altmarius

cultură şi spiritualitate

Rangos nemzetközi fórumon képviseli hazánkat a Hagyományok Háza

Május 14-én hivatalosan is bejelentették a szervezők, hogy az idei évben Magyarország kerül az EFEx fókuszába, melyre a Hagyományok Háza mint aktív partnerintézmény egy tíz főből álló népzenei-világzenei szakmai küldöttséget, valamint négy kiemelkedő zenekart is delegál, köztük a világszerte elismert Muzsikással és a friss Fonogram-díjas Ötödik Évszakkal.

Az évente megrendezésre kerülő English Folk Expo (EFEx) és a vele párhuzamosan zajló Manchester Folk Festival nemzetközi szinten az egyik legfontosabb angol zeneiipari és kulturális esemény, amelyen a helyi, népzenei indíttatású professzionális zenekarok mellett minden évben egy kiemelt vendégország kultúrájával is megismerkedhetnek a műfaj szakmai, illetve piaci képviselői, valamint a tágabb közönség is.

Az English Folk Expo (EFEx) egy jótékonysági szervezet, amely különféle projektekkel és kezdeményezések támogatja az angol népzenei szektort. Fesztiváloknak és különféle szakmai eseményeknek adnak otthont évről évre, hogy a legígéretesebb, népzenéből táplálkozó, akusztikus, illetve tradicionális hangszereken megszólaló együtteseket bemutassa a közönségnek. A minden év októberében megrendezésre kerülő Manchester Folk Festival átlagosan 180 zeneipari képviselőt gyűjt egybe, hogy a háromnapos rendezvény során több mint 40 előadóval ismerkedjen meg testközelből.

Muzsikás - fotó: Kása Bélahttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_Kasa-Bela_online-300x229.jpeg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 550w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 80w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 560w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/05/EFE_Muzsikas_photo_K... 600w" sizes="(max-width: 1047px) 100vw, 1047px" />
Muzsikás – fotó: Kása Béla

Az idei esemény kiemelt partnereként a Hagyományok Háza képviseli a magyar népzenei és világzenei szcénát. Az intézmény a műfaj legjobb előadóit felvonultató listájáról az angol fesztiválszervezők a világ legismertebb magyar népzenei együttesét, a Muzsikást, az első lemezével idén Fonogram-díjat kiérdemlő Ötödik Évszakot, a rendhagyó hangszerelésével a népek kultúrája közti híd szerepét betöltő Pengetős Triót, valamint a különleges női energiákat felszabadító DALINDA a cappella triót választották ki, hogy a múltat a jelennel összekötő zenéjükkel reprezentálják a sokszínű magyar, illetve Kárpát-medencei hagyományos kultúrát. A meghívott előadók közül a DALINDA és a Pengetős trió mindemellett a Hagyományok Háza nemzetközi portfóliójának is résztvevője.

Ide kapcsolódik:
Ők kapták az idei Halmos Béla-díjakat

Az expóra és a fesztiválra – melynek korábbi, kiemelt országai közt szerepel többek között Dánia, Skócia és Írország is – a Hagyományok Háza továbbá tíz, a magyar népzene és világzene területén tevékenykedő, kiváló eredményekkel és előremutató munkássággal bíró szakmai képviselőt is delegál, akik a kiválasztott zenekarok mellett jelenlétükkel hozzájárulnak a magyarországi kulturális szektor megismertetéséhez, emellett kapcsolatteremtő diplomáciai és promóciós tevékenységük révén fontos kapuk nyílhatnak meg a jövőben a hazai folk együttesek és kulturális szervezetek előtt.

Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

16 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

6. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

7. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

8. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro 11. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

12. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

19. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

20. TIMBREE

www.timbree.ro

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

25. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro 26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor