cultură şi spiritualitate
https://kultura.hu/raoul-wallenberg-a-magyar-zsidok-megmentoje-75-e...
Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint hetvenöt éve, 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Lubjanka börtönben Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki a vészkorszakban magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Wallenberg 1945. január 17-én tűnt el, szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen.
Az 1912. augusztus 4-én született Wallenberg gazdag és befolyásos svéd család sarja volt. Rövid banki munka és a kötelező katonai szolgálat letöltése után az Egyesült Államokban szerzett építész diplomát. Ekkor már beszélte az angol, a német és a francia nyelvet. Ezután Dél-Afrikában és Palesztinában dolgozott kereskedelmi cégeknél, majd a Svédországban élő magyar zsidó kereskedő, Lauer Kálmán vezette Közép-Európai Kereskedelmi Rt.-nél helyezkedett el. Rövidesen a cég külföldi ügyekkel foglalkozó igazgatója és társtulajdonosa lett. Üzleti útjai során kiterjedt társadalmi és politikai kapcsolatokra tett szert Magyarországon.
A II. világháború utolsó szakaszában, 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Áprilisban országszerte megkezdődött a zsidók gettóba tömörítése, majd május 15-én deportálásuk. A fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges országoktól útlevelet kérni, és a svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket bocsátott ki azok számára, akiknek rokonai vagy jelentős üzleti kapcsolatai voltak Svédországban.
A háborús üldözöttek megmentésére létrehozott amerikai szervezet a svédországi zsidóktól kért javaslatot az összehangolt magyarországi mentőtevékenység irányítójának személyére. Lauer ajánlására a feladattal Wallenberget bízták meg, aki azt önként és azonnal vállalta. Tevékenységének pénzügyi hátterét a szervezet és amerikai zsidó jótékonysági intézmények biztosították.
Wallenberg 1944. július 9-én a svéd követség másodtitkáraként érkezett meg Budapestre. Tárgyalt minisztériumokkal, újságírókkal, semleges államok diplomatáival. Stockholmba küldött rendszeres jelentéseiben leírta a zsidók helyzetét Budapesten és a munkaszolgálatos táborokban. Svéd védőútlevelet készített, amely alkalmas volt arra, hogy a magyar és a német hatóságok előtt igazolja: a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Jóllehet 1500 Schutzpass kibocsátására kapott engedélyt, sikerült ezt a számot 4500-ra emelnie, és a valóságban még ennél is jóval többet adtak ki.
Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után, amikor a nyilasok vették át a hatalmat, Wallenberg még nagyobb erőfeszítéseket tett. Megnövelte a svéd zászló által védett házak számát, közvetlen védelme végül több mint tízezer emberre terjedt ki.
Wallenberg gyakran puszta jelenlétével, határozott fellépésével is életeket mentett. Olykor kocsijával és sofőrjével, Langfelder Vilmos gépészmérnökkel a gyalogosan a határ felé irányított, elcsigázott éhezőknek kísérelt meg élelmiszert, gyógyszert osztani, még a vagonokból is megpróbált embereket kimenekíteni.
A budapesti gettót 1945. január 18-án szabadították fel a szovjet csapatok, de Wallenberg ekkor már nem volt a fővárosban. Egy nappal korábban, január 17-én Debrecenbe indult, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg. Munkatársai utoljára egy szovjet tiszt és két katona társaságában látták. Elköszönésekor azt mondta:
„Nem tudom, vendég vagyok-e vagy fogoly.”
További sorsa, halálának helye és időpontja tisztázatlan. Annyi bizonyos, hogy sofőrjével együtt letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A szovjet kormány a svédek megkeresésére 1947-ben úgy nyilatkozott, hogy Wallenberg nincs a Szovjetunió területén, és azt írták: feltételezhetően életét vesztette a budapesti harcok során. Tíz évvel később, 1957-ben Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter azt a hivatalos tájékoztatást adta, hogy Wallenberg 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Lubjanka börtönben szívroham következtében. A szovjet hatóságok 2000-ben elismerték, hogy Wallenberget politikai okokból hurcolták el, és a börtönben agyonlőtték. Az orosz főügyészség később politikailag rehabilitálta.
https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételezett-cellája-300x206.jpg 300w, https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételez... 768w" data-lazy-sizes="(max-width: 1024px) 100vw, 1024px" data-lazy-src="https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételezett-cellája.jpg" sizes="(max-width: 1024px) 100vw, 1024px" srcset="https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételezett-cellája.jpg 1024w, https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételez... 300w, https://kultura.hu/wp-content/uploads/2022/07/Wallenberg-feltételez... 768w" data-was-processed="true" />Utoljára 2018-ban utasította el a moszkvai fellebbviteli bíróság a Wallenberg hozzátartozói által az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen benyújtott adatszolgáltatási keresetet. Az FSZB akkor azt ígérte, hogy a titkosítást várhatóan 2020 és 2022 között oldják fel, de ez nem történt meg. Így röppenhettek fel egészen a nyolcvanas évek végéig újra meg újra megcáfolt hírek arról, hogy a zsidómentő svéd diplomata életben van.
Wallenberget a svéd hatóságok 2016. október 26-án, eltűnése után 71 évvel nyilvánították hivatalosan halottá. A határozat szerint a formális halálozási dátum 1952. július 31., mert Wallenbergről 1947 júliusa óta nem érkezett hír, és a svéd törvények szerint az eltűnt személyeket eltűnésük után öt évvel kell halottnak tekinteni.
Wallenberg az Egyesült Államok, Kanada és Izrael tiszteletbeli állampolgára, 2012-ben az amerikai törvényhozás posztumusz a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet szavazta meg számára. 2003-ban a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává avatta. Tevékenységére több emlékmű és szobor emlékeztet Budapesten. Nevét utca őrzi a XIII. kerületben, a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület által évente kiosztott elismerés, és róla nevezték el az Európa Tanács humanitárius erőfeszítések elismerésére létrehozott díját.
A nyitóképen Raoul Wallenberg az íróasztalnál Budapesten 1944-ben, kollégái körében. Bal szélen Hugo Wohl, az Orion gyár ügyvezetője. Forrás: Svenskt Pressfoto
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius