altmarius

cultură şi spiritualitate

Új út a Duna-parton: harmincéves a 6-os út bevezető szakasza

Írta: Domonkos Csaba
Egy főút bevezető szakasza ritkán izgalmas, ám 30 évvel ezelőtt a 6-os út új nyomvonalat kapott Budapesten belül. Az új út a Duna-parton fut végig, ami Dél-Buda közlekedésének egy rendkívül fontos elemét változtatta meg.

Budapest közlekedése az 1990-es évek első felében egész más képet mutatott, mint ma. Ugyan kisebb volt a forgalom, kevesebb volt az autó és a kamion, de azok csak a tágabban vett belváros érintésével tudtak átkelni Budapesten. Teljesen megszokott látvány volt, hogy a kamionok a Nagyszőlős utca – Október 23. út – Petőfi híd nyomvonalon haladtak, illetve álltak a dugóban. Az M0 még kezdeti csírájában létezett csak, és a Hungária körút sem ölelte teljesen körül Budapestet. Az 1990-es években az autópálya-építések is lassan haladtak, Budapest egyszerűen fuldoklott.

A Petőfi híd forgalma az 1980-as években (Fotó: Fortepan, Magyar Rendőr) 

Dél-Buda igencsak rossz helyzetben volt, hiszen a két nagy autópálya a forgalmat a Nagyszőlős utcára és a BAH-csomópont felé vezette, egyszerűen nem volt más út. Ráadásul délről, a 6-os út felől érkező gépjárművek Nagytétény és Budafok sűrűn beépített területein haladtak keresztül, és próbálták elérni a sokáig legdélibb budapesti dunai átkelőt, a Petőfi hidat.

A 6-os út egy régóta létező főútvonal, mai számát 1934-ben kapta, amikor újraszámozták a magyar főutakat. Az út eredetileg a Nagytétényi útba futott bele, de ez a szakasz már az 1980-as évekre nagyon zsúfolttá vált. Az 1987-es számítások szerint a 6-os úton 20 ezer egységjármű (a forgalomszámlálásnál használt fogalom) közlekedett, ami fele volt az M1-M7 bevezető szakasz akkori forgalmának, tehát kifejezetten sűrűnek volt mondható. A helyzet csak kicsit javult azzal, hogy 1990-ben átadták a Deák Ferenc hidat, de az akkor még Hárosinak nevezett híd alig kötött össze valamit, hiszen az M0, ahogy írtuk, még csak néhány kisebb szakaszt jelentett, ezért a belvárosi forgalomra jelentős hatással nem volt még. 

Azt mindenki tudta, hogy Budapesten fejleszteni kell a közlekedést, új hidak és új külvárosi elkerülő utak kellenek. A 6-os út átépítése és kiszélesítése már az 1980-as évek második felében a tervek között volt, amely beruházásnak része volt a budapesti szakasz új nyomvonalón való elvezetése, mégpedig az eddigi úttól keletre, a Duna partján.

A konkrét építkezés már a rendszerváltás után, 1991-ben indult meg, és 1993. augusztus 24-től a forgalom már birtokba is vehette az új nyomvonalon haladó utat. A Pesti Hírlap című újság 1993. augusztus 25-én így számolt be az átadásról:

„A most fogalomba helyezett XXII. kerület, Duna utca—Háros utca közötti szakaszon közlekedve elkerülhető a túlzsúfolt Leányka utcai felüljáró, s lehetőség nyílik arra is, hogy Nagytétény és Budafok mentesüljön a súlyos környezetszennyezést okozó átmenő forgalomtól.”

A teljes beruházás akkor 1,5 milliárd forintba került, és a munkákat a tervezett EXPO költségeihez sorolták mint olyan munkát, amely szükséges az 1995-ben (majd 1996-ban) tervezett világkiállítás sikeres megvalósításához. Az új út akkor még 2x1 sávon, 4,7 kilométer hosszan vezetett, jórészt a Duna-parton, a vasút és a folyó között. Igaz, sok helyen elkészültek azok a földmunkák, amelyek a későbbi 2x2 sávos bővítéshez voltak szükségesek.

Az 1980-as években tervezett úthálózat (Forrás: 1995-1996 Dél-Budapest közlekedésének fejlesztése, FÖMTERV) 

Míg épült az út, 1991 és 1993 között jelentős változások történtek a tervekben a dél-budai közlekedést illetően, ami a 6-os útra is kihatott. Az 1991-ben még csak tervezett, viszont 1993-ban már épülő Lágymányosi, mai Rákóczi híd körül ugyanis óriási viták voltak, a XI. kerület és a fővárosi önkormányzat a szükségességét is vitatta, a híd budai hídfőjénél lakók pedig élénken tiltakoztak a tervezett úthálózat, nevezetesen a Hamzsabégi út kiépítése ellen.

Az eredeti tervek ugyanis arról szóltak, hogy a Lágymányosi híd forgalma a Hamzsabégi úton kapcsolódott volna az M1-M7 autópályához, a 6-os út pedig a Budafoki úton, illetve egy, a Kopaszi gát partján futó Duna-parti úton keresztül jutott volna el a Hungária körútig. Az útnak kiemelt szerepe volt abban, hogy kapcsolatot létesítsen az M0 és annak déli hídja, valamint a Hungária körút között. A fejlesztési tervekben ugyan szó volt a Szerémi útról, ami az 1990-es évekig csak papíron létezett, de a tervekben csak egy helyi, 2x1 sávos útként szerepelt.

A beruházás egyik célja volt, hogy tehermentesítsék a Leányka utcai felüljárót. A felüljáró átadásakor, 1966-ban (Fotó: Fortepan, Fömterv) 

A terveket azonban 1992–1993-ban megváltoztatták, és a Lágymányosi híd forgalmát elkanyarították délre, és bekerült a közlekedési elképzelésekbe a Szerémi út és a déli tehermentesítő út, azaz az Egér út (ami tulajdonképp a majdani Galvani úti híd budai levezető szakasza), ám ezek csak a 6-os út új bevezető szakaszának átadása után épültek meg. Szerencsére a 6-os új bevezető szakasza igen jól illett ezekhez az új elképzelésekhez, ezért a forgalmát ma már leginkább a Szerémi út viszi tovább a városba, de az átmenő forgalmat elvezeti az időközben szintén megépült M0-s út is. 

Nyitókép: A 6-os út Budapesten a Nagytétényi úton keresztül érte el a Belvárost. A Nagytétényi út az 1960-as években (Fotó: Fortepan, UVATERV) 

Vizualizări: 5

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor