altmarius

cultură şi spiritualitate

avagy hogyan mozdítsuk ki a gyereket a számítógép elől

 http://abatur.blog.hu/2017/08/25/tundermese_a_regeci_varbol

Bitang nehéz a gyereket kimozdítani a kütyük elől. Főleg, hogy a szülői példamutatás nagyon fontos, és én is a gép előtt ülök egész nap. (Én mondjuk nem szórakozási motivációval.) A mozgásra rávenni mégnehezebb,  a túrázás meg a nonplusultrája a felsorolásnak.

„Tök uncsi, nincs ott semmi, majd nézhetem a fákat egész nap … „ (mindezt fejhangon) Remélem ismerősen hangzik a mondat, és nem csak az én gyermekem ilyen érdektelen a természet kínálta szépségek iránt.

Történt ugyanis egyik nap, hogy kitaláltam: vegyük be a Regéci várat. Erre mondanom sem kell, jött a visszhang: Én nem szeretnék a Regéci várba menni!  Az olyan unalmas.

Fotó: Krizsán Csorba Krisztina


Na ez az a pont, ahol latba kell vetni az összes fegyvert egy szülőnek, hogy valamivel megmozgassa a gyerek fantáziáját és lábait.  És akkor belekezdtem:

Tudod Csillagom, élt a regéci várban egy unatkozó királykisasszony.  Mindenféle játéka volt: Lego, X-box, csillámtetkó, arcfestés, puzzle, babák tömkelege, játékkonyha, fel sem lehet sorolni, mennyi mindennel lehetetett volna játszani a kis királylánynak, de őneki minden unalmas volt, csak a mesék világa kötötte le, amit naphosszat a laptopján nézegetett.  Még arra is lusta volt, hogy a családjával közösen étkezzen;  szolgák hada hordta be a szobájába a finomabbnál finomabb ételeket, viszont még étvágya sem volt szegény papírfehér lánykának, akit még a napfény sem csókolt arcon. Sokat is betegeskedett, mivel se nem mozgott, se nem evett eleget.

(ekkor már félúton kaptattunk a hegyre :-) )

A király nem tudta tovább nézni, ahogy a lánya szenved, így kihirdette a királyságban, hogy aki a lányát kimozdítja a négy fal közül, annak adja a fele királyságát és a királylány kezét.  Jöttek a kérők Abaújból, Zemplénből, határon innen és túlról. Hoztak gördeszkát, rollert, görkorit, hívták strandra, horgászni, shoppingolni a lányt, de az nem volt hajlandó kimozdulni. Csak görnyedt a filmek előtt. Már a századik karszalagot kapta a szomszédos ország hercege, de a királylányt egyik sem érdekelte.

A királykisasszony megunta a körülötte hemzsegő tömeget, ezért fogta a laptopját, szólt a kocsisnak, hogy vigye a közeli Kopenyina hegyen található nyaralójukba. Jól gondolta, hogy ott nem találnak rá egy darabig.  A nyaraló közelében lakott az erdész a családjával. Az erdész fia egész nap az apjával járta az erdőt, mezőt, rétet, és este hazaérve édesanyjának mesélt a nap eseményeiről. A királylány hálószobájának ablakán keresztül minden nap beszűrődött a fiú élménybeszámolója.  Úgy írta le a fiú a nap történéseit, hogy a királylány nem akart kimaradni ezekből.

Megkérte az egyik nap az erdészt, hogy vigye el őt is magával. Másnap el is mentek Mogyoróskára. Font a fiú a királylánynak mezei virágokból koszorút, sétáltak a patakban mezítláb, gyűjtöttek gombát, amit hazaérve az erdész felesége gyorsan meg is főzött, és jóllakatta vele az éhes csapatot. Másnap Regéc felé vették az útjukat, ahol a helyi tanyára betérve a háziasszony megmutatta a gyerekeknek az állatokat: a bocikat, a kecskéket, a baromfiakat, a lovakat, megkínálta őket az éppen akkor készült ebéddel, és befogta őket a szilvalekvárt főzni.

Csonkás Tanya  Fotó: Mandalaház Boldogkőváralja

Következő nap a király megtalálta a lánya nyomait a nyaralóban, viszont a lemerült laptop, és az üres szoba nem nyugtatták meg. Feldúlva kereste a királylányt, aki egy pár percen belül érkezett meg kacagva, pirospozsgásan, vidáman az erdész fiával.  Semmit nem kérdezett, mert tudott mindent. A csillogó szemek, és a cinkos összenézések elárulták, hogy a lány igazán boldog. Az erdei séták meghozták az étvágyát is a királylánynak, és a betegségek is elkerülték már aztán a kishölgyet. A király látta, hogy a természet közelsége adja a lányának az igazi boldogságot, így hagyta, hogy lánya maradhasson a Kopenyinán. Az idő telt múlt, a fiatalok egymásba szerettek, és a király áldását adta a frigyre, és nekik adta a fele királyságot. Itt a vége, fuss el véle.

 szallas-mogyoroska-varhegy-vendeghaz-004-28123.jpg

Várhegy vendégház Mogyoróska

Közben megjártuk a Regéci várat. A várból elénk táruló Zempléni hegységben véltük felfedezni a királyi nyaralót, ahol a királylány és az erdész fia izgalmas kalandokat éltek át. A várból lefelé betértünk a tanyára, ahol az állatok ugyanúgy ott voltak, ahogy a mesében, és a háziasszony megkínált minket az éppen akkor készült ebédből.  Úgy jártunk mint a kiskirálylány, jó étvággyal és pirospozsgásan lett vége a napnak.

És megyünk máskor is! – (ezt nem én mondtam  :-)  )

 

Vizualizări: 54

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

201 state 

(ultimul: Mauritania)

Numar de steaguri: 263

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 41

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

16 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

6. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

7. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

8. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro 11. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

12. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. EDITURA ARGONAUT

https://www.editura-argonaut.ro/

19.EDITURA MEGA

https://edituramega.ro/

20. TIMBREE

www.timbree.ro

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

25. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro 26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor