altmarius

cultură şi spiritualitate

Rangos reklámszakmai díjakkal ismerték el a Müpát

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az innováció és a kreativitás nemcsak a programok sokszínűségében és minőségében mutatkozik meg Magyarország egyik legismertebb kulturális intézményében, de a marketingstratégiai kialakítása során is fontos érték a Müpa számára. Az intézmény számtalan különleges kommunikációs megoldással teszi láthatóvá a Müpa-márkát: ezeket a kampányokat pedig a nézők mellett a kreatívipar és a reklámszakma is elismeréssel fogadja, ezt mutatja az is, hogy a Müpa munkáját több fontos díjjal jutalmazták idén decemberben.

1968 óta a „marketing Oscar-díjának” is nevezett Effie a teljesítmény, kreativitás és hatékonyság globális szimbólumává vált, ma már világszerte több mint 50 országban rendezik meg a versenyt, amelynek hazai zsűrijében ezúttal is összesen mintegy 120 zsűritag, a kreatív iparág elismert, vezető beosztású szakemberei foglaltak helyet. A Müpa idén három kategóriában is nagy sikerrel szerepelt, így három ezüst Effie-díjra váltotta döntős, tavaly decemberi, ünnepi kampányát.

„A karácsonyi időszak marketingszempontból igazi szakmai kihívás, hiszen minden megható, ünnepi üzenettel dolgozó kampány pengeélen táncol a közhelyekben tobzódó érzelmesség és a valódi értékek megmutatása között. Mi a Müpában pontosan ezért egy komplex, több elemből álló, több művészeti terület és egy karitatív szervezet összekapcsolódásából született projektben gondolkodtunk. A díjazott kampány nagyszerű példája annak, amit összefogásról, közösségi élményről, a kulturális intézmények felelősségéről, a jó ügyek melletti kiállás fontosságáról gondolunk. Mindez számunkra a művészet erejéről szól, ami az egyik legfontosabb márkaértékünk és üzenetünk” – mondta el dr. Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketing igazgatója a kampányról, amely a három Effie-ezüst mellett az RGB Kreatív Design Awardon is RED minősítést kapott Event Design kategóriában, és így a hét legkiemelkedőbb munka egyike lett.

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posztos-Janos_2-300x166.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 758w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 600w" sizes="(max-width: 1000px) 100vw, 1000px" />
Müpa – fotó: Posztós János

Egri Gábor hangsúlyozta, hogy ezek a díjak azért is rendkívül fontosak, mert a mezőny idén is igen erős volt, ráadásul kulturális projektek és kampányok ritkán kapnak helyet a döntőben. Hozzáteszi, hogy a díjazott kampány tapasztalatai nagyban hozzájárultak az idei karácsonyi aktivitásaik megtervezéséhez is. A szakember elmondta, hogy a pandémia éve a marketing és a kommunikáció területén is hatalmas rugalmasságot, kreativitást, alázatot követelt mindenkitől. A sales fókuszú üzenetek helyét 2020-ban az innovatív, elsősorban a misszióra, a márkára fókuszáló megoldások vették át.

„Idén a Müpa kommunikációja is leginkább a küldetésünkről szólt: arról, hogyan tudunk még többet tenni, új, a vírushelyzettel kompatibilis platformokon segítséget, élményt nyújtani a nézőinknek és a művészeinknek. A Müpa-márka nem létezne a brand körül kialakult lojális, lelkes, támogató közösség nélkül. Ebben a mindannyiunk számára megterhelő évben még fontosabbnak éreztük, hogy nagy kreatív szabadságot adva a Müpa saját kollégáinak és a filmes alkotóknak, egy művészi értékű kisfilmmel háláljuk meg a nézőink rendíthetetlen szeretetét, és természetesen ebben az évben is választottunk egy, a Müpa küldetéséhez kapcsolódó fontos ügyet. 116 partneriskolánk diákjainak és pedagógusainak támogatásával lett idén is teljes az ünnepi kampány.”

„A Müpa marketingcsapatában többek között az a különleges, hogy felépítésében hasonlóan működik mint egy reklámügynökség. A kreatív koncepciók kialakítása és a grafikai munkák is javarészt házon belül készülnek. Az idei év sok szempontból kihívások elé állított minket, a programkommunikációs feladataink átalakultak, hiszen maga az intézmény is online platformokr „költözött” a járvány miatt: egy ilyen időszakban megfogalmazni azt, hogy mit jelent számunkra és a közönség számára a Müpa, talán még nagyobb jelentőséggel bír ” – fogalmaz Récsán Gábor, a Müpa marketingvezetője, aki az idei karácsonyi kampány forgatókönyvét is jegyezte. Az ő ötletéből született az intézmény kulisszái mögé bepillantást engedő karácsonyi kisfilm, amely a Balázs Béla-díjas Szász Attila rendezésében egy kislány és egy különleges zongora megható barátságát meséli el.

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posztos-Janos_1-300x200.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 630w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/12/Mupa2020_c_Mupa_Posz... 600w" sizes="(max-width: 1000px) 100vw, 1000px" />
Müpa – fotó: Posztós János

„Ebben a rendkívüli évben az egyik legnagyobb feladatot az jelentette, hogy hogyan lehet megteremteni a Müpa-élményt az online térben is. Kiemelt figyelmet fordítottunk a digitális felületek fejlesztésére, hiszen a tartalomszolgáltatás és a közönség gördülékeny tájékoztatása szempontjából is óriási a hangsúly az online platformok megfelelő működésén” – mondta el Rákóczi Balázs, a Müpa digitális csapatának vezetője. Többek között ezt, a digitális térre adaptált Müpa-élmény közösségépítő erejét ismerte el a Prizma Kreatív PR Díj zsűrije is, amikor a COVID-19 vírussal összefüggő PR-kommunikációs megoldások kategóriában bronz díjjal jutalmazta a tavasszal indított Müpa Home online közvetítéssorozatot.

Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője hozzáfűzte: „Idén sokat beszéltünk és beszélünk arról, hogy minden krízis lehetőség is egyben: lehetőség a fejlődésre, az újragondolásra, új formátumok megalkotására. PR szempontból pedig többek között arról szólt ez az év, hogy miként maradhat meg, sőt, válhat még szorosabbá a kötelék a Müpa és a nézők között akkor is, amikor a találkozásra nagyrészt csak virtuálisan van lehetőség. A transzparens, gyors, bizalomra épülő, empatikus kommunikációnál nincs fontosabb egy ilyen időszakban. Megható volt látni, hogy ez a mi fantasztikus nézőinknek is sokat jelent, hogy a közönségünk a digitális térben is milyen aktív és lelkes: rengeteg bátorító, támogató, hálás üzenetet kapunk minden felületen.”

A Müpa Home közvetítéssorozat természetesen december utolsó heteiben is folytatódik: december 27-én a világhírű újcirkusz-társulat, a Recirquel Kristály című családi előadását láthatták a nézők, a különleges produkció egészen 2021. január 3-ig visszanézhető a Müpa médiatárában, december 29-én a Duna Művészegyüttes táncelőadása hív virtuális kalotaszegi utazásra, december 30-án pedig a Muzsikás együttes élőben közvetített koncertjével hangolódhatunk az év utolsó napjaira.

A Müpa Home programjairól bővebb információ itt érhető el. 

Vizualizări: 5

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor