Ismeretes, hogy egy-egy árvíz kialakulását több tényező határozhatja meg, így például a település fekvése, a kiáradó folyó vízgyűjtő területe, vízhozama; az évszak, az időjárási viszonyok, többek között a hőmérséklet, a csapadék mennyisége és eloszlása.
Budapestet észak-déli irányban kettészeli Európa legnagyobb folyama a Duna, amely lehetővé tette számos település kialakulását, továbbá természeti erőforrásokkal, építőanyaggal szolgált, védelmet nyújtott, ugyanakkor kereskedelmi útvonalakat biztosított. A felsorolt pozitív hatások mellett a Duna mellett kialakult települések lakóinak számolniuk kellett a folyó mint természeti elem, folyamatos változásaival. A Duna rendszeresen kiöntött a szabályozása előtt – erre mutat a mederben a homokos-kavicsos üledékréteg. A vízhozam gyakori ingadozása, a jeges torlódások mind komoly veszélyforrást jelentettek. Immár 200 éve, 1823-tól működött vízmérce Pest városában.
Az 1838-as árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén, a Bródy Sándor utcai oldalon (Fotó: Wikipédia)
Közép-Európa folyóin, patakjain, így a Dunán is leggyakrabban két árhullámot különböztethetünk meg. A jeges ár a téli hónapok végén, a zöldár jellemzően a nyár első felében következik be. Nem véletlen, hogy a folyószabályozás gondolata először a jelentős mértékű 1775-ös jégzajlást követően merült fel. Mértékként az akkori vízszint magasságát tekintették. Pesten megerősített védőgátat készítettek, azonban a budai oldalon ezt elmulasztották. A neves vízügyi mérnök, Vasvári Pál (1795–1846) 1838 március elején hívta fel egy nagyobb árvíz valószínűségére.
Sajnos a Vasvári által jelzett árvíz még ugyanabban a hónapban valóra vált. Több tényező együttes hatására történt, hogy Pesten, Budán és Óbudán napokra víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő part menti területek. Az időjárás jelentős enyhülése következtében a Duna nyugati vízgyűjtő területein a hótakaró gyors olvadásnak indult. Ugyanakkor a Kárpát-medencében megmaradt a fagypont körüli hőmérséklet, ezért az ár nem tudott levonulni a jeges mederben.
.jpg)
Korabeli metszet a mentésről, 1838
A március 13. és 18. közötti nagy dunai árvíz jelentős pusztítást okozott Pest-Budán. Főleg az alacsonyabban fekvő pesti oldalt érte nagyobb károsodás. A víz Pesten nem csupán a belvárosi részt öntötte el, hanem az akkoriban külsőnek számító kerületekben, a Ferencvárosban és a Józsefvárosban is jelentős károkat okozott. Csupán a kissé kiemelkedő területek maradtak szárazon. Az árvíz március 15-én tetőzött; ekkor mindhárom városban rendkívül magasan állt a víz. A legmagasabb vízállást a Dunának egy kiszáradt, alacsonyan fekvő ága mentén mérték (a mai Nagykörút nyomvonalán), a szintén mélyen fekvő Józsefváros, Ferencváros és Terézváros területén a víz mélysége elérte a két métert, a 2,6 méteres maximuma Ferencvárosnál volt.
Harc az árvízzel az Üllői úton Klette Károly kőnyomatán (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)
A budai oldal magasabban fekvő részeit kevésbé fenyegette az árvíz, azonban a Vízivárosban így is nagy károkat okozott. Mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védőtöltésekben bízva nem számított ilyen mértékű árvízre, a mentési munkálatok csak 1838. március 14-én indultak meg. A töltések magassága az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét is elérte. A gátak azonban nem bírtak ellenállni a hatalmas víznyomásnak és átszakadtak. A mentés megszervezésére József nádor Lónyay Jánost nevezte ki árvízi királyi biztosnak.
A lakosságot csónakokkal mentették. Arra törekedtek, hogy az embereket az erősebb házak emeleteire, padlásaira vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekítsék. Az árvíz következtében mintegy ötvenezer lakos veszítette el a hajlékát. Tízezren kaptak ideiglenes szállást a mai Ludovika téren álló Ludoviceum akkoriban újnak számító épületében. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamarosan megteltek menekültekkel, mint a Deák téri evangélikus templom vagy a ferences templom a Ferencesek terén.
Az árvízi hajós, Wesselényi Miklós emlékére készült dombormű a belvárosi ferences templom külső homlokzatán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A mentésből sokan bátran kivették a részüket. A legnagyobb hírnévre közülük báró Wesselényi Miklós (1796–1850) tett szert, akit az utókor is az „árvízi hajós” néven tisztel. Az árvíz néhány nap alatt levonult. A jelentős károk az akkoriban használt építőanyagokra (például vályog), a sűrű beépítésre és az alapozás nélküli építési technológiára is visszavezethetők.
Az árvíz szintjét jelző tábla (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)
Az árvíz során a korabeli feljegyzések tanúsága szerint a pesti oldalon 2281 ház semmisült meg, 827 súlyosan megrongálódott, és 1146 maradt meg épségben. Ugyanakkor Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 súlyosan megsérült, míg 2023 épület sértetlenül megmaradt. Pesti volt a nincstelenné vált 22 ezer lakos többsége, ahogy az árvíz 153 halálos áldozatából is 151-en pestiek voltak.
A nagy dunai árvíz nemcsak Pest-Budán, hanem összesen 24 településen pusztított a Duna magyarországi szakaszán Esztergomtól Szabadszállásig. Összesen 10 ezer ház semmisült meg, további 4 ezer megrongálódott. Az árvízkár mértéke – becslések szerint – 14 és 70 millió forint között mozgott.
A károk összeírása, felmérése nyomban megkezdődött az árvíz elvonulása után. Az akkori Pest-Pilis-Solt vármegyei Közgyűlés 1838. április 10-én döntött az összeírás módszertanáról, amelynek javaslata a József nádor által 1808-ban életre hívott Szépítő Bizottmány szakmai ajánlásain alapult. Széles körű adakozás indult meg határainkon innen és túl; Liszt Ferenc például nyolc koncertet adott Bécsben, amelynek bevételéből támogatta a helyreállítást. A munkálatok során az építési szabályokat szigorították. Több helyen emléktáblákat helyeztek ki, amelyek az adott helyen az árvízi vízszintre emlékeztettek.
A budai Fő utca víz alatt az 1876-os árvíz idején (Forrás: Tarr László: Délibábok országa, Magyar Helikon, Budapest, 1976)
Az 1838-as árvíz tanulságai nagy lökést adtak a Duna szabályozását célzó terveknek. A reformkori vitákat csak a kiegyezés után követte a megvalósulás. Reitter Ferenc ismételten felvetette a Duna szabályozásának gondolatát. A szabályozási tervek1870-re készültek el, a munkálatok pedig 1872-ben ténylegesen megkezdődtek. Az új árvízvédelmi rendszer hamarosan, 1876-ban „vizsgázott”: bár a jeges ár kisebb károkat okozott Budán és Óbudán, a pesti oldalt lényegében sértetlenül sikerült megőrizni.
Nyitókép: Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház téren, 1838 (színezett akvatinta)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius