cultură şi spiritualitate
2023. augusztus 19-én, a fotográfia világnapján ünnepélyes kertek között nyílt meg Sepsiszentgyörgy főterén Máté Bence: Vértelen vadászat című fotókiállítása.
A tárlat egy rendhagyó fotóinstalláció, amely tizenöt U alakú megvilágított padlózott paravánon több mint hatszáz fényképet mutat be. A beépített fénytechnika működését 70 ezer led izzó látja el, 333 négyzetméternyi üveg felületen. A szerkezetek össztömege 23 tonnát nyom, melyeket két kamionnal szállítottak a romániai megyeszékhelyre.
Máté Bence a láthatatlan madárfotós, tizenhárom évesen kezdett el fotózni. A világ legrangosabb természetfotó fotópályázatán, a BBC Wildlife Photographer of The Year versenyen, ő az első és jelenleg az egyetlen olyan fotográfus, akit az év ifjú természetfotósának, illetve az év természetfotósának is megválasztottak. Kiérdemelte a magyarországi nemzeti parkok nagykövete címet. A hazai és nemzetközi rangos fotópályázatok többszörös győztese, nem egyszer volt a sepsiszentgyörgyi Transnatura fotóklub nemzetközi fotóversenyének díjazottja is.
A közel húsz év terméséből válogatott fotókat eddig Magyarországon tíz nagy városban láthatta a közönség, majd Strasbourgban mutatták be, és a tizenkettedik állomás Székelyföldön várja a közönséget. A tárlat beépített szenzorai Sepsiszentgyörgy főterén, a megnyitó előtti négy napban közel négyezer látogatót számoltak.
Máté Bence első medvelesét Romániában Tusnádfürdőn építette meg Böjte Csaba ferences rendi szerzetes meghívására, aki bátorította, hogy a Kárpát-medencében érdemes medvéket fotózni.
Demeter János a Vadon Egyesület elnöke elmondta, hogy annak idején az egyesület keretében működő Transnatura Fotóklub felfigyelt arra a fiatal fotósra aki megnyerte a világversenyt és elkezdték követni munkásságát. Amikor ugyanis a fotóklub kiírta első versenyét, meglepetés volt, hogy Bence, a mögötte lévő szakmai tudásával, fontosnak tartotta a részvételt, ez pedig növelte a pályázatok színvonalát. Személyes találkozásra több év eltelte után került sor a Gödöllői Királyi Kastély parkjában, Máté Bence nagyszabású kültéri kiállításán. Demeter János ekkor elhatározta, hogy ezt a nagyszerű képanyagot Sepsiszentgyörgyre is elhozza, ám közbejött a világjárvány, így 2022 októberében tudtak csak érdemben tárgyalni a kiállításról, mely 2023 augusztus 19-én nyílt meg.
Az eseményen részt vett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is, akire Bence példaképként tekint. Találkozásuk után, megkeresésemre a következő gondolatát osztotta meg: „Amíg nem ismertem Máté Bencét és nagyszerű képeit, addig valahogy tévesen azt hittem, hogy csak mi emberek élünk ezen a Földön… Az ő képein keresztül fedeztem fel, hogy drága szülőföldünkön osztozom a kócsaggal, a rókával, a kis vidrával, a medvével, a réti sassal és még sok más izgalmas élőlénnyel. Máté Bence nyomában ha elindulunk, a világ kitárul, így lett sok új szárnyas, bundás testvérem! Gazdagabb, színesebb, igazabb lettem általa és ezt hálás szívvel köszönöm nem csak neki, hanem a fényképezőgépének is!”
Máté Bence természetfotós megköszönte a szervezést a Vadon Egyesületnek, valamint Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának a finanszírozást, az engedélyek beszerzését, a képanyag őrzését, hiszen ezek olyan kötelező faktorok, amelyek nélkül a kiállítás nem valósulhatott volna meg.
A továbbiakban a természetfotós kifejtette, hogy a nyugati országok nagyon sok szempontból fejlettebbek, mint mi. Technikailag, gazdaságilag előttünk járnak, viszont nagyon jól tetten érhető az, hogy minél fejlettebb egy ország annál kevesebb természeti értéke van. Amikor egy nyugati országból jön hozzánk a vendég, mindig rácsodálkozik, hogy Magyarországon milyen gazdag az élővilág. Amikor Erdélybe megyünk, akkor mi csodálkozunk, hogy ott még annál is gazdagabb az élővilág. Legyen ez egy gondolatébresztő, hogy amíg az itt élő emberek nyugati életkörülményekre vágynak, addig a nyugati ember visszavágyik azokra a természeti értékekre, amelyek itt még megvannak.
A kiállításnak talán az a legfontosabb mondanivalója, túl a vizuális élményen, hogy a felvételek több mint ötven százaléka a Kárpát-medencében készült. Vigyázzunk természeti értékeinkre a hétköznapokban is, és próbáljuk megőrizni a benne rejlő szépet!
Máté Bence természetfotós szabadtéri kiállítása Sepsiszentgyörgyön 2023. szeptember 24-ig látható.
Írta és fényképezte: Huszár Szilamér
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius