cultură şi spiritualitate
Miért dohányoztak a nyugatosok? Miért füstölögnek a passzív dohányosok? És miért jó mindenkinek, hogy már nem lehet vágni a cigifüstöt?
Amikor az első felfedezők Dél-Amerika kincseivel visszatértek Európába, rakományuk között volt a barna arany néven is ismert dohány, ami a valódi aranyhoz hasonlóan lázba hozta az öreg kontinens lakóit, majd elindult világkörüli hódító útjára.
A huszadik század elejének – főleg a hollywoodi álomgyár által ihletett – vadromantikájától eltekintve a dohányzás társadalmi megítélése sosem volt kifejezetten pozitív, hiszen már meghonosítása idején (ami körülbelül az 1600-as évek közepére datálható) rengeteg uralkodó és vallási vezető ítélte el, illette kemény kritikával, vagy tiltotta be nemes egyszerűséggel.
Bár később feltűntek olyan, történelmi alakok is, akiknek védjegyükké vált a dohányzás – gondoljunk csak a szivarozó Winston Churchillre, a láncdohányos Jean Paul Sartre-ra vagy Humphrey Bogartra –, a tevékenység mindig is a bűnösség számos árnyalatát viselte magán. Hiába épült be például az alkotói folyamatba, sokkal inkább az érzékeny művészlélek fájdalmainak enyhítésére szolgált, mintsem a kreativitás élénkítésére. Beismerő vallomásként álljon itt egy rövid részlet Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verséből:
„…Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden…”
Persze nem ő volt az egyetlen nyugatos alkotó, aki a cigarettamámor áldozatává vált: Babits Mihály és Ady Endre legalább ugyanilyen fokú függőségben szenvedtek. Valószínűleg ez lehetett Babits gégerákjának okozója, Ady fogyasztását pedig – a vérbaj diagnosztizálás következtében – fel is jegyezték: a korai szakaszban 50-60 cigarettát szívott, ami a betegség és egyben a költő életének utolsó stádiumában napi 120-140 szálra ment fel.
Ez feltehetően még gyerekkorunk kedvenc vadnyugati hősének, Lucky Luke-nak is megártott volna. Pedig a villámkezű cowboy úgy szívta egymás után a cigarettákat, hogy kész csoda, hogy a lova nem patkolt el passzív dohányzás következtében. És ezzel el is jutottunk a hagyományos dohányzás legkritikusabb pontjához, a füsthöz, amellyel nem az a legnagyobb baj, hogy ez irritálja leginkább a füstölgő környezetét. A valódi gond a beltartalma, az a több ezer ártalmas kemikália, amelyeket a cigarettázó minden egyes szippantással bejuttat a szervezetébe, hogy a füst kifújását követően a közelében lévők is jókora dózis méreganyaghoz jussanak. Hogy mik is ezek? Például a vérkeringésben azonnali oxigénhiányt, később pedig maradandó elváltozásokat okozó szén-monoxid, vagy a rossz hírű és -indulatú karcinogének, amelyek a sejtburjánzásért felelősek.
Nem véletlenül képzelik el a szakértők füstmentesnek a dohányzás jövőjét, ezzel ugyanis az legártalmasabb dohányzási elemet lehetne kiiktatni. A dohányipari cégek ma már olyan megoldásokat fejlesztenek a leszokni nem akaró felnőtt dohányosok számára, amelyek a füst ártalmait jelentősen csökkentik. Merthogy még mindig sokan hódolnak ennek a szenvedélynek: minden harmadik magyar felnőtt dohányzik. Azok esetében, akik képtelenek leszokni káros szenvedélyükről, nem mellékes szempont, mit szívnak. Jóllehet a füstmentes technológiákra vonatkozóan további kutatások szükségesek, az mindenképpen biztató, hogy az eddig elvégzett kutatások eredményei pozitívak, és abba az irányba mutatnak, hogy a füstmentes dohányzás kevesebb kockázatot jelenthet a dohányzó szervezetére, mint a hagyományos cigaretták. Mindazonáltal a füstmentes alternatívák sem kockázatmentesek, hiszen például ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag. A dohányzás és a nikotin ártalmai kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek – akár passzív – fogyasztásának abbahagyása biztosíthatja.
A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius