Római katolikus egyház - 2

[Magyar lap]

Világstatisztika (2004/2006)

Katolikusok aránya a világ országaiban.

2006-ban a katolikus egyháznak 1 milliárd 131 millió tagja volt.,[66] és 1950 és 2005 között 251%-os növekedést mutat a világnépesség 253%-os növekedésével szemben. A katolikusok a világ összlakosságának 17,4%-át képviselik. A legnagyobb mértékben Ázsiában és Afrikában nő a katolikusok aránya, míg a legkevésbé Európában. A katolikus egyház magába foglalja a keresztényeknek több mint a felét, így a világ legnagyobb keresztény egyháza, de a világvallások tömbjei között is az első helyen áll.[67]

Az egyház a leggyorsabban Afrikában terjed, 1978 és 2004 között 171,8%-kal nőtt, s így a kontinens 17%-a katolikus.[68] A legmagasabb arányban katolikus afrikai országok: Seychelle-szigetek (82,3%), Egyenlítői-Guinea(80%), Lesotho (70%), és Burundi (62%), de a legnagyobb létszámú egyház a Kongói Demokratikus Köztársaságban van (30 millió 277 ezer fő).

A másik gyorsan növekvő kontinens Ázsia, ahol 1978 és 2004 között a növekedési arány 80%-ot mutatott. Ázsiában a vallások között a katolikusok aránya kicsi (3%), de egyes országokban jelentős katolikus kisebbség van. A legnagyobb arányban Kelet-Timorban (97%) és a Fülöp-szigeteken (81%) vannak katolikusok (ahol a legtöbb ázsiai katolikus is él: 71 millió 77 ezer fő), de jelentős számban vannak Indiában (17 millió), Kínában (9 millió 800 ezer) és Indonéziában is (7 millió 380 ezer).

Óceániában stagnálnak a számadatok, bár a katolikusok aránya kicsit nőtt a lakosság között (25%-ról 26%-ra), a papok és szerzetesek száma jelentősen visszaesett. A legnagyobb arányban Palauban van jelen az egyház (41,6%), a legtöbb katolikus pedig Ausztráliában él (5 millió 304 ezer fő, ami a lakosság 26,4%-a). Jelentős számú kisebbség él Pápua Új-Guineában is (33%).

Dél-Amerika hagyományosan katolikus földrész, és néhány ország kivételével mindenhol jelentős többségben élnek katolikusok, mint Bolívia (95%), Ecuador (95%),Venezuela (95%), és Argentína (92%). A legtöbb katolikus Brazíliában él: csaknem 137 millió fő. Dél-Amerikában 7500 hívő jut egy papra (Európában 1300 hívőre jut egy pap), és mivel a papi hivatás lassabb mértékben nő, mint a katolikusok száma, ez az arány egyre rosszabb.

Közép-Amerikában szintén hagyományosan magas a katolikusok száma. Jamaica és Trinidad és Tobago kivételével mindenhol többségben vannak a katolikus hívők. Honduras 97%-a, a Dominikai Köztársaság 95%-a, Puerto Rico és Panama 85%-a katolikus. Itt a legtöbb hívő Guatemalában él (11 millió 65 ezer).

Észak-Amerika legkatolikusabb országa Mexikó (76,5%; illetve 83 millió 155 ezer fő), de Kanada 42,6%-a szintén katolikus, és az egyház nagy számban van jelen az Amerikai Egyesült Államokban is (70 millió 976 ezer; a lakosság 24%-a).

Európában nő a legkisebb arányban a katolikusok száma, de itt a népességszaporulat is igen alacsony, ezért a katolikusok aránya nagyjából azonos az 1978-as adatokkal (40% körül). A papi, illetve szerzetesi hivatás nagy arányban csökken (20, illetve 46%), de az állandó diakonátus intézménye itt növekszik a legjobban a világon: 829%. A legkatolikusabb európai országok: Vatikánváros (100%), Málta (95,3%), San Marino (95%), Spanyolország (94%), Monaco, (90%), Olaszország(90%), Lengyelország (89,8%), Írország (88,4%), és Horvátország (87,8%).

Az 1970–1990 közötti években igen nagy hivatásbeli válságot élt meg az egyház, de világviszonylatban a papság létszáma 1998 óta folyamatosan növekszik, és 2006-ban már 700 fővel többen voltak, mint egy évvel korábban. A papság száma főként Ázsiában nő: a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Japánban, Vietnambanés Indiában; az utolsó helyeken a Franciaország, Belgium és Hollandia van.[69] Európában a legmagasabb a papok száma (2004-ben 199.978 fő), viszont itt a legrosszabb a növekedési ráta: 1978-hoz viszonyítva 20,2%-os csökkenés, míg Afrikában ez az arány 84,7%-os növekedést mutat.

A szerzetesi hivatások száma jelentősen csökken a világon (1978-hoz viszonyítva 25%), a kivétel Afrika és Ázsia, ahol viszont egyre nagyobb számban jelentkeznek a szerzetesrendekbe. Itt a növekedés 55, illetve 52%.

Néhány 2009-es statisztikai adat

• A katolikusok száma az egész világon: 1 180 665 000 (az össznépesség 17,42%-a) [Afrika: 179 480 000, Amerika: 582 012 000, Ázsia: 125 860 000, Európa: 284 030 000, Óceánia: 9 283 000]
• A püspökök száma: 5065, ebből egyházmegyés püspök: 3828
• A papok száma összesen: 410 593, ebből egyházmegyés pap: 275 542, szerzetespap: 135 051
• Az egy papra jutó katolikusok száma: 2876
• (Nem pappá szentelt) férfi szerzetesek száma: 54 229
• Szerzetes nővérek száma: 729 371
• Papnövendékek száma: 117 978, ebből egyházmegyés: 71 219, szerzetes: 46 759
• A Katolikus Egyház által fenntartott oktatási intézmények: óvodák száma 68 119 (6 522 320 óvodás), alsó tagozatos iskolák száma: 92 971 (30 973 114 tanuló), felső tagozatos iskola és gimnázium: 42 495 (17 114 737 tanuló); katolikus egyetemen tanuló diákok száma: 3 275 440.
• A Katolikus Egyház által fenntartott szociális intézmények: 5558 kórház, 17 763 betegellátóhely, 16 073 otthon idősek, betegek és fogyatékosok számára, 561 otthon, illetve telep leprásoknak, 9956 árvaház, 12 387 bölcsőde, 36 933 szociális rehabilitációs intézmény.

 

Michelangelo: Az utolsó ítélet (Sixtus-kápolna oltárfreskója a Vatikánban)

A katolikus hit

A katolikus hit alapvető összefoglalását az Apostoli és a Nicea–konstantinápolyi hitvallás adja, részleteiben pedig a Katolikus Egyház Katekizmusa tartalmazza. A katolikus tanítás hierarchikusan felépített,[72] azaz nem mindegyik tanítás egyformán kötelező, vagy fontosságú. A minősítések sorában a legmagasabb helyet adogma foglalja el, ami olyan hittételt jelent, amelyet az Egyház pápai vagy zsinati definíció útján úgy hirdetett ki Istentől kinyilatkoztatott igazságként, hogy e tétel tagadása eretnekség. Ez azt jelenti, hogy ezt minden katolikus hívőnek isteni és katolikus hittel kell hinnie (például Szentháromság). Ezen kívül vannak ún. „majdnem hittételek”, teológiailag biztos vélemények, általános nézetek, megengedett, jámbor vagy megtűrt vélemények.[73]

A hit forrásai

Jézus ígéretére alapozva a katolikus egyház hiszi, hogy a történelem során folyamatosan a Szentlélek vezeti, és megóvja minden tanításbeli tévedéstől. Vallja, hogy az egyház „az igazság oszlopa és biztos alapja”, valamint, hogy „az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta”.[74] A katolikus egyháznak Jézus Krisztus tanítását kell továbbadnia, amit az Isten nyilatkoztatott ki az emberek üdvössége érdekében, és ezt az Egyházra bízta, hogy megőrizze és hirdesse „minden népnek”. Az egyház ezt a teljes és nyilvános isteni kinyilatkoztatást a hitletétemény (depositum fidei) szóval fejezi ki. A hitletéteményt az egyház Tanítóhivatala[75] magyarázza és terjeszti elő, és két megjelenési formája van: a Szentírás, azaz a Biblia, valamint a Szenthagyomány.

Egy 1407-ből származó kézzel írt, latin nyelvű Biblia (Malmesbury-i apátság)

A Szentírást tévedhetetlen, a Szentlélek által sugalmazott szent írásnak tekinti.[76] A katolikusok által elfogadott Szentírás 73 könyvet tartalmaz; 46 ószövetségi könyvet, amelyek Krisztus eljövetelét készítik elő, és 27 újszövetségikönyvet, amelyek pedig az emberré lett Isten, Jézus Krisztus misztériumával foglalkozik. A zsidók és a protestánsokaz Ószövetségből csak 39 könyvet fogadnak el a palesztin kánon alapján. A katolikusok viszont – a keleti ortodox egyházakkal együtt – a Septuaginta kánonját véve alapul sugalmazottnak tartják még Tóbiás könyvét, Judit könyvét, a Makkabeusok első és második könyvét, a Bölcsesség könyvét, Jézus, Sirák fia könyvét, Báruk könyvét is, valamintDániel könyvének és Eszter könyvének görög nyelvű részeit is.

A Szenthagyomány Isten azon kinyilatkoztatása, amelyet Jézus Krisztus és a Szentlélek az apostoloknak adott át, és ők az igehirdetés útján tovább hagyományozták azt a keresztény népnek, intve őket, hogy ragaszkodjanak azokhoz a hagyományokhoz, melyeket akár élő szóval, akár levél útján tanultak,[77] valamint ezeket átadták utódaiknak, hogy azt megőrizzék, kifejtsék és védelmezzék. A Szenthagyományban lévő tanítások nem lettek egységes könyvbe foglalva, hanem – bizonyos kritériumok alapján – különböző írásos forrásokból ismerhető meg. Ilyen források a hitvallások, zsinati szövegek,liturgikus könyvek, imádságok, az egyházatyák írásai és igehirdetései, stb.[78]
A katolikus tanítás szerint sem a Szentírás, sem a Szenthagyomány nem abszolút elégséges vagy abszolút világos önmagában, egyik sem választható el a másiktól, és mindegyik rászorul a tanító egyház magyarázatára, amelynek szintén a hitletétemény alapján kell állnia. Tehát a katolikus egyház „a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti… A Szent Hagyomány és a Szentírás Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye”,[79] amelyet hitelesen csak az Egyház élő Tanítóhivatala magyarázhat, amely tekintélyét Jézus nevében gyakorolja.

A tradicionalizmus történelmi és politikai szakkifejezés, amely hagyományhűségként fordítható le magyarra. A katolikus egyházban (v. ö. hagyományhű katolikusság) tradicionalistáknak nevezik azokat a személyeket és csoportokat, amelyek az egyház hagyományos tanításának elkötelezett hívei, a modernizmusminden formájának elutasítói. Közös bennük a liberális demokrácia és a vallásszabadság téves értelmezésének elutasítása. A II. vatikáni zsinatot egyes csoportjai szabadkőműves összeesküvésnek tekintik, határozatait nem tartják kötelező érvényűnek. Erősen pártolják az ún. tridenti mise elterjedését. Legismertebb képviselőjük az Egyház hagyományos tanítását rendíthetetlenül védelmező Marcel Lefebvre érsek, és az ő nyomdokain haladó Szent X. Piusz Papi Testvériség. Magyarországon Molnár Tamás bölcselő tekinthető a legmagasabb színvonalú tradicionalista filozófusnak.

Az egyházi tanítóhivatalon az a Krisztus által alapított tanítási funkció értendő, amely a római pápával hierarchikus közösségben álló püspökök kollégiuma vagy az egyes püspökök sajátja.[80][81]

Szentségek

Bővebben: Szentség

A hét szentség, Rogier van der Weydenoltárképe (1448 körül)

A katolikus egyházban hét szentség van, amelyeket hite szerint Jézus alapított, és amelyek kiszolgáltatását ő az Egyházra bízta. Ez a hét szentség a következő:

1. keresztség;
2. bérmálás;
3. Oltáriszentség (Eucharisztia);
4. bűnbánat szentsége (gyónás);
5. betegek kenete;
6. egyházi rend;
7. házasság.

A szentségek Isten kegyelmének hatékony jelei és közvetítői, amelyek vétele által a hívő az isteni életben részesedik. A szentségekben maga Krisztus működik, ezért a szentség ex opere operato ("magából a tényből fakadóan, hogy a cselekmény megtörtént"), nem a szentséget kiszolgáltató vagy azt befogadó ember igazságából, hanem Isten erejéből valósul meg, a kiszolgáltató személyes szentségétől is függetlenül. A szentség gyümölcsei (mint a megszentelő és a szentségi kegyelem, valamint az isteni és az erkölcsi erények növekedése) azonban függenek a befogadó fölkészültségétől is.[82] A katolikus egyház azt tanítja, hogy az Újszövetség szentségei a hívők számára szükségesek az üdvösséghez (még ha nincs is minden embernek mindegyikre szüksége),[83] a szentségek gyümölcseit azonban meghozhatja a rájuk irányuló kifejezett, vagy leküzdhetetlen nem-ismeret esetén a feltételezhető, implicit szándék vagy vágy is.[84] Halálos bűnben nem járulhat a hívő a bérmáláshoz, a betegek kenetéhez, az egyházi rendhez, a házassághoz, és különösen az Eucharisztiához. Ha mégis megteszi, akkor szentségtörést követ el.[85]

Az Atya, a teremtés, az áteredő bűn és a keresztség]

Az Niceai és más ókori zsinatok hitvallásai alapján a katolicizmus vallja, hogy egyetlen Isten van, akiben három egyenlő és egylényegű, de megkülönböztetett személy (hüposztaszisz) van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.[86] Ez a misztérium az egész kereszténység hitének központja és megkülönböztető jegye is.[87] Ez az Isten „minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője”. Az egyház úgy tekint Istenre mint aki egy szerető és gondoskodó abszolútum, aki személyesen és közvetlenül működik a világban és az emberek életében, hogy őket az önmagában végtelenül tökéletes és boldog életének részesévé tegye. A teremtés végső célja az, hogy Isten, „aki mindenek Alkotója, végül »minden legyen mindenben« (1Kor 15,28) azáltal, hogy egyszerre gondoskodik a maga dicsőségéről és a mi boldogságunkról”.[88]

A megteremtett emberi személy – akit Isten a saját képmására alkotott meg - egyszerre testi és szellemi lény. Testével a látható, anyagi világban él, míg halhatatlanlelke szerint a láthatatlan, szellemi valóságnak is részese,[89] és „ebbe a mély benső világba tér, amikor a szívébe fordul, ahol Isten várja őt”[90]

Ádám és Éva kiűzetése az Édenkertből. (Gustave Doré)

A szellemi világban személyes, halhatatlan, tiszta szellemi teremtmények élnek, az angyalok, akik Isten szolgái és hírnökei.[91] Az angyalok közül egyikük elutasította Istent és az ő országát, ezt a bukott angyalt az egyház Sátánnakvagy Ördögnek nevezi. A többi ördögöt vagy démont is Isten természetük szerint jónak teremtette, de önmaguktól rosszak lettek. Céljuk az, hogy az embereket arra vegyék rá, hogy ne engedelmeskedjenek Istennek.[92]
A Sátán volt az, aki az első embert is megkísértette, és rávette az első bűn elkövetésére és így elfordultak Istentől, amelynek következménye az lett, hogy belépett a szenvedés és a halál a világba. Ez a bűnös állapot eredendő bűnként minden emberre átszáll: „Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyamányaként a halál, és így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek” (Róm 5,12).
A katolikus katekizmus szerint a bűnbeesés története képes beszédet használ, de egy olyan „őseseményt ír le, mely az ember történelmének kezdetén játszódott le”, amelynek eredménye az lett, hogy az ember meg lett fosztva „az eredeti szentségtől és igazságtól,” valamint „természetes erői megsebesültek, tudatlanságnak, fájdalomnak és a halál uralmának vettetett alá és hajlik a bűnre”.
Az Egyház vallja, hogy a keresztség szentsége „Krisztus kegyelmének életét ajándékozva” eltörli az áteredő bűnt, valamint minden személyes bűnt, és az embert ismét Isten felé fordítja, „de a meggyöngült és rosszra hajló természetet sújtó következmények megmaradnak az emberben, és lelki harcra hívják”.[93] A keresztséget csak egyszer lehet felvenni, és általa az emberi személy – Krisztus testébe épülve - teljes tagjává válik az Egyháznak, és részesévé válik a hívők általános papságának is.[94]

Jézus, bűn és bűnbocsánat

A keresztények hiszik, hogy Jézus az ószövetségi próféciákban megjövendölt Messiás. Az I. konstantinápolyi zsinaton kimondták, hogy ő „Isten egyszülött Fia”, aki „az Atyával egylényegű, és minden általa lett”. Az Egyház tanítja, hogy Isten – az emberiség üdvözítéséért - leszállt a mennyből, és a Szentlélek erejéből egy szűz leány, Mária méhében emberré lett, vagyis Jézus emberi alakjában „az Ige testté lett” (Jn 1,14).; ez a megtestesülés pillanata. Jézus földi küldetése során kinyilatkoztatta Isten szavait és akaratát, valamint példát adott, hogy az emberek kövessék őt. Ezeket az eseményeket és szavakat a négy evangélium örökítette meg. A katolicizmus tanítja, hogy Jézus példájának követése készíti elő a hívőt a szeretetben való egyesülésre Istennel, s hogy ezáltal növekedik a hitben, az igazszeretetben, a szabadságban és az élet teljességében.
Aquinói Szent Tamás szerint a bűn „elfordulás Istentől, és odafordulás a teremtett világ javaihoz”.[95] A bűn tehát nem csupán erkölcstelen cselekedet (törvényszegés), hanem főként az Istentől és szeretetétől való elidegenedés állapota.[96] Az Egyház tanítása szerint Jézus Krisztus áldozata, azaz szenvedése és kereszthalála minden embernek megváltást hozott, azaz mindenkinek lehetősége van a bűnbocsánatra, a bűnös állapotból való megszabadulásra, ami által újra kiengesztelődhet és közösségbe léphet Istennel.[97] Jézus feltámadása pedig nem csak megerősítése istenségének és mindannak, amit tett és tanított, hanem megnyitotta vele az utat az emberek számára a megigazulásra, az örökkévaló boldogságra, az Istennel való természetfeletti életre, amelyeket az áteredő bűnnelelvesztett az emberiség.[98] Így Krisztus legyőzve a halált, megváltotta és új teremtménnyé formálta át az embert (vö. Gal 6,15; 2Kor 5,17), aki a keresztség által egy testben titokzatos és valóságos módon egyesülhet a szenvedett és megdicsőült Krisztussal (vö. 1Kor 12,13; Róm 6,4-5). Az Eucharisztiában pedig valóságosan részesedvén az Úr testéből fölemeltetik a vele és az egymással való kommunióra. "Mivel egy kenyér, egy test vagyunk mi mindnyájan, akik egy kenyérből részesülünk." (1Kor 10,17; vö. 12,27).[99]
A keresztség után elkövetett bűn szemben áll Jézus követésével, gyengíti az ember Istenhez való hasonlóságát, és lelkét elfordítja szeretetétől. A kegyelmi kapcsolatot megszakító halálos bűn sokszor a kisebb súlyú bocsánatos bűnökből ered.[100] Ezek orvoslására az Egyház a bűnbánat szentségével él, amely segítségével a bűnbánó hívő újból kiengesztelődhet Istennel és egyszersmind kibékülhet a megtérésükben közreműködő Egyházzal.[101] A katolikus egyház vallja, hogy a kiengesztelődés ezen szolgálatát Jézus az apostolokra bízta (2Kor 5,18), és így „a püspököknek és a papoknak az egyházi rend szentségének erejéből hatalmuk van minden bűnt megbocsátani „az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében””.[102] A bűnbánat szentségének feltétele, hogy a hívő őszintén megvallja bűneit (vö. 1Jn 1,9), azaz meggyónjon egy pap vagy püspök előtt, aki némi tanáccsal ellátva penitenciát (vezeklési feladatot: imát, jócselekedetet, stb.) ad, majd Isten nevében feloldozza a bűnbánót. A papot – kiközösítés terhe mellett - gyónási titoktartás kötelezi.[103]

Szentlélek és bérmálás

A Szentlélek galambja. Üvegfestmény aSzent Péter Bazilikában (Giovanni Lorenzo Bernini)

Jézus azt mondta apostolainak, hogy halála és feltámadása után elküldi nekik a „Vigasztalót”, az „Igazság Lelkét”, azaz a „Szentlelket”, „aki az Atyától származik”, és aki „megtanít benneteket mindenre”, és „majd elvezet benneteket a teljes igazságra”.[104] A Szentlélek az Egyház tanítása szerint a Szentháromság harmadik személye, és ez a Szentlélek árad ki a hívőre, amikor felveszi a bérmálás szentségét. Ez a kiáradás a keresztségi kegyelem növekedését eredményezi, föléleszti a lélekben a Szentlélek ajándékait (bölcsesség, értelem, jótanács, lelki erősség, tudomány, jámborság és istenfélelem);[105] így különleges erőt ad, amely segíti a hívőket, hogy Isten akaratát véghez vigyék, és megerősíti és szorosabban kötelezi őket, hogy szóban és tettben Krisztus tanúi legyenek, és a hitet terjesszék és védelmezzék.[106]
A bérmálás szentségét olykor a „keresztény nagykorúság szentségének” is nevezik, mert csak az a megkeresztelt hívő veheti fel – és köteles is felvenni -, aki meg van keresztelve, eljutott értelmének használatára, és megfelelő előkészület után vállalja a keresztény élet apostoli kötelezettségeit.[107] A bérmáláshoz - miként a keresztséghez is - a jelölteknek bérmaapától vagy bérmaanyától kell lelki segítséget kérniük. E két szentség egységének hangsúlyozására ajánlott, hogy a keresztszülő legyen a bérmaszülő is.[108] A bérmálást csak püspök szolgáltathatja ki, azonban szükség esetén egy általa felhatalmazott, halálveszély esetén pedig bármely pap is elvégezheti a szertartást. A bérmálás lényegi mozzanata a következő: a püspök a Szentlélek kiáradását kérő ima után - kézrátétel közben - a bérmálandó homlokát a Nagycsütörtökön megszentelt krizmával megkeni a következő szavak kíséretében: „Accipe signaculum doni Spiritus Sancti”, vagyis: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét”.[109]

Társadalmi szolgálat és a betegek kenete

„Az idők folyamán és az Egyház fokozatos elterjedésével szeretetszolgálatát, a karitászt a szentség kiszolgáltatásával és az Ige hirdetésével együtt lényeges összetevőjének tekintették: a szeretet gyakorlása az özvegyek és árvák, a rabok, a betegek és mindenféle szükséget szenvedők iránt éppúgy a lényegéhez tartozik, mint a szentségek szolgálata és az evangélium hirdetése.”[110] A Katolikus Egyház ennek megfelelően számos szociális és karitatív intézményt és szerveződést működtet az egész világon, de híveitől külön, egyénenként is elvárja, hogy gyakorolják az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit,[111] valamint „mindenkinek a maga helyén és a maga feladatkörében részt kell vennie a közjó előmozdításában.”[112] Az Egyház karitatív és humanitárius szervezeteit – az egyházmegyei, nemzeti és nemzetközi Karitásztól kezdve a Szahel-övezetért létrehozott II. János Pál Alapítványig – a „Cor Unum” Pápai Tanács hangolja össze, segíti az önkéntes segítségnyújtás lehetőségeit, elossza a nélkülöző népek megsegítésére és a természeti katasztrófák enyhítésére szánt segélyeket, valamint a pápának juttatott – átlagosan évi 60 millió dollár értékű - karitatív célú pénzadományokat (Péter-fillérek).[113] A Katolikus Egyház világszerte 5900 kórházat, 16700 orvosi rendelőt, 700 lepratelepet, 12600 öregek otthonát, 19500 árvaházat, 11500 családsegítő központot, 11600 fogyatékosokat segítő iskolát, és 44500 egyéb karitatív intézményt tart fenn.[114] A Katolikus Egyház szociális tanítása alapján arra is törekszik, hogy előmozdítsa az igazságosság és béke ügyét a világban. Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa által gyűjti az igazságosságra és békére, a népek fejlődésére, valamint az emberi jogok megsértésére vonatkozó értesüléseket és információkat, felszólal ellenük – pl. a pápa a békevilágnapi üzeneteiben – és együttműködik olyan nem kizárólag egyházhoz kötődő csoportokkal és szervezetekkel, amelyek célja szintén ezen jogok érvényesülése.[115]

„Az Egyház, mert parancsot kapott az Úrtól a betegek gyógyítására, kötelességének érzi a betegek gondozását és az értük való közbenjáró imádságot. Mindenekelőtt birtokában van a betegek javára szolgáló szentség, melyet maga Krisztus alapított és Szent Jakab tanúskodik róla”[116] (Jak 5,14-15; vö. Mk 6,13). A Katolikus Egyház ezért, hogy megerősítse a súlyos betegség által megpróbáltakat, a betegek kenetének sajátos szentségi szertartását nyújta számukra, ami a hét szentség egyike.
A leszűkített értelmű utolsó kenetként is ismert szertartást a középkortól kezdődően egyre inkább csak a haldoklóknak szolgáltatták ki, de az új rendelkezések rámutatnak, hogy fölvételére már az az időszak is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe kerülni.[117] A betegek kenetét kizárólag papok adhatják fel,[118] mely során egy szentségi ima kíséretében a lehetőleg püspök által megáldott olajjal megkenik a beteg homlokát és mind a két kezét. A szentségi hatása, hogy általa a Szentlélek növeli a megszentelő kegyelmet, lelki gyógyulást, békességet és benső megnyugvást ad a szenvedések elviseléséhez, sőt a testi egészséget is visszaadhatja, ha az a lélek üdvösségére szolgál. A betegek kenete eltörli a bűn maradványait és az ideiglenes büntetéseket is.[119] A szertartást gyónás előzheti meg, és szentáldozás követheti.[120]

Az utolsó ítélet és a túlvilág

Jan van Eyck: Az utolsó ítélet

Az Egyház azt tanítja, hogy az embernek meg kell halnia, ami után következik az ítélet,[121] azaz közvetlenül a halál után minden ember lelke találkozik Istennel, amikor is Jézus Krisztus mindenkit külön-külön megítél és végérvényesen dönt az egyén sorsáról: vagy az örök kárhozatra jut, vagy az örök boldogságba, vagy pedig az átmeneti tisztítóhelyre. Ezt az ítéletet nevezik különítéletnek.[122] A katolikus tanítás szerint az ún. utolsó napon, vagy az ítélet napján Jézus újra eljöndicsőségesen, feltámasztja a halottakat és egy egyetemes ítéletet tart, ahol az egész emberiség előtt mond ítéletet minden emberről, minden cselekedetről, korról, nemzetről, eszméről, jókról és rosszakról egyaránt. Ez az utolsó ítélet a keresztény élet győzelme és diadalmas megnyilvánulása. Ekkor véget ér az emberi történelem, a világ jelenlegi formája átalakul, és megkezdődik egy új ég és új föld időtlen története, amelyet Isten fog kormányozni igazságban és örökös boldogságban.[123]

Hieronymus Bosch: Az utolsó ítélet

A katolikus tanítás szerint a túlvilágon háromféle állapot van. A menny vagy mennyország, azaz az üdvösség az Istennel való dicsőséges egyesülés és egy örökké tartó elmondhatatlanul boldog élet. A tisztítóhely (purgatórium) egy átmeneti állapot, ahol azok a lelkek tisztulnak, akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, azaz üdvözültek, de még nem tökéletesen tiszták, hogy egyből a mennybe mehessenek. Ez a hely a vezeklés és a bűntől való teljes megtisztulás helye, hogy elnyerjék azt a szentséget, amelyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.[124]

Hans Memling: Az utolsó ítélet (Nemzeti Múzeum, Gdanszk)

Végül a pokol, azaz a kárhozat az Istentől való teljes és végleges elszakadás, az emberi élet üressége, az „örök tűz” és szenvedés. Ide azok kerülnek, akik Istent elutasítva olyan halálos bűnben halnak meg, amit nem bántak meg. „Isten senkit nem rendel eleve arra, hogy a pokolba jusson”, mert „csak akkor egyesülhetünk Istennel, ha szabadon választjuk azt, hogy szeretjük Őt.”[125] Istent pedig nem szeretheti az, aki ellene, a felebarátja vagy önmaga ellen súlyosan vétkezik: "Aki nem szeret, az a halálban marad.”[126]

Az Egyház természete és az ökumenizmus

Matthias Grünewald: Jézus Krisztus feltámadása Isenheimi oltár

A katolikus hit szerint az Egyház működése Jézus földi jelenlétének misztikus folytatása. A katolikusok az „Egyház” kifejezés alatt Isten népét értik, „akik - mert Krisztus teste táplálja őket - Krisztus testévé válnak”, amelynek feje maga Krisztus. Így „az Egyház egyszerre látható és lelki, hierarchikus társaság és Krisztus titokzatos teste. Egyetlen, emberi és isteni elemből formált valóság.”.[127] A katolikus tanítás úgy tartja, hogy ugyanaz az Egyház van jelen egyidejűleg a földön (küzdő Egyház), a tisztítóhelyen (szenvedő Egyház) és a mennyben (győzedelmes Egyház); azaz pl. Mária, valamint az összes többi szent élő része az élő Egyháznak. Az Egyháznak ez a földi és égi egysége a „szentek közössége”[128] A II. vatikáni zsinat Egyházról szóló konstitúciója, a Lumen gentium, valamint az ökumenizmusról szóló dekrétuma, az Unitatis redintegratioleszögezte, hogy „a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez, mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra”, s hogy „az üdvösség eszközeit hiánytalanul... csak Krisztus katolikus Egyházában” érhetjük el. Krisztusnak csak „egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévőpüspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik”,[129] de Krisztus egyháza a Katolikus Egyházzal teljes közösségben még nem lévő egyházakban és egyházi közösségekben is jelen van és tevékenykedik a megszentelés és igazság bennük megtalálható elemei miatt,[130] melyeknek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a Katolikus Egyházra van bízva.[63]

Kommunió

A II. Vatikáni zsinat egyházképének lényege a kommunió (communio, vagyis „közösség”). E kulcsfogalom jelentésrétegei nyolc pontban foglalhatóak össze:

• Kommunió A zsinati szóhasználatban a kommunió elsősorban a Szentháromsággal való közösséget, egyesülést jelöli. Az Atya isteni életében részesít Krisztus által, akihez a Szentlélek tesz hasonlóvá bennünket. A kommunió „részesedést” (görög koinonía) jelent abban az értelemben, hogy részesedünk az üdvösség javaiban: azaz Isten igéjében, a megigazult életben és a szentségekben, különösen az Eucharisztiában (Oltáriszentségben).
• Az Eucharisztia vétele és a Szentlélek építik fel „Krisztus testét”, létrehozva az összes hívő közösségét, a communio fideliumot.
• A kommunió látható gondozója a helyi, eucharisztikus közösségben a püspök, akinek vezetésével történik az Eucharisztia ünneplése. A püspök ugyanakkor a részegyházat (püspökséget) belekapcsolja az egyetemes Egyház közösségébe azon oknál fogva, hogy ő maga a felszentelésével részévé válik a püspöki kollégiumnak(püspöki kar). Így hivatalát csak a püspöki kollégium fejével, a pápával és a kollégium többi tagjával valóhierarchikus kommunióban gyakorolhatja. A pap hasonló módon, csak püspökével és a püspöki kar többi tagjával egységben, hierarchikus kommunióban (communio hierarchica) végezheti szolgálatát.
• Az előbbihez hasonló értelemben az egyetemes egyház (ecclesia universalis) és a részegyházak (ecclesiae particulares) viszonyára is alkalmazható a kommunió fogalma.
• A „szentek közössége” (communio sanctorum) nemcsak a földön élő hívőket, hanem a „mennyei Egyházzal” való közösséget is magában foglalja.
• Ökumenizmus. A katolikus Egyháznak a nem katolikus keresztényekkel, egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolatában a kommunió különböző fokozatai valósulnak meg. Az ökumenikus párbeszéd végső célja a teljes és látható communio eucharistica.
• Az Egyház – amennyiben a „Szentháromság Egy Istennel” történő bensőséges egyesülésnek a szentsége az üdvösség javaiból való közös részesedés által az Egyház tagjai között sajátos kommuniót hoz létre – a népek és minden ember egysége, kommuniója számára „jel és eszköz”.

Ökumenizmus

Az ökumenizmusról szóló Unitatis redintegratio kezdetű dekrétum az egyházak vagy az egyetlen egyház kérdésében más dokumentumokkal összhangban rendkívül következetes, amikor kijelenti, hogy az üdvösség eszközeihiánytalanul a katolikus egyházban állnak fenn. Annak pontosítására, hogy a megszentelésnek és az igazságnak a katolicizmuson kívül is megtalálható sok eleme miképpen kapcsolódik magához az egyetlen egyházhoz, a Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata válaszolt 2000-ben.

Bár a Katolikus Egyház nem tagja a legnagyobb ökumenikus szervezetnek, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának, egy konzultatív szervezeten keresztül részt vesz annak teológiai munkájában, és azon igyekszik, hogy előmozdítsa a látható egység keresését és a közös tanúságtételt.[131]
A keresztények közötti egység helyreállításának előmozdítása a második vatikáni zsinatnak is egyik fő célja volt, mert a keresztények közötti megosztottság "kétségkívül ellentmond Krisztus akaratának, botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden ember számára."[132] A keresztények egyesülésének végső célja a katolikusok szerint, hogy azok „akik valamikor sajnálatos módon elszakadtak, Krisztus egy és igaz Egyházába visszatérjenek”,[133] hogy ennek az Egyháznak az egységében összebéküljenek[134] A katolikusok ugyanis vallják, hogy az egység „a katolikus Egyházban elveszíthetetlenül létezik”.[135] Azonban, hogy az összes keresztények egyek legyenek, melynek gondja az egész Egyházra, mind a hívekre, mind a pásztorokra tartozik, szükség van „az Egyház állandó megújulására”, „a szív megtérésére”, „a közös imádságra”, „egymás testvéri megismerésére”, „a hívek és különösen a papok ökumenikus képzésére”, „a teológusok közti párbeszédre” és „a keresztények közötti együttműködésre az emberek szolgálatának különféle területein.”[136] A II. vatikáni zsinat emellett figyelmeztette a híveket, hogy „tartózkodjanak minden olyan könnyelmű és oktalan buzgólkodástól, mely akadályozhatja az egység igazi kibontakozását; ökumenikus tevékenységük teljesen és őszintén katolikus legyen, azaz hűséges az apostoloktól és az atyáktól kapott igazsághoz, és megegyező a hittel, melyet a katolikus Egyház mindenkor vallott, ugyanakkor arra a teljességre törjön, amelyre az Úr az idők folyamán testét, az Egyházat el akarja juttatni