallom, 2020-ban azt gondoltuk, hogy ha meg is oldjuk a felvételi vizsgák online lebonyolítását, nagyon sokan akkor sem lesznek képesek eljönni, és elkezdeni a tanulmányaikat a járványhelyzet miatt. Legnagyobb megdöbbenésünkre a felvételt nyert külföldiek hatvan százaléka eljött, vállalták a karanténokat, a teszteléseket, mindent. Ez hatalmas dolog.

(…)

 Mi a helyzet az intézmény másik, kulturális „lábával”?

– A mindenkor aktuális rendelkezéseknek megfelelően tudtuk fogadni a zenei előadó-művészet szereplőit. Amikor szigorúan zárni kellett, akkor csökkentett létszámú zenekarok és kamaraformációk léptek fel, betartva a szabályokat a távolságtartástól a maszkviselésig és a fertőtlenítésig. Nem is alakult ki nálunk gócpont. Amikor pedig jött egy kis nyitás, még mindig defenzívek voltunk. A koncertjeinket streameltük, ez is nyújtott lelki többletet a közönségünknek és nekünk is. Olyan visszajelzéseket kaptunk, amelyek megerősítették, hogy pont a pandémia idején kiemelkedő jelentőségű a lelki egyensúly megőrzése, mert kihat a fizikai tűrő- és állóképességre is.

(…)

 A komolyzenével kapcsolatban állandó téma a közönség elöregedése. Az önök törzsközönsége mennyire volt elérhető, megtartható online?

– Kicsit aggódtunk, hogy ez mennyire megugorható a látogatóinknak, de nagyon örülünk, hogy közönségünk nem adta föl, és az idősebb korosztály is tudott csatlakozni. Emellett újdonságnak számít, hogy rengeteg fiatal kapcsolódott be a közvetítéseinkbe.

 Tehát lényegében elértek egy új közönségréteget is?

– Igen, ezt igazolják a felmérések. Teljesen természetes, hogy a tizenéveseket inkább a könnyűzene vonzza, a cél azonban az, hogy ismerkedjenek meg azokkal az értékekkel is, amelyeket a klasszikus zene képvisel. Ha ez megtörténik, akkor tudatos, jó zenefogyasztó válik belőlük minden fronton. Az utóbbi időszakban úgy tapasztaltam, hogy nagyon sokat fiatalodott a klasszikus zene közönsége.

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

16 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

6. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

7. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

8. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro 11. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

12. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

19. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

20. TIMBREE

www.timbree.ro

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

25. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro 26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor