Rés a pajzson: Melegedő Antarktika

[Magyar lap]

MAGAZIN

2018.12.06.NG

#ANTARKTIKA#DION PONCET

A tájat, ahol Dion Poncet felnőtt, csak kevesen mondják otthonuknak.

https://ng.hu/magazin/2018/12/06/res-a-pajzson-melegedo-antarktika/

Írta: Craig Welch
Fényképezte: Paul Nicklen, Cristina Mitter-Meier, Keith Ladzinski

Dion egy vitorlás hajó fedélzetén született Déli-Georgia szigetének partjainál, egy lakatlan bálnavadásztelep, Leith Harbor mellett. Történt ugyanis, hogy a világtengereken vitorlás hajóval kalandozó édesapja Tasmania egyik kikötőjében megismerkedett egy ausztrál zoológuslánnyal – Dion majdani édesanyjával. Az Atlanti-óceánon alapítottak családot; három fiuk született, Dion a legidősebb. Bejárták az Antarktiszi-félsziget nyugati partjait, ismeretlen öblökben tanulmányozták a növényeket, a fókák és a madarak életét. Az Antarktiszi-félsziget hegyek és vulkánok 1300 kilométeres láncolata; észak felé türemkedik ki a fehér kontinensből. Ez a táj volt Dion játszótere. Ő és testvérei ugyanúgy olvastak, rajzoltak, legóztak, mint bármely más gyerek – de emellett pingvineket hajkurásztak, és olyan lankákon szánkóztak, ahol előttük még senki emberfia nem járt. Harminc esztendővel később, egy hideg estén Dion Poncet 27 méteres hajója, a Hans Hansson kormányfülkéjében álltunk, és Adélie-pingvinek után kutatva figyeltük a kinti jeget. Dion 39 éves, szőke, kockaállú, lapátkezű, örökké higgadt fickó. Felnőtt élete jó részében kutatókat meg turistákat fuvarozott: a Falkland-szigetekről kihajózva megkerülte Déli-Georgiát és az Antarktiszi-félszigetet. Én az Antarktiszi-félsziget nyugati partjai mentén hajóztam vele Paul Nicklen és több más fotós társaságában. Azért jöttünk, hogy tanúi legyünk, mi minden változott itt, Dion Poncet világában.

Adélie-pingvinek totyognak, csúszkálnak a jégen. Mögöttük, a Paulet-szigeten több ezer társuk álldogál a guanócsíkos lankákon. A víz melegedése miatt az Antarktiszi-félsziget nyugati partjain egyre kevesebb Adélie-pingvint látni.

Adélie-, szamár- és állszíjas pingvinek iszkolnak egymáson átbukdácsolva, hanyatthomlok vissza a kolóniájukhoz. Minden okuk megvan a fejveszett menekülésre: öt leopárdfóka köröz a közelben.

Adélie-pingvinfióka igyekszik lerázni a vizet sár lepte pehelytollazatáról. Az Antarktiszi-félsziget nyugati részén a fölmelegedés miatt oly sok lett a csapadék, hogy a pingvinfiókák, mivel még nincsenek víztaszító fedőtollaik, bőrig ázva megfagynak a szilaj sarki szélben.

Antarktiszi medvefóka pihen egy kupac hólepte bálnacsont mellett. Több cetfajtól eltérően a medvefókák állománya látványosan magához tért, miután Antarktikán betiltották a vadászatukat.

A földkerekség legalsó fertályán, noha nem is telepedett meg itt igazán, az ember ma az óceán egyik leggazdagabb érintetlen részét teszi tönkre. A több ezer kilométerre innen égetett fosszilis tüzelőanyagok gyorsabban melegítik az Antarktiszi-félsziget nyugati területeit, mint bolygónk bármely más területét (leszámítva az ugyancsak rohamosan melegedő Északi-sarkvidéket). A változások szétzilálják az összetett ökológiai rendszert: a megváltozott körülményektől kényszerítve az állatok új étrendre térnek át, új élőhelyet keresnek, másként nevelik ivadékukat, még egymással kialakult viszonyrendszerüket is átalakítják. A legtöbb itt honos állatnak táplálékot adó világítórák, a krill tömegét messziről érkezett hajók tizedelik irdatlan vonóhálókkal. A krillből táplálékkiegészítő lesz és gyógyszeralapanyag, a norvég fjordokban tenyésztett lazac takarmánya meg az akváriumi díszhalak tápja.

Az Antarktiszi-félszigeten oly nagy mértékben és oly gyorsan változnak a viszonyok, hogy lehetetlen megjósolni, mit hoz a jövő.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. decemberi lapszámában.