altmarius

cultură şi spiritualitate

Tejszínhab-szobrot állítottak fel London központjában

A hübrisznek és a közelgő összeomlásnak állít emléket Heather Phillipson óriási tejszínhab-szobra, amelyet július 30-án lepleztek le a londoni Trafalgar tér negyedik talpazatán.

A brit főváros szívében, a Trafalgar tér északnyugati sarkában áll a negyedik talpazat: egy 19. században készült hasáb alakú építmény. A negyedik talpazat több mint 150 évig üresen állt, mivel nem volt pénz az eredetileg odaszánt szoborra, de 1999 óta különböző kortárs művészeti alkotások színterévé vált.

Július 30-ától Heather Phillipson The End című szobrát láthatja a közönség a negyedik talpazaton. A kilenctonnás alkotás tejszínhabkúpot ábrázol a tetején egy szem cseresznyével, a tejszínre szállt léggyel és a cseresznyén landoló drónnal. A szervezők szerint a szobor a hübrisznek (az önteltség vétkének) és a közelgő összeomlásnak állít emléket – olvasható a BBC News honlapján.

Phillipson elmondta, hogy 2016-ban kapta az ihletet, amikor a britek az Európai Unióból való kilépésre szavaztak, és Donald Trump elindult az amerikai elnökválasztáson.

„A felvert tejszín kissé nehezen kezelhető anyag, tele van levegővel, így bármikor összeeshet, és én is így éreztem magam akkor” – idézte fel a művész hozzátéve, hogy ezt a bizonytalanságot csak fokozták az utóbbi idők eseményei, köztük a koronavírus-járvány.

A cseresznyére illesztett drón kamerája a Trafalgar tér egy darabjáról ad élő képet, amelyet a ide kattintva lehet látni.

A több mint kilenc méter magas alkotás az eddigi legmagasabb mű, amelyet az utóbbi két évtizedben a negyedik talpazatra állítottak. Phillipson elárulta: olyan hosszú szárat akart készíteni a cseresznyének, hogy vetekedjen a tér közepén álló Nelson-szobor magasságával. A szobor leleplezését négy hónappal el kellett halasztani a járvány miatt, de az alkotás 2022 tavaszáig a talapzaton marad.

Legutóbb, 2018-tól Michael Rakowitz’s The Invisible Enemy Should Not Exist című szobra állt negyedik talapzaton.

Vizualizări: 6

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor