altmarius

cultură şi spiritualitate

Próbáld ki a kreatív fesztiválozást!

http://www.kultura.hu/probald-ki-kreativ

Idén először szerepel összetett művészeti programjával az ArtPorta, ahol kortárs installációk, kézműves foglalkozások és workshopok is várják az érdeklődőket a Művészetek Völgye fesztivál egész ideje alatt. Kipróbáltuk náluk, hogy mit is jelent fesztiválozás közben testközelbe kerülni a kortárs képzőművészettel.

Muvvolgy_Eifert

A Művészetek Völgye a legművészibb hazai fesztiválnak nevezhető, így a zenei programok mellett számos olyan helyszínt is találhatunk, ahol a képzőművészeté a főszerep. Ennek a koncepciónak az egyik bázisa lett Taliándörögdön az ArtPorta, melyet a szentendrei MANK (Magyar Alkotóművészet Nonprofit Kft.) vezetősége és munkatársai álmodtak meg. A kreatív foglalkozások és workshopok különlegessége, hogy azokat festő-, fotó- és iparművészek, valamint művészeti területen tevékenykedő szakemberek segítségével valósítják meg.

Muvvolgy_Artporta

Hatalmas az érdeklődés a művészeti programok iránt. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy már a nyitás időpontjában délelőtt 10 órakor kisebb tömeg gyűlt össze a kertben. A fesztiválozós időszámításban ez a korai napszakasz is nagyon nyüzsgő és élettel teli itt. A lehetőségek közül bőven van miből választani. Érdemes kipróbálni a látvány alapú festést, ami a legtöbb vállalkozó kedvű alkotónak egész napos program is lehet.

Muvvolgy_Eifert_4

Itt a francia impresszionista festők bőrébe bújva, a szabad ég alatt, valódi festőállványon, vászonra festve lehet megalkotni saját kompozícióinkat. Mindeközben a kert árnyas részén újrahasznosított ékszereket is készíthetünk papírgyöngyökből és textíliákból. Izgalmas élmény, ahogy kicsik és nagyok, gyermekek, szülők, nagymamák és egyetemista csoportok együtt alkotnak, elkészítik saját tárgyaikat és megosztják egymással tapasztalataikat, melyeket kísérletezés közben szereztek. A közvetlenség és a kreatív alkotókedv jellemzi ezt a helyszínt.

Muvvolgy_Artporta_2

A legnépszerűbb foglalkozásnak eddig a kitűzőkészítés bizonyult. Egy sablon segítségével képalkotásra hívnak minket: rajzolni, színezni, kollázsolni és préselni is lehet, majd egy speciális szerszám alkalmazásával mindenki elkészítheti egyedi fesztiváljelvényét. Mivel a Művészetek Völgyének emblematikus figurája a csiga, így ez lett az egyik leggyakrabban felhasznált motívum a kitűzőkészítés során.

Pihenésképen érdemes elidőzni a szabadtéri fotókiállításban is, ahol Eiffert János kompozícióit ismerhetjük meg. Az ismert fotóművész több alkalommal is tartott előadást az érdeklődőknek a fotózás mesteri fogásairól. A fényképezés műfaja kiemelt szerepet kapott egyébként az ArtPorta programjában: különféle eljárásokat, vagy éppen a camera obscura működését is rendszeresen bemutatják. Napról napra egyre izgalmasabb képalkotó kísérletezéseket próbálhatunk ki.

Muvvolgy_Eifert_2

A kreatív kert egy külön szegletében Cseh Tamás dallamai csendülnek fel. Itt egy kivetítőn egész nap láthatjuk és hallhatjuk a nagyszerű zenész szerzeményeit, ismerhetjük meg gazdag művészeti tevékenységét archív koncertfelvételeken keresztül.

Akik pedig csak éppen belekóstolnának a művészeti élményekbe, azok számára is tartogatnak lehetőségeket a szervezők. Egy nagyméretű falrészre a street art műfajában szabadon lehet alkotni. Itt mindenki színes nyomot hagyhat maga után, és néhány motívumban összefoglalhatja élményeit. Már az első napok óta hemzsegnek a frappáns kompozíciók ezen a monumentális, közös „rajzlapon”.

gigacsiga

Természetesen az ArtPortán is helyet kapott egy színpad, ahol izgalmas előadásokat tartanak a kortárs művészet aktualitásairól és értelmezési kategóriáiról. Esténként pedig a sztár fellépőket ismerhetjük meg testközelből a közönségtalálkozókon.

A szervezők gondoltak azokra is, akik aktívan szeretik eltölteni a napokat, őket rendhagyó műgyűjtésre invitálják. A feladat az, hogy felfedezzük a fesztivál különböző pontjain létesített kortárs installációkat. Ezeken a helyszíneken egy szelfit kell készíteni a szabadtéri műtárgyakkal, és ha legalább három képet elkészítettünk, azért nyeremény is járt. A leglelkesebb kincskeresők dicsőségfala a közösségi média felületén már látható is.

 

Muvvolgy_Eifert_3

Az ArtPorta kiválóan alkalmas a pihenésre és a feltöltődésre is. Sokan napról napra visszatérnek a fesztivál képzőművészeti paradicsomába. De az sem ritka, hogy az érdeklődők teljes napokat is eltöltsenek itt, hogy aztán este képzőművészeti élményekkel gazdagodva vágjanak neki a zenei programsorozatoknak.

Azok számára, akik éppen élvezik a Művészetek Völgye programjait, kihagyhatatlan helyszín az ArtPorta. azoknak pedig, akik most indulnak el a fesztiválra, kiváló kiindulópontot jelnet a az élménygyűjtéshez. Mi kipróbáltuk, és szívből ajánljuk!

 

Sipos Tünde

Fotók: Kultúra.hu

Vizualizări: 34

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor